Budapest, 2007. (30. évfolyam)
9. szám szeptember - Zeke Gyula: Petőfire is alkusznak, és licitálnak - beszélgetes Horváth Dezsővel
Van köztük dedikált példány? Persze, több is. Egyedül Petôfitôl nincsen, dedikált Petôfi kötete senkinek nincs az országban. Kézirata is csak Kiss Feri nek van. Most, az ôszi aukcióra be fog tenni egyet belôlük. Soha Magyarországon aukción Petôfi kézirat még nem volt... Illetve egyetlen egyszer, ha jól emlékszem 1972-ben vagy 1974-ben, betettek egyet háromezer forintos induló áron. Az akkori mércével mérve is nevetségesen alacsony ár volt, de visszavonták. Bejelentették az aukción, hogy a beadó visszavonta, nem lehetett rá licitálni: tehát soha nem volt még Magyarországon aukción Petôfi kézirat. Voltak aukciók Magyarországon 1989 elôtt is? Igen, 1969-ben volt az elsô, én azon már ott voltam. Elôször egy évben csak egyet, azután kettôt, egy tavaszit és egy ôszit tartottak, a Központi Antikvárium rendezte ôket. S ha szóba került, megemlítem, hogy idáig én voltam az egyetlen a szakmában, aki gyûjtô létemre saját árverést is tartottam. Az elsôt még 1988-ban, az ÁKV (Állami Könyvterjesztô Vállalat) szárnyai alatt, a másodikat 1998-ban az egykori OMIKK (Országos Mûszaki Információs Központ és Könyvtár) elôcsarnokában, itt a Múzeum utcában. Ez utóbbi akkor, tehát még épp egy évvel az árrobbanás elôtt, másfél milliót hozott. Az anyag értékét másfelôl az is mutatja, hogy az Országos Széchényi Könyvtár huszonhárom tételt védett le belôle. Mekkorára tehetô szûkebb területed, a gasztronómiai könyv- és képeslapgyûjtôk tábora? Magyarországon az aukciók több mint kilencven százaléka Budapestre korlátozódik. Idén eddig harminchárom aukció volt Pesten, vidéken egy sem. Szegeden, Pécsett és Debrecenben is szoktak tartani aukciót, de eddig az idén azok elmaradtak. Éves viszonylatban ma már hetven-nyolcvan könyv- és képeslapárverést rendeznek. Az elôbbieken általában hatvan-nyolcvan, az utóbbiakon harminc-negyven törzsgyûjtô szokott megjelenni, nagyjából ennyien vagyunk. A pontos kifejezés itt egyébként nem is a képeslap, hanem a papírrégiség. Aki gasztronómiai vagy más képeslapot gyûjt, az általában a tárgyhoz tartozó különféle egyéb nyomtatványokat – étlapokat, menükártyákat, részvényeket stb. – is gyûjti. A természetes demográfiai mozgástól eltekintve évek, évtizedek óta nagyjából ugyanazokról az emberekrôl van szó, vagy a gyûjtôk szociológiai képe is változik? Igen, változik az is. Az utóbbi években éppen azért csökkent jelentôsen a számunk, mert megjelentek a piacon, fôleg a könyvpiacon, a befektetô milliomosok, akik csillagászati összegekért vásárolnak ritka magyar nyomtatványokat. Legutóbb például – ez a történet ugyan nem csak róluk szól – elôkerült gróf Andrássy Gyula eredeti miniszterelnö ki kinevezése, Ferenc József aláírásával. Ebbôl ugye egyetlen egy példány létezik a világon, ez az egy. Kereskedelmi forgalomba Magyarországon ilyen még soha nem került. A Magyar Országos Levéltár pedig, amelyiknek a feladata lett volna a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak javasolni a levédését, azzal az indoklással nem védte le, hogy nekik megvan a kinevezés szövege! Nevetséges összegrôl, négyszázezerrôl indította a Központi Antikvárium, s végül hárommillió kétszázezerért vitte el egy teljesen