Budapest, 2007. (30. évfolyam)
8. szám augusztus - Mátraházi Zsuzsa: Csudák a Margitszigeten és a Városmajorban - Drakula szerelmes, Jim Morrison szíve dobog, Tempefői szponzort keres
meg. S lám, az ismert dalok, az Alabama Song, a Waiting for the Sun vagy a Light my Fire még Jim szívét is „megdobogtatták”. Az ülôhelyekrôl a színpad elé tömörülô, tomboló közönségtôl az együttes zászlót zsákmányolt Jim Morrison mellképével. A vásznat a dobra terítették. S a kép mellkasa a pedálmozgásokra ütemesen lüktetett... Nem véletlen, hogy Frenreisz Károly is ezt a koncertet emelte ki az évad eddigi elôadásaiból, a tavalyiból pedig a Mária evangéliumát. Frenreisz a vezetôje a – természetesen – Omega nevû cégnek, amely immár tizenöt éve szolgáltatja a hangosítást és világosítást a Városmajori és a Margitszigeti Szabadtéri Színpad produkcióihoz. Telt ház és tomboló siker volt a Margitszigeten a Jézus Krisztus szupersztár elôadásán. Az immár klasszikusnak számító Webber -darabot a Musical Színház elôadásában láthatta a közönség. A vörösre tapsolt tenyerû nézôk között azonban olyan beszélgetést is lehetett hallani, amely hiányérzetrôl szólt. Ötvenes hölgy a barátnôjéhez: – Megfiatalított ez a darab, mégis kár, hogy operát vagy balettet idén nem mutatnak be a szigeten. – Dehogynem – kapcsolódik a beszélgetésbe jó hírrel egy nyakkendôs nézôtárs –, augusztusban több napon át az Aidát játsszák. – Csakhogy a musical-változatot – válaszol a hölgy. – Biztos remek, Elton John szerezte, és 2000-tôl több évig játszották a Broadway-n, de én jobban örülnék egy eredeti Aidának. Emlékszem, gyerekkoromban a Pillangókisasszonyt láttam itt... A férfi a János vitézt, a barátnô pedig a Három a kislányt említi gyerekkori margitszigeti színpadi élményként, meg azt, hogy a környezô, nagylombú fák természetes díszletül szolgáltak az elôadásoknak. Ôk igazi törzsközönség. Tényleg a rockoperák nyarának nevezhetô az idei a Szabad Térnél. A könnyed zenés mûfajjal ebben az évadban a legtöbbször a Sziget Színház társulata lép színre. – Boldog vagyok, hogy az igazgató ekkora bizalmat elôlegezett nekünk; szinte, ha szabad ezt mondanom, ránk épül a nyár – hallgatom a társulat igazgatóját, Pintér Tibort. – Öt éves a színházunk, elôtte négy esztendeig musical-stúdióként mûködtünk. Most persze a közelgô magyar ôsbemutatóra, a Drakulára vagyunk a legbüszkébbek, amelyet a Budapest Balettel együtt hozunk létre a Szabad Tér Színház saját produkciójaként. Romantikus musicalt álmodtunk meg, amelynek „magyar vonatkozása” is van. A vérszívó grófot Mátyás király tartja fogva a visegrádi várban. Mi azt mutatjuk meg, hogy a torz külsô érzô lelket takarhat, hogy a szerelem a több száz éve élôhalottként létezô emberi ronccsal is csodát tehet. – Úgy döntöttünk: nem csupán mûvészkedni, legalább annyira szórakoztatni akarunk – magyarázza a programkínálat alakulását Bán Teodóra , a Szabad Tér ügyvezetô igazgatója. – A nyár a kikapcsolódás évszaka, meleg van, az emberek felüdülésre vágynak. Bán Teodóra öt éves korától balettmûvésznek készült. Viszonylag korán, negyven éves kora elôtt visszavonult. Elôbb balettiskolát mûködtetett, majd 1992-ben megalapította és tucatnyi éven át vezette a Budafest néven ismertté vált fesztivált. Mégis váltott, 2004-ben megpályázta és elnyerte mostani tisztét. Ez a negyedik évad, amelyet ô szervez a Szabad Tér Színháznál. Amikor az iránt érdeklôdöm, hogy mára üzletasszony vagy mûvészetszervezô lett-e a balett-táncosból, így válaszol: – Talán inkább kulturális menedzsernek érzem magam. Az „üzlet” szó hallatán mindig arra gondolok, hogy az ilyen tevékenység hasznot hoz. Az üzlet a kultúrában a három nagy tenornak a wimbledoni sportcsarnokba szervezett fellépésénél kezdôdik. Amikor én új produkciót mutatok be a Szabad Térnél, esetleg meghívok néhány sztárelôadót, az nem üzlet, az presztízs-érték. Ízelítôt adok a magyar embereknek abból, hogy mi történik a világ nagy színházaiban vagy Magyarország kôszínházaiban. Amikor ugyanis azok bezárnak, akkor kezd a mi nyári fesztiválunk. Mindig június 10-én van az elsô elôadás, mert annak idején ezen a napon nyitotta meg kapuit a Margitszigeti Színpad, s nekem is ez a születésnapom. Sajnos, az idôjárással idén sem volt szerencséjük évadnyitáskor. A kezdés idôpontjában óriási vihar kerekedett. A közönség azonban a marosvásárhelyi és budapesti gyermek- és felnôtt táncosokkal együtt kitartott. A nézôk ernyôk alól, a szereplôk pedig átvizesedett ruhában skandálták, hogy maradnak még, amikor a színház igazgatója egyórai ázás után bejelentette: félbehagyják az elôadást. – Mi nem üzleti reményeket dédelgetünk – folytatja Bán Teodóra –, hanem alkotunk valamit. Nemcsak a saját kivitelezésû elôadás vagy a jól kiválasztott befogadott produkció ad örömöt, hanem az ahhoz vezetô út is, amikor például az elgondolásom mellé tudok állítani olyan partnereket, akik, noha más területen dolgoznak, mégis erôsítik az én munkámat. Ilyen az összes médiatámogatónk és kiemelt szponzorunk, az Ariston. Az igazgató elgondolása idén hetven elôadásban valósul meg, s ezek között a komoly mûfaj sem szorul háttérbe. A „nemzeti nemes játék” megjelölésû mûvet emelném ki az effajta kínálatból, Csokonai Vitéz Mihály A méla Tempefôijét, amit a Kôszegi Várszínház számára Hamvai Kor nél dolgozott át, zenéjét pedig Sebô Ferenc „szerzette”. Az idényismertetôn rendezôje, Jordán Tamás arról beszélt, miért idôszerû napjainkban a darab, amelynek többnyire csak az alcíme ismert, miszerint „Az is bo lond, aki poétává lesz Magyarországon”: – A darab arról szól, hogy egy költônek huszonnégy óra alatt kell elôteremtenie új kötete nyomtatási költségeit, különben az adósok börtöne vár rá. Az ô kuncsorgása grófoknál, báróknál, elôkelôségeknél – ma úgy mondjuk, szponzoroknál – nekem való, azt a tizenegy évet juttatja eszembe, amelyet a Merlinnél pénzért való kilincseléssel töltöttem. De sokan, sok mindenben meg fogják találni a párhuzamot a mai világgal. A Sebô együttes élô zenéje és Bodrogi Gyula játéka külön vonzereje az elôadásnak. ● 29 BUDAPEST 2007 augusztus
