Budapest, 2007. (30. évfolyam)
11. szám november - Rokob Tibor: Könyvek a templom mellett
Kéler Napóleon és Frey Lajos építészek tervei alapján készült el 1877-ben. A rendház a ferences rend 1950-ben történt feloszlatásáig mûködött. A ma is itt élô, nyolcvanéves Csongor atya szavai szerint azért építették az átjáróház alsó üzletsorát, hogy bérbe adják, s a bevételbôl finanszírozzák az esztergomi gimnázium építését. A terv nem járt sikerrel. Ám az épület Ferenciek tere 7-8. szám alatti fôbejárata fölött ma is olvasható az erre a célra utaló felirat: FERENCIEK BAZÁRA. 1912-ben – a korabeli átalakítási járványnak köszönhetôen – kis híján lebontották. A szûknek és korszerûtlennek bélyegzett rendház helyére már el is készült a Tôry Emil és Pogány Móricz építészek jegyezte új épület terve, ám a Mûemlékek Országos Bizottsága (a mai Mûemlék-felügyelôség elôdje) mûemléknek nyilvánította a régit, ami akkoriban még igen jelentôs eseménynek számított. Az idôs szerzetes azt meséli: a pavilonnak helyet adó egykori kaput nem nagyon használták. Több alaprajz fel sem tünteti. A századfordulón cégnevekkel és reklámokkal volt telefestve a fal. Késôbb, a húszas-harmincas évektôl eltûnt a kapu. Az egész utcai alsó szintet befedô, hirdetésre alkalmas faburkolatot állítottak eléje. Ezen aztán folyamatosan cserélôdtek a plakátok és a napi sajtó példányai. Az államosítás után az épület nagy részében civileknek utaltak ki lakást. Az egyház csak néhány kizárólag hitéleti célra szolgáló termet tarthatott meg. 1990-ben – az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásakor – a ferencesek hatalmas harcot vívtak egykori rendházuk visszavétele érdekében. Szinte szobáról szobára küzdöttek minden egyes emeleten. A ferences rend a hajdani épületnek mára az egyharmadát kapta vissza. A pavilon létrehozásának gondolata a Szent István Társulat egykori vezetôjétôl, dr. Ákos Gézától származott. Az igazga tó 1978 és 1990 között állt az 1848-ban az alapított kiadó élén. A társulat – Szentkirályi utca 28. szám alatti palotájának államosítása után – 1952-ben a rendház egykori püspöki titkárságán talált otthonra. Boltot is nyitottak az épület udvarában. Miután keresztény szellemû könyveiket sosem engedték megjelenni a Vörösmarty téri könyvheti vásárokon, önállóan próbáltak standot nyitni a templom elôtti téren. Ez ügyben már 1982-ben megindultak az egyeztetések a hatóságokkal. Az évek során több típusú fémpavilonra is engedélyt kért a kiadó. Legtöbbször hiába. – „A tervezett megoldás, noha gyakori, ám a legkevésbé sem igényes. A Belváros számára nem fogadható el!” – volt olvasható az V. kerületi Tanács VB Mûszaki osztálya vagy a Mûemlékfelügyelôség elutasító határozataiban. Olyan is elôfordult, hogy száztízezer forintért megvásároltak egy szabványpavilont, ám az utolsó pillanatban mégsem kapták meg rá a közterület-használati engedélyt. Csupán kerekeken guruló pultokról árusíthattak. Az igazgató azonban nem adta fel. Elkeseredett levelet írt Miklós Imre államtit kárnak, az Állami Egyházügyi Hivatal vezetôjének. A hivatalok válaszaiban egyre többször bukkant fel a „végleges megoldás”-ként emlegetett terv, mely a templom gyóntató folyosójára nyíló, íves záródású kapunyílás beépítését ajánlotta fel. Ehhez azonban mûemlék-felügyeleti hozzájárulás, zsûrizett terv és igényes építészeti kivitelezés kellett. A pavilon tervét – a szükséges engedélyek beszerzése után – végül Wild László építész ké szítette el. Az építés teljes költsége – a kapubontástól a villanyszerelésig – 471 629 forintot tett ki. Ez azonban már az elsô hónapban, 1986 júniusában megtérült. A hitbuzgalmi jellegû könyvek utcai árusítása mindenképpen kuriózumnak számított az akkori Felszabadulás téren. A mindössze két négyzetméteres épület nagy kitartást igénylô megvalósítása után az Állami Egyházügyi Hivatallal is föl kellett venni a harcot. Az 1989-ig mûködô hatóság ugyanis minden egyes itt árult kiadvány kéziratát bekérte szigorú ellenôrzésre. Jóváhagyása nélkül egyetlen írásból sem készülhetett könyv. Jelenleg egy nyugdíjas házaspár vezeti a kicsiny üzletet. Idén már hetedik éve nyitják és zárják a pavilont. Korábban a Szent István Társulat ma már lebontott Deák téri bódéjában dolgoztak. Katalin szívügyének tekinti, van-e forgalom a boltban. Az apró üzlet minden kiadványát jól ismeri. Ha úgy látja, öt óra után is szívesen marad még. A legtöbben karácsonykor vásárolnak, ilyenkor nemegyszer százezer forintot is itt hagynak egy nap a vevôk. Sok az ismerôs arc, a visszatérô vendég. Az üres órákban sokat olvas, köt vagy rádiózik. Alkalmanként uszkárja is elkíséri. A turisták is jönnek. Van, aki jegyet, s van, aki csak információt szeretne. Az üzlet gazdája úgy érzi, mint ha ez is hozzátartozna munkájához. Három évvel ezelôtt volt az elsô betörés. Ekkor került rács a pavilonra. Az egyik ereszcsatornát azonban épp a közelmúltban vitték el. Odabent egy apró asztalkán és egy forgós széken kívül mindenütt könyvek sorakoznak. De van itt radiátor, elemlámpa és otthonról hozott sámli is. A folyosóra nyíló ajtó barna függönyét Katalin maga varrta. A budapestiek jól ismerik az árukészletet, bár arra is volt már példa, hogy éppen itt akartak hozzájutni egy Kádár János életérôl szóló kötethez... ● 11 BUDAPEST 2007 november fotó: Sebestyén László
