Budapest, 2007. (30. évfolyam)
7. szám július - Várnai Vera: Prózai várostájak?
kialakítása során semmiféle esztétikai vagy városképi szempontot nem vettek figyelembe, tekintettel arra, hogy lakóterületet nem érintett. A pesti oldalon a sínek a közvágóhídtól délre haladtak, a budai részen pedig a Nádorkert mellôl a fehérvári országút közelében, a gyógyforrásoktól északra kapcsolódtak a délivasút pályájához. A híd a budai oldalon a folyó szabályozása elôtt egy zátonyon is áthaladt, ezért ott egy ideiglenes faszerkezet segítségével meghosszabbították. A késôbbiekben ezt a részt feltöltötték, a fahidat pedig lebontották. A hidat 1877. október 23-án nyitották meg, ám hamar bebizonyosodott hogy a vasszerkezet a fokozódó igénybevételt nehezen bírja, és már 1897 és 1899 között meg kellett erôsíteni. Egy vizsgálat azt is kimutatta, hogy a fellépô korrózió a szerkezet keresztmetszetét néhol 20 százalékkal is csökkentette. A felújítási munkákat úgy kellett megtervezni, hogy a hibákat ki tudják javítani, miközben a közlekedés zavartalanul folyik. Úgy döntöttek, hogy készüljön egy teljesen új híd, mégpedig a régi mellett; ily módon mindkét feltételt teljesíteni lehetett. A terveket a MÁV készíttette, és az 1910 és 1913 között folyó építkezést is a vállalat felügyelte Köbler Ernô vezetésével. A munkálatok során a pilléreket megtartották, a régi és az új közötti hézagot átboltozták, az eredeti felépítményt pedig lebontották. Az újonnan létesült hídon bonyolódott a közlekedés egészen 1944. december 31-éig, amikor a visszavonuló német csapatok mind a négy nyílás vasszerkezetét felrobbantották, s az teljes egészében a Dunába zuhant. A detonáció ereje a pilléreket is erôsen megrongálta, de nem semmisítette meg. A nyilas kormány illetékesei pontosan tisztában voltak azzal, hogy milyen következményekkel járhat a híd felrobbantása. Fôként a vízbe kerülô, és ezáltal a zavartalan lefolyást akadályozó felépítmény okozhatott komoly gondot. A kereskedelmi- és közlekedésügyi minisztérium részletes elôrejelzést írt az emiatt esetlegesen kialakuló árvízveszély mértékérôl. A borúlátó jelentés szerint egy hirtelen bekövetkezô hóolvadást követôen a víz elönthette volna egész Pestet, valamint Buda alacsonyan fekvô részeit is. Ez volt az oka annak, hogy a harci események befejeztével a roncsok kiemelése minden más romeltakarítási munkánál fontosabbnak számított. Az egykori hídtól északra 1945. április 26-án megnyitottak egy egyvágányú szükségátkelôt. A munkálatokat 1945 szeptemberében kezdte a Dunahídépítô Vállalatok Munkaközössége, a hidat pedig 1946. október 31-én adták át a forgalomnak. A pillérek déli oldalának helyreállítása 1947-ben fejezôdött be. ● 15 BUDAPEST 2007 július A Közvágóhídnál