Budapest, 2007. (30. évfolyam)
3. szám március - Zeke Gyula: "én már nem járok a városba" - Beszélgetés Réz Pállal
akkor a Szépirodalmi Kiadó adott neki munkát. Ebben Illés Endre is hajlandó volt részt venni, és nem egy kiváló és nagy mûvésznek jelentek meg nálunk illusztrációi, például Ferenczy Béni nek. Szóval be jött Csernus, és lementünk a New-Yorkba ebédelni. Minden héten kétszer, hétfôn és pénteken ebédeltünk ott, mert azon a két napon kellett bemenni a szerkesztôségbe, és akkor mindig jöttek a barátok. Kor mos, Czibor János , Béni bácsi is gyakran, akit hát imádtunk és tiszteltünk, azután késôbb 56 után Zelk járt nagyon sokat be, ott volt Hubay Miklós is... Gondolom, amint ’54-ben újranyitott a kávéház, ti rögtön beköltöztetek, és ott voltatok. Másnap, már másnap. És olcsó volt a Hungária, húsz-harminc forintért meg lehetett ebédelni. Az kibírható volt. Ez is borzasztó most, hogy nem lesz többé irodalmi hely, mert az elképzelhetetlen, hogy a mai Kosztolányi vagy Karinthy oda bemenjen ebédelni. Tízezer forint egy ebéd, vagy mit tudom én mennyi. Na, elég az hozzá, hogy Csernus nem ott festette a képet, ott csak fölvázolta, csak egyszer-kétszer ültünk neki a kávéházban. Itt, egy Dráva utcai mûteremben festett, a legfölsô emeleten, lift híján elég gyötrelem volt oda följutni. Azt hiszem a nagyszerû Perlrott Csaba Vilmos valahai mûtermében. Na ott rengetegszer ültünk neki, nagyon lassan dolgozott. Csinált valamit, levakarta és újrakezdte, úgyhogy legalább harmincszor ültünk nála hosszan. Nagyokat röhögtünk persze, néha Bernáth Aurél is eljött megnézni a képet, nem volt boldog vele, mert kezdett más lenni, mint amit ô akart, és ugye Csernus a legkedvesebb tanítványa volt. Egyébként valahogy a kor is benne van ebben a képben, hogy három fanyar, szomorú, rosszkedvû ember ül egy asztal mellett. No akkor vissza a New-York-Hungáriába! Kikbôl állt össze az a társaság, akikhez a kávéház utolsó jelentôsebb irodalmi korszaka köthetô? Amint mondtam, az ’54-es újranyitás másnapján oda telepedtünk. A nagy cezúra ’56 volt, akkor az épületet eléggé szétlôtték, a tornyot is érte egy lövedék, a kávéház bezárt, és csak valamikor ’57 elején nyitott ki újra. A kávéházat magát nem lôtték annyira szét, de veszélyes volt, mert a toronyból nagy kövek omlottak le. Hónapokig nem tudtunk odajárni, és lassan indult újra a dolog, lassan kerültek elô, akiket becsuktak. Volt egy magja ennek a társaságnak, Vas , Kormos , Domokos Ma tyi. Néha megjelent a bátyám, Réz Ádám is, Hubay Miklós , Nagy Laci , Juhász Ferenc járt sokat, és a Kellér ek, fôleg Bandi , akit nagyon szerettem. És jöttek-mentek állandóan emberek, sokan. Egy Lehoczky nevû fôpincérre emlékszem, lenyalt fekete haja volt, azt hiszem, cigány volt, iszonyú elegáns pasas és nagyon kedves ember. Ô szólt néha, hogy besúgók vannak, ne játsszunk pénzben. Biztos nincs már, ô is idôsebb volt nálam. És ’56 után, amikor jöttek ki a börtönbôl az emberek, akkor jelent meg Csurka , akit Czibor hozott oda, tanára volt a Színmûvészeti Fôiskolán. Galgóczi, Moldova, Csurka, Gáli Jóska, ezek jártak egy osztályba. Néha megjelent az író Szabó Pista , aki fiatalon halt meg, nagyon tehetséges ember volt. Nem volt urbánus-népi probléma egyébként, ott valahogy mindenki urbánusként ült, ja Csukás Pista, aki Czibor unokaöccse, ô is sokat jött a hatvanas években már. Csurka beilleszkedett a társaságba, Zelk a szabadulása után jelent meg. Abody is rengete get járt, ô igazi törzsvendég volt. Az Újholdasok nem jöttek. Mándy cukrászdába járt és a Darlingba, a Ferenczy István utcába. És azután, amikor az nem volt, akkor a Minôségibe, egy cukrászdába, aztán a Stühmerbe, késôbb Kati lett, ott a Szentkirályi utcában, a Rádióhoz aránylag közel, mindenfelé, de a New-Yorkba szinte soha nem, pedig hát jóban voltunk. A még élô népi nagyok, Illyés, Németh László? Németh soha, Illyés felbukkant egyszerkétszer. Illyés kávéházi ember volt ifjúkorában. A Flórencbe járt, ott írt. Közel feküdt a Nemzeti Bankhoz, ahol Illyés tisztviselôként dolgozott. Oda járt Gelléri Andor Endre, Déry, Vas is a harmincas évek közepén. Illyés, valamint az általam nagyon szeretett Gelléri és Zelk az ôsidôkben Kassák hoz is jártak a Simplonba. Ak kor a nemzedék még fontosabb volt, mint a politika, most már ez sincs így. Veres Péter, Szabó Pál, Darvas József soha, ôk kávéház-ellenesek voltak. Nagyon ritkán Nagy Lajos, de ôneki öreg korára a Lux lett a kávéháza a Margit híd túloldalán. A késôbbi Fény presszó. Ott elég sokat ültem vele, rajongtam érte, és boldogság volt együtt lenni vele. Hihetetlenül érdekes volt a maga nagyon nem érdekes voltában, Zelkkel együtt jártam oda hozzá. Kapott valahol Pasaréten egy villát, de utálta. Ott is voltam nála, a Házmán utcában talán. Neki volt az a nagy története, mondogatta, hogy iszonyúan szeretnék egy elegáns polgári lakást. Te, Lajos bácsi, hát nem neked való az, csodálkoztunk. Hát nem is mennék oda, beülnék vele szemben egy kávéházba, mondta, és nézném. Szabó Lôrinc sem volt soha velünk a New-York ban. Darvas utálta a kávéházat, írt is valami csúnyát a kávéházi írókról, hogy nem ismerik az életet. Ugye Nagy Lajosról azt írni, hogy nem ismerte az életet! Így éltünk egykor Ogyesszában, vagyis Pesten. ● 25 BUDAPEST 2007 március
