Budapest, 2007. (30. évfolyam)
10. szám október - Saly Noémi: Általam annyira kedvelt fővárosunk emelését...
A Cukor utcai szülôi házban a báró apától a mosónôig mindenki németül beszél, ahogy a városlakók túlnyomó többsége – de a szülôknek gondjuk van rá, hogy a gyerekek tökéletesen megtanuljanak magyarul is. Puritán rend, az asztalnál vasfegyelem: „aki válogat, nem éhes, aki pedig éhes, az adjon hálát az Úristennek, hogy egyáltalában étellel látja el”. Milyennek látja városát a kisfiú? Meredek, csúszós szeméttelep a Duna-part; „a Vásár tér, József tér, a Váci út, a Kerepesi út, az Üllôi út kövezetlen állapotban majd homok-, majd sártengert mutatott. Az egész Duna-parton végig üdülési hely és dísz gyanánt csak a [hajó]hídôfôtôl jobbra s balra (...) két alacsony kis oszlopos ház, s azok közelében néhány akácfa díszelgett, melyek egyike pálinkás, másika pedig charcutier- [hentes-] bolt volt.” Hétesztendôsen szemtanúja az 1831-es nagy kolerajárványnak: „Iszonyú for róság uralkodott; (...) a halottakat félig nyílt szekereken vitték ki a temetôbe, mindenkinek szeme láttára”. A tél is tar togatott izgalmakat: ha Budán rendeztek ünnepséget, a pesti vendégeknek kompon kellett átkelniük a túlpartra. A komp „nehány erôsen felpálinkázott s a közmondásossá vált bárdolatlanság s gorombaság által kitûnô hajóslegény által, órákig tartó küzdelem után, nagy nehezen a budai partra átkormányoztatott. Nem ritkán... a rohamosan alá úszó jég által levitetett egészen a Gellérthegy tövébe, illetôleg a déli sarkán fekvô – Sáros-fürdô elé, ahonnan aztán nagy kínok közt megtörtént a kiszállítás és a felhajtás Buda várába.” Ha beállt a Duna, kialakították a jégen az átkelô utakat a „gyalogszánkók” meg a szekerek számára, és sötétedés után is víg élet folyt az óriási, istenadta korcsolyapályán: „a fáklyafény s élénk sürgés-forgás még inkább emelte ezen idôtöltés az akkori fogalmak szerinti nagyszerûségét és mulatságosan szórakoztató voltát”. A házaknál lovat, tehenet, disznót tartottak: Thaisz András Szövetség utcai házának kertje szomszédos az ólakkal, de „mindenki természetesnek tartotta, hogy a sertés házi hizlalása fô kelléke egy háztartásnak, s hogy az valami jó szaggal jár, senki nem képzelte”. (Igaz, akkor a Szövetség utca még jócskán kívül esik a kicsike Pest határán.) Egy kis büdösségért nem kellett lemenni a térképrôl: a mai Vörösmarty téren állt, egyetlen – német – színház nemcsak olyan hideg, hogy „bundában, lábzsákkal s az öregebb urak kucsmákkal ellátva hall-Általam annyira kedvelt fôvárosunk emelését... Saly Noémi Nem lesz könnyû, de próbáljuk meg elképzelni Pestet az 1820-as, 30-as években, és benne egy kisfiút. Akibôl sok hányattatás után − Krúdy szép szavaival élve − „Budapest vôlegénye”, a város fejlôdésének egyik leginkább meghatározó alakja lett. Sok terve megvalósult, sokat még most se lenne késô megvalósítani. Október 19-én lesz száz esztendeje, hogy meghalt Podmaniczky Frigyes. 36 BUDAPEST 2007 október
