Budapest, 2007. (30. évfolyam)
11. szám november - Ágoston Vilmos: A főváros vagonlakói
Elkezdôdik a magyar menekültek kül- és belpolitikai célokra történô felhasználása. Pályázatokat írnak ki, a nyertes jelmondatok: „Csonka-Magyarország nem ország, Egész Magyarország mennyország!” Mûdalokat írnak: „Legyen úgy mint ré gen volt / (...) süvegelje meg a magyart / mind az oláh, mind a német, rác és tót”; harsogják a Magyar Hiszekegyet, „Megin dulunk egy gyôztes háborúra” – szavalják egy székely fôhadnagy versét, és fogadják, hogy nemsokára magyar zászlót tûznek a Hargitára. A zászlóavatási ünnepségen részt vesz Horthy Miklósné , és ôsi szokás szerint szeget ver a zászlóba. Tiltakozó körmeneteket tartanak Trianon ellen: „A békés otthonából kiüldözött 12 ezer vagonlakó tiltakozik a béke ellen” és „Nem, nem soha!” feliratú táblákat visznek. Jellemzô, hogy azonnal megindul a vetélkedés két vendéglôs – Tôkés és Bükkösi – között a menekültek hazafias „támogatásáért”. Bár a vagonlakók elhelyezését és életkörülményeinek a javítását nem sietik el, a menekült lakótelepeket gettószerûen, kerítéssel választják el a város lakosságától, nyomorúságukat felhasználják a nemzetállami, terület-visszaszerzési propagandára és belpolitikai célokra. Többek között rájuk hivatkoznak, amikor törvénybe iktatják a numerus clausus bevezetését az egyetemi oktatásban. Budaváry László nemzetgyûlési képvi selô 1920 júliusában azt indítványozza, hogy a zsidó tulajdonban lévô házakat vásárolja vissza az állam, és adja oda a vagonlakóknak. Vissza az elûzônek 1920 augusztusában felszólítják a menekülteket, hogy ne jöjjenek Budapestre, szeptemberben pedig a budapesti menekülteket is vidékre akarják költöztetni. Október végén szigorú kormányrendeletben (8352/1920) szabályozzák, hogy „csak olyan családfôk bocsáthatók be Csonka-Magyarországba, kiknek családjuk már itt tartózkodik”. A kormány megpróbálja elhelyezni a menekültek egy részét a korábban szükségkórházból alakított, Au guszta fôhercegnôrôl elnevezett lakótelep kibôvítésével. A mai József Attila lakótelep helyén állt a Mária Valéria fôherceg nôrôl elnevezett, barakkokból álló telep, amely elôbb szintén kórházként, majd hadifogoly-táborként mûködött, késôbb lakásokká alakították, elsôsorban a menekült állami tisztviselôknek. Befogadó házakkal bôvül a kispesti Wekerle-telep, és 1939-ben kezdik építeni a Pongrácz úti, többnyire kétszobás lakásokból álló telepet (20 háromszintes ház, 818 lakás), fôként Szlovákiából és Romániából érkezett tisztviselôk részére. A vagonlakók egy része már június elôtt megpróbál kivándorolni Amerikába. Amerikában sem várták azonban tárt karokkal a menekülteket, ezért egy év múlva néhány család visszatért. A politika azonnal felhasználja az eseményt és „több tízezer visszatérô” reményében megalakítják a Kivándorlókat és Visszavándorlókat Védô Irodát – olvassuk a Budapest címû lap 1921. június 13-i számában. Ez az Iroda a Keleti pályaudvaron tevékenykedik. Aztán nem sokkal késôbb leállítják a bevándorlást. „Tegnap (1921 júl. 24.) adta ki a kormány azt a rendeletet, hogy három hónapig nem engedik be a repatriáltakat Csonka Magyarország területére, mert meg akarják akadályozni, hogy a menekültek száma folyton növekedjék” – írja ugyancsak a Budapest. A rendelkezéssel sokan nem értenek egyet, amint írják: „azoknak kijövetelét megakadályozni, akiket a románok, csehek, vagy szerbek kiüldöztek, nem lehet és nem is szabad”. 1922 májusában már annyira nem tudták kezelni a helyzetet (Budapesten 531 14 BUDAPEST 2007 november Járó Imre: Szükséglakások a ferencvárosi rendezôn Járó Imre: Menekült vasutasok vaggonlakása a ferencvárosi rendezôn
