Budapest, 2007. (30. évfolyam)

6. szám június - Buza Péter: A pesti éjszaka királynője volt

szonöt éve megkerestem és megtalál­tam, azt mesélte, hogy Lujza aranyba fektetett vagyonát, ékszereit Licsinek becézett Leonhard öccse Klieningbe szállított koporsójába rejtve csempészte Ausztriába még az államosítás elôtt. S amit Lujzáról gondolok, hogy rendkívül talpraesett, a szabad cselekvésben sem­miféle gátlással nem korlátozott asszony volt, abba igazán beleiillik a történet hitelességének feltételezése – talán va­lóban így történt. Az államosítás nem az egyedüli csa­pás, amit el kellett szenvednie a sokáig szépreményû s ezeket a reményeket ap­rópénzre (sôt!) váltó virágárus leánynak. 1951 nyarán kitelepítik Gyöngyössoly­mosra. Többször is kérvényezi a ható­ságnál, hogy visszatérhessen (hivatko­zik betegségére, orvosi szakvéleményt csatol a leveléhez, hivatkozik arra, hogy semmi jövedelme nincs – és akkor már tényleg nem lehetett –, hogy odaadó híve a népi demokráciának – igazi hité­nek természetérôl azonban nyilván nem csak legszûkebb környezete tudott (Luj­za, amióta ottani háza megépült, mind­végig a Nagymezô utcában lakott, s napi látogatója volt Szent Teréz templomá­nak). Még azt a trükköt is beveti a maga mentségére, hogy olykor titkos kommu­nista összeesküvôket fogadott be tanács­kozni a lakásába! De minden hiába. 1953 nyarán jöhet majd csak vissza a fôváros­ba, folytatni ami az egyetlen öröme ma­radt akkorra: a templomba járást. Aztán következik 1956 késô ôsze, talán tele, esetleg már 1957 január? – a pon­tos hónap, nap már a házmester elbe­szélésének idejére rég elveszett a ház emlékezetébôl –, amikor egy szál kézi­táskával kisétál a Nagymezô utca 22-24. számú ház kapuján, hogy meg se álljon a szülôfalujáig. Egyedül ment, elvált asszony volt, fér­jét magyarul Goor (néha Goór ) Lajosnak hívták, valószínûleg osztrák lehetett ô is – adat árulkodik arról, hogy csak néme­tül beszélt, sorsáról semmit nem tudunk, mindössze annyit, hogy 1912 körül há­zasodhatott össze a királynôvel, s hogy Lujza a válás után is, szó szerint a sírig, megtartotta asszonynevét. (Egy, a férj nemességére utaló „von” szócskával bô­vítve, ám hogy okkal és joggal tette-e, az nem derül ki az elérhetô forrásokból.) Ötvenhéttôl szülôföldje tehát újra az otthona. Wabitsch Lujza mindig is ápolta kap­csolatait falujával. A Pesti Futár nem túl barátságos hangvételû cikke szerint pél­dául 1907-ben is hazautazott Klieningbe, hogy részt vegyen a támogatásával fel­épült templom felszentelésén – valószínû azonban, hogy ez csak álhír, ugyanis a Fatimai Szûznek szentelt kis templomot csak valamikor 1940 körül építették fel, az viszont bizonyítható: ennek mûködését aztán valóban s bôkezûen támogatta. Amikor ötvenhat-ötvenhétben haza­utazott, még a templomot is építô Va ­lentin Stückler volt a plébános, aki már régóta dédelgette álmát, hogy egyházi óvodát és háziasszonyképzôt alapít Bad St. Leonhardban. Luise von Goor teljes vagyonát ajánlotta fel a nemes célra. Cse­rébe kis lakrészt kért az épülô Josefheim épületében, ahol élete végéig lakhat, ahol ápolják, ahol együtt imádkozhat a kicsik­kel, ô, akinek soha sem volt gyermeke. 1964. augusztus 19-én halt meg – a ha­lotti bizonyítvány szerint végelgyengü­lésben. Kilencvenegy éves volt. A klagen­furti püspök temette a Bad St. Leonhardi 24 BUDAPEST 2007 június Az intézet, ahol utolsó éveit töltötte Díszsírhelyen nyugszik a „jótevô”

Next

/
Oldalképek
Tartalom