Budapest, 2007. (30. évfolyam)
11. szám november - Csordás Lajos: Az örök Török
A ma látható patrónás nemzeti áhítat a módosított verzió. De arkangyalok azért ezen is állnak a szent nagyasszony mögött, s puttócskák is tevékenykednek a szoknyája körül. Közelrôl észrevehetôk az anyaghibák, például a fakóbb pótlások. A háborúban a ház bal sarkát bomba verte szét, ezért kellett a kép részleteit pótolni az újjáépítéskor. Jó minôségû mozaikokat akkor nem tudtak beszerezni, nem sikerült mindenütt visszaadni a Róth Miksa által alkalmazott több mint kétszáz színárnyalatot. Így aztán most cserélni kell az egykori, rosszul sikerült kiegészítéseket, rendbe tenni a fellazult felületeket. Az ötvennégy négyzetméteres mozaik harmadát. Felfelé menet az állványon találkoztunk a fém- és a kôrestaurátorokkal is. Tôlük tudtuk meg, hogy a kompozíciót keretezô virágfüzér tulajdonképpen horganyból készült. Ezt is sajátos módon restaurálták anno: a golyó és szilánk ütötte sérüléseket, lyukakat egyszerûen betonnal tömték ki. Elvégre: szürke az is. Egyébként szürkévé érett ott minden, a mozaikot kivéve. Nem tudom, ötven vagy száz év korma, piszka ült-e a szobrokon, de az biztos, hogy horganyt, rezet, követ nem nagyon lehetett már színrôl megkülönböztetni, ugyanolyan feketések voltak. Van odafönn két gyönyörû, faragott Medúza-fô is, kár hogy eddig alig jutott figyelem rájuk, pedig félembernyiek. Állítólag ezek mögött rejtôzött valaha a bank páncélterme a tetôtérben. Amikor ott jártunk, a munkások éppen kéthegyû, kicsi vésôkkel pattintgatták róluk a megkövesedett koszt. A szoborfejek fölött egy-egy rézkígyóktól keretezett kisablak látható. Rézburkolatát a fémesek egy idôre leszedték, hogy elemenként restaurálhassák. Egyébként most kicserélik az üveghomlokzatot tartó teljes acélkeretet is, mert az eredeti szerkezet már korrodálódott, néhol alig tartott. A keretre aztán kívülrôl sárgaréz burkolat kerül majd, ami hasonlóan ragyoghat, mint fönn az aranymozaik. A felújítás kicsit csúszik, a vagyonkezelô szerint február körül bontják majd le az állványzatot, s akkor csodálhatjuk meg teljes szépségében a kétszáz millióért restaurált házat. A rekonstrukció persze nem lehet teljes az üveggömb nélkül. A várva várt csodát ugyan még nem helyezik vissza, de tervezik. Talán nem is sokára újra ragyog majd a ház fölött a glóbuszon a régi bank neve, mely egykor így hirdette magát: Török, szerencséje örök. ● 21 BUDAPEST 2007 november