Budapest, 2007. (30. évfolyam)
1. szám január - Buza Péter: Tarján Vili utolsó nagy dobása
11 BUDAPEST 2007 január Tarján Vilmos: A bedeszkázott riporter Bevezetés Kortársaim – hatvannégy éves vagyok, talán még emlékeznek rá, hogy negyvenvalahány évvel ezelôtt egy Succi nevû olasz koplalómûvészt mutogattak Budapesten. Az Andrássy úton volt egy panoptikum. Üvegkoporsót helyeztek el a viaszfigurák között. Akkor Majláth országbíró gyilkosai: Spanga, Pitély és Berecz voltak a panoptikum díszei – de ezeket is elhomályosította Succi látványossága. Azt hirdették róla, hogy megszakítás nélkül, harminc napon át fekszik a tökéletesen elzárt üvegkoporsóban anélkül, hogy ennék vagy innék valamit. Mindössze húsz fillért kértek a koplalómûvész megtekintéséért. Nem sokáig tartott a csoda, mert rendôrségünk leleplezte a ravasz olaszt és impresszárióját. Megállapították, hogy éjszakánként az impresszárió felnyitotta az üvegkoporsót, és alaposan jóllakatta a derék koplalómûvészt, sôt jókora mennyiségû bort is töltött beléje. Succi azután nappal a közönség szeme elôtt aludta ki az éjszakai lakmározás és italozás fáradalmait. A rendôrség a két olaszt kiutasította a fôvárosból. Most, amikor a gettóbeli tartózkodásomra visszatekintek, magamat is ilyen Succi-szerû, a külvilágtól elzárt koplalómûvésznek látom. Engem is elzártak a külvilágtól, de nem üvegkoporsóba tettek, hanem magas deszkafalak különítettek el, és csak nagyon kevesen láthattak be a deszkafalak mögé. Koplalómûvésznek azonban különb voltam, mint Succi, mert több mint harminc napon át tényleg koplaltam, anélkül, hogy lett volna impresszárióm, aki éjszakánként alaposan jóltart étellel és itallal. Viszont engem ingyen is lehetett látni. „Bedeszkázott riporter” voltam. Most, hogy a deszkafalak leomlottak, magam leplezhetem le, és igyekszem is mind jobban leleplezni és a nagy nyilvánosság elé tárni mindazt, ami a deszkafalak mögött és a bedeszkázott riporterrel történt. Január 9. Sorakozó. A nyilasok elvezetnek bennünket a gettóba. Vagy százötvenen állunk fel az úttesten. Egy elegáns, jóalakú százados parancsnokol. Cigarettával a szájában – harsányan kiáltja: Be a nagy gettóba! Aki elmarad, abba belerúgni és agyonlôni. Tudok ám én szépen is beszélni! (Ugyanez a tiszt néhány nappal elôbb azt mondta Steiner doktornak, hogy minden nyilast lelövet, aki a védett házakból el akarná hurcolni a zsidókat. Erre parancsot kapott.) Mi hangtalanul hallgattuk a vészes kommandót. Senki sem beszélget. És elindulunk... Voltak olyanok, akik kis szánkón hurcolták maguk után megmentett holmijukat, fôként matracukat. Befordulunk a Katona József utcába. Dörögnek az ágyúk. Itt meglát Dénes Gyuri, a színész, aki havat lapátol. A Jókay utcában egy holttest mellett vonulunk el. Nyakára kötözve egy tábla, amelyen ez áll: Árdrágító, százharminc pengôért árusította a zsírt! Végig a Jókay utcán piros vérnyomok a hóban. Vér, vér, mindenütt vér. A Király utca és a Kisdiófa utca sarkán bedeszkázott utcarész. Itt vonulunk be a gettóba. Egy zsidó ôrnagyorvos kezébôl kirántják a bôröndjét, leteszik a földre. Ide kell bedobni minden értéktárgyunkat és száz pengôn felüli pénzünket is. Az egyik nyilas ezt kiabálja: Aki nem engedelmeskedik, azt agyonlövöm. Utolsó acélórámat bedobom az ôrnagy bôröndjébe. (Még ma sincs órám.) A svédek oltalomlevele Olgus asszony
