Budapest, 2008. (31. évfolyam)
1. szám január - Buza Péter: Betűzgetve Budapesten
„famíliából”. (Szeretônek épült a ház, állítólag, a kis palota a Török utcában). Ugyanakkor az is meglepô rendszerességgel elôfordul, hogy a tervezô, az építész örökíti meg önnön nevét mûvén. Elsôsorban a Wellisch dinasztiában volt ez nagy divat, ami érthetô is: sok házukat értékesítés céljából építették, amikor megtervezték, felhúzták, nem volt még igazi gazdája, ki másnak a nevével jelölhették volna, ha már akarták? Márpedig kedvvel alkalmazták, a historizáló szándékoktól vezettetve, amely stílus egész munkásságukat uralta. A személyeken kívül s mellett elôfordul, hogy az intézmény neve került fel a homlokzatra, a bejáratra, valamely más épületrészre. Ezen, a dolog célszerûségén, azt hiszem, nem is kell hosszan s tovább morfondírozni. De azon talán igen: milyennek minôsíthetjük ezeknek az elemeknek az esztétikumát? Van-e valami tanulsága ebbôl a szempontból a betûzgetésnek? Úgy látom, a legtöbb monogram igényes tervezôi munka terméke (természetesen a kor ízlését követve). Többnyire ambícióval rajzolták meg s kivitelezték ôket, valóban díszei az adott épületnek. Olykor feltûnôen azok. Igen. Hogy tudniillik feltûnôek. Aki megterveztette, elkészíttette, azt a feltûnés szándéka vezette. Mondjuk inkább: a büszkeségé. Vagyok én is – üzenik – valaki. A korszak, amirôl beszélünk, a magyar polgárság megerôsödésének, a középosztály gyarapodásának periódusa nem csak a város, de az ország történetében is. Teljesítményükre büszke, de öröklött ranggal nem dicsekedhetô iparosok, kereskedôk, hivatalt viselô háziurak érzik úgy: érnek annyit, mint más, aki akárhány ágú koronás címerrel mutatkozott be a maga palotáján hajdan az utca közönségének, egy másféle világban. Vitték valamire, tekintélyes házuk van, s tekintélyesek ôk maguk is, rátarti polgárokként élnek itt, Budapesten. ● 13 BUDAPEST 2008 január Bajcsy-Zsilinszky út 22., Zitterbarth Mátyás Andrássy út 3., Saxlehner András Attila út 19., Ürmössy Gyula Szabadság tér 3., MOKT
