Budapest, 2007. (30. évfolyam)
6. szám június - Kolundzsija Gábor: A rakodópart kövei
A 19. században Pest lakossága igen gyorsan gyarapodott, mintegy harminc évenként megkettôzôdött, az 1791-es 25 ezerrôl 1855-ig százezerre nôtt. A folyamat a szabadságharc leverését követôen sem állt meg: a következô duplázódás már 15 év alatt bekövetkezett. Pest lakosainak száma 1870-re elérte a kétszázezret, és a növekedés tovább folytatódott. Ez az „amerikai tempó” a gazdasági életet is jellemezte. A rohamosan növekvô vasúthálózat és az egyre fejlôdô hajózás egymással versengett, és a kereskedelmi életet is gyors fejlôdésre ösztönözte. Ehhez járult még az egyre fokozódó iparosítás, amely éppen az ország addigi kereskedelmi gócpontjában, a fôvárosban zajlott viharos sebességgel. A kifejlôdô ipar és kereskedelem rakpartokat és árurakodókat, a közlekedés és teherszállítás pedig jó kikötôket és hidakat kívánt. Megélénkült a városi közlekedés is, a helyi hajóforgalom is fontossá vált. A szabadságharc utáni elnyomás idôszaka alatt azonban a magyar fôváros fejlesztésére és védelmére nem áldoztak, így a Duna-part még a Lánchíd építésének 1849. évi befejezése után is rendezetlen volt. Szabályozás, építés A rakpartok kiépítését egy magántársaság kezdte meg. 1853-ban a Duna-Gôzhajózási Társaság a Lánchíd pesti hídfôjének két oldalán 345 méter hosszú, végleges, kôbôl épített rakodópart kiépítéséhez fogott hozzá, hogy hajói megfelelô körülmények mellett köthessenek ki és rakodhassanak. E munkálatokat 1859-ben fejezték be. Az elsô kô rakodópart határait két – ma is meglévô – zászlótartó bástya jelzi a hídfô két oldalán. Ugyancsak a kereskedelmi forgalom tette szükségessé, hogy az elôbbi kezdeményezéshez s az akkor felépült szakaszhoz Pest városa is csatlakozzék a maga teljesítményével. 1856 és 1861 között 374 méter hosszú rakpart épült a Magyar Tudományos Akadémia és a Zoltán utca között, majd 1864-67-ben délre, a Petôfitérig, újabb 664 méteren. E munkálatokat Pest városa részérôl Reitter Ferenc fômérnök vezette. Ezeket az elsô rakpartokat az 1838. évi árvíz után készített és az 1840. évi IV. tc.-ben rögzített szabályozási terv elôírásai szerint építették. Az újabb, tulajdonképpen az igazi mérföldkô ebben a programban az 1870. évi X. törvénycikk volt, amely a Duna szabályozását a kormány irányítása alá helyezte. A Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium a Reitter-féle javaslat alapján Hieronymi Károly miniszteri tanácsost bízta meg a végleges tervek elkészítésével. A cél kettôs volt: Budapest árvízvédelme és rakodásra alkalmas partszakaszok létesítése. A kormány 1870 novemberében nyújtotta be a Képviselôháznak a fôvárosi Duna-szakasz szabályozásáról szóló elôterjesztését. A kivitelezést igen hamar, már 1871 szeptemberében megkezdték, 7 BUDAPEST 2007 június A rakodópart kövei Kolundzsija Gábor Budapest a világ legszebb fekvésû városai közé tartozik. Az összképben döntô fontosságúak a különös gondossággal kiépített rakpartok, a gyönyörû hidak és a folyóparti épületsorok, amelyek hallatlan értéket alkotnak, és méltóak arra, hogy így, együtt ôrizzük meg ôket az utókor számára. A rakpartok, e nagyszerû mérnöki alkotások védelmével is elô kell segíteni fôvárosunk egyedülálló – a világörökség státusában számon tartott – Duna-parti látképének megôrzését. Rakodás a Lánchíd budai hídfôjénél (Balogh Rudolf felvétele, 1929) forrás: BTM Kiscelli Múzeum
