Budapest, 2007. (30. évfolyam)
2. szám február - Tánczrendek
Lassan-lassan a háttérbe szorulnak, darabokra törnek, elhalványodnak, majd végleg eltûnnek öregedô emlékeink. Az ANNO sorozat könyvecskéi átmentenek valamennyit e régi képekbôl a jövônek. Mint az a kötet is, amelynek lapjain 19-20. századi táncrendek sorakoznak. Ezek a nagy gonddal feldíszített nyomtatványok fontos kellékei voltak a hajdanvolt farsangoknak, változatos okból s változatos közönség számára rendezett mulatságoknak, amelyeket budapesti érdekeltségük okán a TÁNCZRENDEK címû kötetecskébôl kiválogattunk. A Tandem Grafikai Stúdió mûhelyében s a sorozatban eddig megjelent munkákat is szívesen felsoroljuk itt. A még itt-ott fellelhetô és kezünk nyomát magukon viselô míves budapesti KAPUKILINCSEK-rôl és az azokon anno „kilincselôk”-rôl szólót; a 19. század legvégén élvezett technikai és nyelvi leleményeket felelevenítô, CZÉLSZERÛ SZABADALMAK LEÍRÁSAI címû kötetet, A MEGHALÁS TUDOMÁNYA címût, CSIPKERÓZSA mesés-könyvét „egy ismeretlen szerzô régi silhouette-rajzainak átformálásával illusztrálva”. A múlt lappangó képét a régi fotográfiák hátoldalán díszelgô FÉNYIRDÁK, FÉNYKÉPÉSZETI MÛTERMEK hirdetései hívják elô. Az ujjnyi GYÛSZÛK igyekvô szépségét és cirádás múltját foglalja kötetbe egy másik munka. A korabeli szobrászat – méretre legkisebb – alkotásaiként érdemlik ki csodálatunkat a RÉGI IDÔK SPORTÉRMEI. A száz évvel ezelôtt felállított sakkfeladványokban VILÁGOS INDUL ÉS A HARMADIK LÉPÉSBEN MATTOT MOND. Egyfajta útikönyvként kalauzol az 1850 körüli Pest-Budán kézzel festett illusztrációival EGY LEGÚJDONABB TAROKK-KÁRTYA. J. J. Grandville illusztrálta KÉPES FRANCZIA MESÉK LA FONTAIN-TÔL, anno 1837 – egy újabb kötet. S végül – egyelôre – a régi sajtóhirdetések iránt érdeklôdôk számára KÉPES ÁRJEGYZÉK – a sorozat egy újabb kötetében – KÍVÁNATRA BÉRMENTVE MEGKÜLDETIK. A TÁNCZRENDEK könyvecskéjében megörökített tárgyak közül néhányat bemutatunk most képen is s egy-két adattal. 1905. február 9-én rendezte meg a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club táncestélyét, a jelekbôl ítélve ez a sportkör fôleg a vívásban jeleskedett (1). 1891. február 14-én került sor a Budapesti üve-20 BUDAPEST 2007 február A középre helyezett asztal roskadozott a celofánba rejtett ajándékoktól, így a tombolajegy-tulajdonosok többsége úgy gondolta: egyszer élünk, és még egy kört rendelt. Végre megkezdôdött a húzás. – Á, én úgysem szoktam nyerni... – szabadkozott a fôtanácsosné elôre, és persze reménykedett. Kívülrôl megtanulta mind az öt sorszámát, hogy ne kelljen minden egyes húzásnál a jegyét bújnia, és rezzenéstelen arccal tûrte, hogy a környezetében ülôk sporttáskával, fehér pólóval, piros pólóval, bögrével, strandlabdával, emeletes tortával, kulcstartóval, borszettel (3 üveg), sörszettel (4 doboz), nesszeszerrel, törölközôvel térnek vissza, miután jól kihúzták a számukat. A jóslat tehát beigazolódni látszott, a fôtanácsos kicsit korholta is a feleségét: ha így áll hozzá a dolgokhoz, ne csodálkozzon, hogy nem sikerülnek. A fôtanácsosné erôsen elgondolkodott ezen, de amikor a mellette ülô már a második sárga esernyôt nyerte, a tombolajegyek gonosz gombóccá álltak össze a tenyerében, ô pedig arra gondolt, csapkodjon csak mellette a szerencse, neki nincs más lehetôsége, mint a fôdíjért menni. – Most pedig legértékesebb ajándékunk következik – tódította a kikiáltó – 100 ezer forint értékben elôfizetés a Magyar Közlönyre! Erre aztán felhördült a társaság, ki tudja, miért, igaz, volt már egy-két értékes nyeremény (kétéjszakás fitness-hétvége, meg egy gyapjú derékalj), de erre végképp nem számítottak. A nyertest sokáig kellett keresni, de végül meglett szépen, illendôen megköszönte a lehetôséget, s visszaült egy kissé túldimenzionált, piros nadrágkosztümös kolléganô mellé. A társaság gyorsan napirendre tért, mert hátra volt még egy csokitorta rózsával, egy csokitorta marcipánfigurákkal, és egy csokitorta csupaszon kisorsolása. – Hát jó – konstatálta a fôtanácsosné újabb sikertelen kalandját a szerencsemalaccal, és félszemmel már az éjféli büfé felé kacsintgatott. Elôtte azonban a fôtanácsosnak jó ötlete támadt, és miután a fôtanácsosné igent mondott rá, a derekánál fogva vezette. – Egy hosszú, két rövid... – súgta a fülébe, majd hozzátette – ...most találtam ki! – Ügyes – lépegetett a fôtanácsosné is ritmusra, a zenekar a következô számtól mindinkább fokozta a tempót, olyannyira, hogy a fôtanácsos szerint a végére valóságos szirtaki szakértô szakik lettek mindahányan. – Örülök, hogy humorodnál vagy, drágám – dicsérte a fôtanácsosné a fôtanácsost, mitôl az méginkább ropta tovább, fôleg a rock’n rollban ügyeskedett vitézül, de a Szemedben könnyekre is nagyon ízléses koreográfiát rögtönzött. Csak rövid idôre szakították meg a táncot, éppen bekaptak egy kisadag székelygulyást, rázattak maguknak rögtön két Flamingó-koktélt (3 cl rum, 3 cl Curaçao, porcukor, narancslé), és mire visszatértek a parkettre, nagyjából akkor érkezett el a társaság arra a pontra, hogy rendeljen a zenekartól. – Aranyesô! – volt az egyöntetû kérés, amitôl aztán hajnali háromig mindenki a mennyországban érezhette magát. ● Tánczrendek