ismeretlen hapsi, vagyis a 16,5%-os illetékkel együtt három és félmillió forintért. Ilyenek is vannak. Az új törvény szerint ugyan csak a kiemelkedô jelentôségû okiratokat, könyveket és egyéb nyomtatványokat védik le, na de hát ha ez nem kiemelkedô jelentôségû, akkor mi az? A KÖH megalakításáig, 2001 végéig ráadásul úgy volt, hogy a különbözô területek fô védnökei, tehát az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Országos Levéltár és a Magyar Nemzeti Galéria védte le a hozzájuk tartozó könyveket, nyomtatványokat, iratokat és festményeket, azóta viszont ôk már csak javaslatot tehetnek a KÖH-nek, ahol egy szakreferens elbírálja, hogy mehet-e a védés vagy sem. Ám ebben a történetben nem ôk voltak a hunyók, hanem a Magyar Országos Levéltár, amit egészen egyszerûen nem értek. Térjünk vissza akkor az elsô kiadásokhoz! Miért a költôkéi a legértékesebbek? Azért, mert nagyon kis példányszámban jelentek meg. Vegyük mondjuk József Attila elsô kötetét, a Szépség koldusát. Az ô bevallása szerint kétszáz példányban jelent meg, az irodalomtörténészek azt mondják, hogy nagyzol, és csak százötven példányban. A mai ára egy nem dedikált, de szép példánynak úgy száz-százötvenezer forint. A többi kötete már csak negyven-ötvenezer, mert magasabb példányszámban jelent meg. Ady Endrénél ugyanez a helyzet, csak az elsô két verseskötete ritka, a gyûjtôk pedig mindig a ritkaságra mennek, a dolgok irodalmi értéke kevésbé érdekli ôket. Petôfirôl, Vörösmarty ról, Csokonai ról nem is beszélek, s mondjuk Balassi -kéz irat nincs is a piacon, csak az OSZK-nak van Balassi -kézirata. De a Petôfi-kézirat is – magángyûjtônél legalábbis, mert a Petôfi Irodalmi Múzeumnak persze van – nagyon ritka. Dalnoki Jenô nek, a fo cistának például kettô is volt. Kevesen tudják róla, de Jenô nagy könyvgyûjtô, jó barátom, nagy Petôfi-gyûjtô volt. Ez érdekes, nyilván tudod, hogy a híre focistaként és edzôként egészen más volt... Nem, nem volt ô buta. Zseniálisan ki tudta használni a sportban elért ismertségét és sikereit, Fehér Alajos nak pél dául, a háború utáni antikváriusok talán legfontosabb alakjának kifejezetten bennfentes barátja volt. Tôle kapta a két Petôfi-kéziratot. Eszerint a könyvek értékét sem elsôsorban a szellemi tartalmuk és a koruk, hanem a ritkaságuk szabja meg? Igen. Jó példa erre Vasquez Pinos Ká roly gróf híres mûve, a Buda és Pest Szabad Királyi Városok tájleírása (Wien, 1837), amely tulajdonképp egy hatalmas térképalbum, négy gyönyörû kônyomatú városképpel. Ez 2003-ban bukkant fel elôször aukción, egyedi példánynak számított tehát: ötmillió forintért vitték el. A következô években azonban megjelent a piacon még két példány, a második hárommillió hatszázezerért, a harmadik pedig már csak egymillió nyolcszázezerért ment el. Gondolom, a gyûjteményed megalapozásának idején, amikor még csak az az évi egy-két aukció volt, kapcsolatok nélkül lehetetlen volt komoly gyûjteményt építeni. Hát nézd, az én szakmám eredetileg az építés. Építkezéseken dolgoztam, építésvezetôként a szocializmusban, azután meg jó darabig saját cégem is volt. És én a gyûjteményemet úgy alapoztam meg, hogy az összes antikvárius lakását és nyaralóját én újítottam fel. Olyan antikvárius nincsen Magyarországon, akit én ne ismernék. Ez így ment. Igen, komoly 28 BUDAPEST 2007 szeptember
