Budapest, 2007. (30. évfolyam)
8. szám augusztus - Horváth Júlia Borbála: Optimalizált paprikajancsi
Olyan hosszúkás, leginkább. Dísz- és vad fák veszik körül, nemhiába természetvédelmi terület. Kissé lankás medence, a rövidre nyírt, erôs ôsfû között egy-egy bokor nô. Az önkormányzat kezelgeti, a parlagfûjelenlét szorgalmassá teszi a tulajdonost. Tikkad a föld, remeg a lég ájultában, más se hiányzik, csak a délibáb. Csönd, végtelen, zavarba ejtô csönd a senkiföldjén. De a szegélyezô erdôszélen mintha mozgás látszana: pokróc terül, palack repül, egy hagyományos párocska, fittyet hányva a wellness-korra, ledobja magát. Erre a büfés is megáll a csomagolásban, tán érdemes félórácskát kivárnia, ô aztán megbecsüli a vásárlót. A körhinta is döccen picit, csak hogy leperegjenek a homokszemek róla, a céllövöldében újult erôvel állítják helyre a kidôlt hurkapálcákat. Sose lehet tudni... A párocska kockás idilljét újabb jövevény töri meg: hajléktalan bennszülött bogarászik csikk után, ürügyesen, hátha leesik valami. Üres kézzel távozik, és a kétszemélyes nyaralóközönség nyugalomra lel. Tán negyedórára, mert az asszonka rövidesen úgy dönt, frissítendô a pállott délutánt, vizesüveggel a kezében felfedezôútra indul. Körbekerüli a rétet, ki nem hagyva egyetlen szegletét sem, elolvassa a természetvédelmi intelmeket, találgatja, mire szolgált valaha a málladozó csûr, az elhagyatott lakókocsi és a másik lepattant épület, melynek irányából paprikás krumpli illata terjeng. Az asszonka elfordítja tekintetét a száradó ruhákról, melyek kétségtelenül természeti civilizáció jelenlétét sejtetik, de az orrát nem tudja becsukni, ezért szemet huny, s továbbhalad. Az újbüféssel csak rövid szót vált, mert az sértôdötten utasítja vissza a feltételezést, hogy csapvizet árulna, szívességnek helye nincs, csak hivatalos ásványvizet forgalmaz, és eredeti tervéhez visszatérve, haladéktalanul bezárja bazárját. Asszonkának nincs más ötlete, mint továbbmenni, ô sima vizet szeretne, amit minden valamirevaló helyen találnia kellene, végül kényszeredetten kiköt a céllövöldénél, ahol igen nyájasan fogadják: – Tessék, tessék, csak folyvást, folyvást. Nálunk tökéletes szórakozásra lel, csókolom. – Lelnék, lelnék, de mi van itt nekem való? – szabódik a nô, elfeledkezve küldetésérôl, és alaposan belenéz a céllövöldés mélyszép égkék szemébe. Aki veszi az adást, s hosszas évôdésbe kezdenek: – Ó, kisasszony, nálunk mindenki megtalálja számítását... – Ugyan, mi lenne az? – Körhinta, üdítô, de mesélhetek is. Nálunk nem céltalan a szórakoztatás. – Úgy érti, lôjek? Optimalizált paprikajancsi szöveg: Horváth Júlia Borbála, fotó: Sebestyén László – Ilyen kicsi? – kérdezi a városi nyaralás híve a forró augusztusi délutánon, amikor fölfogaskerekûzik, átúttörôvasutazik és legyalogol Hûvösvölgy fôrétjére. – ...És ilyen üres? – csodálkozik nosztalgiával, szája legörbül, majd bánatát az egyetlen és kitartón nyitva tartó egység, a céllövölde rejtekében gyógykezeli. – Nahát, milyen jó itt, máskor is kijövünk! – méltatja végül rajongása új célpontját, a Nagyrétet, miután egy órácska elröppentével, ajándékokkal megrakodva távozik. 20 BUDAPEST 2007 augusztus
