Budapest, 2007. (30. évfolyam)
9. szám szeptember - A címlapon: Sebestyén László: Vonatok a Nyugatinál (Feszültségek oldására)
BUDAPEST 2007 szeptember BUDAPEST a városlakók folyóirata Pro Cultura Urbis díj 2007 XXX. évfolyam, 9. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III évfolyam: 1945-1947 szerkesztô: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV-XXVI évfolyam, 1966-1988 szerkesztô: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Fôszerkesztô: Buza Péter Olvasószerkesztô: Saly Noémi E szám szerkesztôje: Holló Szilvia Andrea Szerkesztôbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Buzinkay Géza, Deme Péter, Kirschner Péter (civil világ), Mezei Gábor, N. Kósa Judit (kultúra), Ráday Mihály, Rátonyi Gábor Tamás, Saly Noémi, Sándor P. Tibor (fotó), Török András, Vargha Mihály (építészetkritika), Zeke Gyula A szerkesztés mûhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztôség levelezési címe: 1089 Budapest, Elnök utca 1. E-mail: szerk@budapestfolyoirat.hu Web: http://www.budapestfolyoirat.hu Kiadja: Press Xpress Felelôs kiadó: Dávid Ferenc 1089 Budapest, Elnök utca 1. Telefon: 219-0354, fax: 323-0103 Terjesztés: HÍRVILÁG Press Kft. Telefon és fax: 411-0491 hirvilag.press@hirvilagpress.com A folyóirat megjelenését a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal támogatja Tördelés: Huszár András Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1089 Budapest, Elnök utca 1. telefon: 577-6300, fax: 323-0103 ISSN: 1785-590x Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 A borítón: Feszültségek oldására (7. oldal) A hátsó borítón: „Aus deutschem Herzen ein ungarisches Éljen!” (19. oldal) BUDAPEST polgárai az utóbbi egy évben más módon hallhatnak, értesülhetnek valamirôl, mint az korábban szokásos volt. A Kormányzati negyednek (KN) nevezett projektumról van szó – nagyon sok szó. Mintha végre másképp zajlana egy nagyszabású terv kommunikálása. De azért azt se felejtsük el, hogy maga az indítás erôs szakmai kritikát váltott ki. Fôképp a várostervezôk tartották aggályosnak, hogy a kormányzati negyed hosszútávú költségvetési kérdéseket felvetô, komoly építészeti-urbanisztikai felelôsséggel is járó projektjét befektetôi pályázattal kezdte a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) – a helyszín kiválasztásával. Mi van akkor, hangoztatták az urbanisták, ha „a pályázatot követôen olyan »tehetetlenséget« kap az ügy, amely már nem fog módot adni a megfelelô szakmai korrekcióra”. Majd amikor az elsô menet lezajlott, arra figyelmeztettek: egy 11 minisztérium, 6200 hivatalnok és mintegy 2000 személyautó elnyelésére tervezett monstrum megvalósítására a Nyugatinál rosszabb helyszínt nem is találhatott volna a politikai döntéshozókkal bôséggel megpakolt grémium. Mindeközben az ingatlanszakma is megkongatta a vészharangot: az egyidôben piacra dobandó régi kormányzati ingatlanok áron alul kelhetnek el, ráadásul egy olyan meglévô – bôséges és kihasználatlan – irodai és szállodai kapacitás mellett, ami a kormányzati megtérülési reményeket alááshatja. A kormányzati gépezet azonban nem tágított. Rendületlenül a Nyugati környékének kétségtelen elônyére, az állami földterület (mint fejlesztési apport) lehetôségére koncentrált. A pénzügyi konstrukcióban van némi elôremenekülés jelleg: ez az „utánam az özönvíz” attitûd sajnos még mindig nem idegen a négyéves ciklusokban gondolkodó politikusoktól. A kormányzat most úgy tesz, mint az egyszeri dzsentri, aki szerint pénzügyileg elônyös eladnia a papától örökölt, felújítás elôtt lévô hajlékát, cserébe azért, hogy élete végéig szállodában éljen tovább (bár erre sajnos a lepukkant házikó nem elég jó fedezet). Annyit azonban a kommunikációs agytröszt is érzékelt, hogy nem tanácsos a „bérleményt” ikonikus épületként felfogni, és azok a politikai-építészeti idôk már elmúltak, amikor az igazgatási épületeknek úgymond „uralkodniuk kell a városkép fölött”. A kormányzati negyed melegen tartott témája során a szakmai publicisták jó elôre kijelölték a veszélyes tabukat a politikai döntéshozók számára, amit semmi esetre sem szabad „megérinteniük”. Ilyen volt a már említett új nagyvárosi jelképkeresési mánia, amit igen szerencsétlen lett volna összekapcsolni ezzel a projektummal. Ugyancsak sikerült kilôni a lovat az Európában újabban igencsak várost próbáló magasház-ôrület alól. Ugyanakkor a fizikai adottságokkal (a fejlesztéshez mérten kicsiny terület, a ma is tapasztalható városi túlterheltség, a pályaudvar továbbélése) és a pénzügyi konstrukció szerencsétlenségével nem sokat lehetett kezdeni, éppen ezért még az ilyenkor szokásos elkendôzô dizájnnál is hatásosabb eszközökre volt szükség a terv valamilyen szintû legitimálásához. És itt jött be a képbe a zöld gondolat. Janesh Péter és Kengo Kuma nagyon jó érzékkel tálcán szállította a szuperdemokratikus „ecotech”-et a döntéshozóknak: ezzel gyakorlatilag állva hagyták az egyébként nemzetközi értelemben nem éppen rangosnak mondható mezônyt. Azóta egymást licitálják túl az építész-politikus szpíkerek a negyed „21. századi”, „energiatakarékos”, „zöld”, „nem halott”, „élettel teli”, „alázatos” jellegérôl. Van tehát egy vitathatatlanul elôremutató terv magára a kormányzati épületre. De mostanra mindenki számára egyértelmû: ennek szellemében kéne továbbgöngyölíteni a teljes terület rendezési tervét, és ez már nehezebb dió. S egyáltalán: mi lesz meg biztosan a nagyívû tervekbôl? Mit fogunk látni a területen két év múlva? Ki nyert meg mit? Miként lesz tényleg átlátható a megvalósítás folyamata az állampolgárok számára? Miközben továbbra sem kerülhetô meg az a kérdés, hogy miképpen reagál majd a betonba ültetett „zöld tengely” arra a mozzanatra, amikor a minisztériumi dolgozók kezébôl délután négykor egyszerre esik ki a „szerszám”, és sokszáz gépkocsi próbál majd kijutni a Podmaniczky utca, Váci út, Teréz körút irányába, zajt és szmogfelhôket eregetve. Igen. A valóban fontos kérdésekre ki kell csikarni a megnyugtató válaszokat! Mert csak akkor lehetünk biztosak benne, hogy mindenki kedvezményezettje lesz a tervnek és programnak: valóban nyerhet vele BUDAPEST.
