Budapest, 2007. (30. évfolyam)

1. szám január - Ismerje meg és fotózza újra a régi Budapestet!

37 BUDAPEST és infralámpa alatt mumifikálódó sültek kellették magukat a magamfajta futtában vacsorálóknak. Nosztalgiával azért nehéz gondolni rá. Ahogy a könyvtôl is elég tá­vol áll a borongó múltba révedés. Szeren­csére, mert a nosztalgikus összeállítások­ból mindig kiböffen az öregedés pánikja vagy a nemzedéki önsajnálat. Leltár ez inkább, számbavétel. Az ideigle­nesen itt állomásozó képtelenségek képi katalógusa. Benne efemer építmények, amiket már a tervezéskor sem gondoltak komolyan, de azért majd kerülgetjük ôket jó ideig, s lesz egy korosztály, hogy rajtuk is­kolázza a látását. A gagyi, a vizuális szemét, ami mellett többnyire lesütött szemmel sietünk el, de itt könyörtelen tökéletesség­gel lefotózva, teljes pompájában tárul most elénk. A hamis, az utánzat, mint a pálma­fával Monte Carlóba hazudott belvárosi ka­szinó vagy a Louvre üvegpiramisa, óbudai autószalonként inkarnálódva. A pszeudó, az illúziókeltô, mint a templomot imitáló áruház a Nagykôrösi úton vagy a neve­zetes Matáv-falfestmény a Széna térnél. A minôsíthetetlenül kevercs dolgok, az össze nem illôk pároztatása – példa rá az ameri­kai pancake-et, olasz pastát és görög wine-t együtt kínáló, bölénytrófeával és jókora amforával ékesített fabodega – hol máshol, ha nem egy Andrássy úti villa kertjében. Sok-sok csúnya látvány. És mégis: a ró­luk készült fényképek szépek, így a könyv is az – ha szabad ilyen egyszerûsítésekkel élni. A dolog titka, hogy megfelelô fényké­pészt kell választani. Riportképek, ironizá­ló pillanatfelvételek itt célt tévesztenének. Ide az a fajta archaikus dokumentátori stílus és technika kell, amit Lugosi Lugo László múlt századi fotográfusoktól, Klösz Györgytôl vagy August Sanderstôl ta ­nult. Nagyfilmes gép – Lugo gyakran kelt feltûnést az utcán favázas masinájával –, mûgond, kiegyenesített síkok, tûéles rész­letek. A vacak komolyan vétele a leképzés tökélye által. Ettôl a talmi is valódivá válik, a tûnékeny pedig örökkévalóvá. Lugo min­den fotográfiája a rondaság emlékmûve: szégyenpad és piedesztál. Bojár Iván András kommentárjai, esszé­töredékei, tárcanovellái lazán kötôdnek a képekhez, de szorosan tapadnak a könyv koncepciójához. Személyességet szakszerûvel, meghatódottságot profán humorral elegyítô stílusát sokan ismerhe­tik, hiszen mûvészeti szakíróként egyike azoknak, akik a Budapest jövôjérôl folyó vitákban a legtöbbet hallatják a szavukat. Most beteljesült a sorsa: városatya lett (szegény). Értelmiségi közszereplôbôl köztisztség-viselô, akinek nemcsak sza­va van immár, hanem szavazata is. Véle­ményformálóból a város arculatának ala­kítója lett – már ha nem becsüljük túl az esztéták szerepét szép új világunkban. Kieselbach Tamás: Átmenetiemlékkönyv. Budapest, Kieselbach Galéria, 2006. 180. p. ● XIII. kerület, Pap Károly utca, reklám a kéményen Ez évi fotópályázatunk a korábbiak­hoz hasonlóan összetett feladat meg­oldására szeretné rábeszélni olvasó­inkat. Az ehelyütt hónapról hónapra közreadott archív fotó helyszínét kell felismerni, majd ugyanott készíteni egy felvételt a mai állapotoktól. Felvételüket 2007. január 25-én csütör­tök éjfélig küldjék meg a 1089 Budapest, Elnök utca 1., vagy digitális formátum­ban a budapest@mail.tvnet.hu címre. A legjobbnak bizonyult képet közöljük, és készítôjét fél éves Budapest-elôfizetéssel jutalmazzuk. Csak saját készítésû, név­vel ellátott fotót fogadunk el! A pályázat­ról a http://budapest.neuropolis.hu/ internetcímen is tájékozódhatnak. ● HOGY VOLT! Ismerje meg és fotózza újra a régi Budapestet! forrás: FSZEK Budapest Gyûjtemény

Next

/
Oldalképek
Tartalom