Budapest, 2007. (30. évfolyam)
9. szám szeptember - Zappe László: A vérszívóké a világ
Valahányszor kijövök egy musical elôadásáról, megfogadom, hogy soha többet a lábam be nem teszem ilyen helyre. A történetek bugyutasága még hagyján, azon néha még mulatni is lehet. Hanem az erôsítôbôl jövô zene egyszerre untat és idegesít. Mintha mindig ugyanazt a dallamot hallanám, s pláne ugyanazt az érzelmi ívet: melankolikus-elgondolkodó kezdés után az énekes addig hergeli magát, míg hatalmas ordításban ki nem tör belôle a fölös érzelem. Idônként táncra perdülnek a szereplôk, vagy éppen táncosok jönnek be, és rémületes vonaglással bosszantanak. Mindez eltart általában csaknem három órán át. És többnyire még akkor sem lehet rögtön elmenekülni, mert a publikum veszi át a szerepet, néhányan ütemes tapsba kezdenek, felállnak, sikongatnak, fütyülnek, mintha csak arra vártak volna egész idô alatt, hogy végre kitombolhassák magukat. Különféle okok miatt mégis újra és újra elcsábulok. A Vámpírok bálja esetében – amelyhez csak a helyszínt adja a Magyar Színház – már különösnek tetszett az is, hogy a mi sarki közértünk mellett megjelent a plakátja. Nem gyakran esik meg, hogy valaki a mi kis kertvárosi vidékünkön akar színházjegyet eladni – s nem is olcsón. Ez azonban még legfeljebb csak fejcsóválásra késztetett volna. Miután azonban úgy éreztem, hogy az e nyári magyar musicalt mégis megnézem – s az történetesen a Drakula volt a Margitszigeten –, már gondolkodóba estem, mégiscsak látnom illene a világsikerû vámpírmusicalt is. Az pedig, amikor egyfelôl azt olvastam, hogy az elôadás rettentôen professzionális, másfelôl meg arról értesültem, hogy egyre-másra maradnak el az elôadások, már végképp kíváncsivá tett. Sajnos – teszem hozzá gyorsan. Ezúttal sem szenvedtem kevesebbet, mint máskor. Pedig valószínûleg azoknak van igazuk, akik szerint ez a legprofesz szionálisabb musical-elôadás, amely Magyarországon megszületett. Kentaur díszlete csodás, akár havasi erdôt, akár ki-beforgó kocsmát, akár vámpírpalotát, illetve annak kriptáját vagy templomát ábrázolja. Az elsô szereposztás, amelyet a véletlen folytán sikerült kifognom, tökéletes illúziót kelt. Egyházi Géza hatalmas, tekintélyes darab, mikroporttal csodásan énekel, Andrádi Zsanett a naiv romlottság hibátlan példánya, Sán ta László szép együgyû kisfiú, Jegercsik Csaba most is éppolyan remek komikus, mint ugyanezen a színpadon a saját társulatában. Pavletits Béla kaján humorú zsidó kocsmáros és vámpír, Pirgel Dávid látványos homoszexuális vámpír. Farkas Gábor Attila meggyôzôen viseli a gróf szolgájának iszonytató jelmezét. Kecskés Tímea cinikus szolgáló-szeretô a kocs mában éppúgy, mint vámpírként, Dobos Judit kedvesen termetes családanya a kocsmában, s ha jól láttam, ôt elfelejtették vámpírrá harapni. Zenekar, énekkar, tánckar Köteles Géza irányításával precí zen mûködik. Csak hát ez a mûfaj nekem minél jobb, annál rosszabb. Még az sem vigasztalt, hogy ennek a történetnek van egy különössége, mondhatni szabálytalansága: nem gyôznek a jók. A margitszigeti Drakula közben a tudós szigorú logikával levezeti a vámpírok szaporodási módjából, hogy ha lennének vámpírok, akkor csak vámpírok lennének. Ez a történet ezt demonstrálja. Mindenki vámpírrá lesz. A színlap nem hivatkozik Bram Stoker 19. századi rémregényére, Michael Kunze librettója valóban csak a lényeget meríti belôle. Itt nincs ugyan londoni szál, a falusi zsidó kocsmáros lánya viszont éppúgy ellenállhatatlan vonzalmat érez a vámpírgróf és egyáltalán a vámpírlét iránt, mint Stokernél és a margitszigeti Drakulában az angol ügyvédbojtár menyasszonya. A történet éppúgy Erdélyben játszódik, a falusiak éppúgy tartanak a gróftól, és éppúgy nem akarnak tudni róla, mint a másik történetben. És itt is van tudós fokhagymával, és természetesen van szerelmes fiatalember, aki történetesen a tudós segédje. A mentôakció azonban röhejes kudarcba fullad, a tudós fönnakad valamin, a jámbor ifjú pedig képtelen a hegyes karót a kriptában tehetetlenül fekvô vámpírok szívébe döfni. A mafla humánum még a síron túli erôszakkal szemben is tehetetlen. A világ a vérszívóké, akik ezt fergeteges tánccal nyugtázzák is. Ötszáz nézô meg fölállva, ütemesen tapsol nekik. Mintha rockkoncerten vagy politikai gyûlésen volnánk. Brrr... ● 36 BUDAPEST 2007 szeptember A külföldiekre is gondoltak? Vagy ôk boldoguljanak, ahogy tudnak? Most, hogy kérdezed, eszembe jutott, hogy útközben „elveszett” egy külföldi pár – aztán kiderült, nekik angolul ment külön a vezetés. De lesz majd több nyelven is CD, meg a helyrôl szóló kiadványok, amit hadtörténészek meg geológusok írnak. Hát, ezt nem gondoltam volna a majmok után! Hol vagyunk már a majmoktól! Mi is egészen lázba jöttünk a túra végére. És volt egy minden lében kanál nô, na ôt útközben többször el akartuk veszejteni, hol egy kútba, hol egy vasajtó mögé. Be nem állt a szája. (Mi van a dobozokban? Hány kilométeres az alagútrendszer? Most hol járunk? Miért angol nyelvûek a régi feliratok?). A túravezetô azonban türelmesen válaszolgatott. Szóval, jó kezekben lesznek, akik lemerészkednek a barlangba. Jó, jó, de mikor? Ha csak évente egy-két alkalommal nyitnak ki... Tévedsz! Neked már nem kell ilyen kivételes alkalomra várnod, próbaüzem van, naponta négy csoportot visznek le délutánonként. Hívd fel ôket, és jelentkezz be az egyik túrára! Hová is tettem a szórólapot? No, nem baj. Nézzünk utána az interneten... Most miért vágsz ilyen bamba képet? Ez a kórház már régen csak nevében titkos. ● A vérszívóké a világ Zappe László
