Budapest, 2007. (30. évfolyam)
10. szám október - Tóth Vilmos: Az Alvinczy-temető halottai
Buda eltûnt sírkertjei közt akad, amelyikrôl sok ismerettel rendelkezünk, de az 1797-tôl 1938-ig fennállt Vízivárosi katonatemetô után meglehetôsen kevés emlék maradt: a felszámolás dokumentációja és a korabeli újságcikkek mellett néhány sírkô, amelyek Budapest mai sírkertjeiben rejtôzködnek, és második vagy harmadik helyükön állva hirdetik egy-egy rég meghalt katona nevét. Ez a katonatemetô a mai Szilágyi Erzsébet fasor és a Kútvölgyi út találkozásánál létesült, a Vízivárosi polgári temetô és a Városmajor közötti területen, elsôsorban a budai helyôrség, valamint a Budán elhunyt nyugalmazott katonatisztek számára. Elhelyezkedését tekintve nem volt „vízivárosi”, ahogyan a tizenkét évvel korábban megnyitott polgári temetô sem, amelynek révén ez a megnevezés mégis általánosan elterjedt, mivel a Víziváros lakossága is itt, Buda akkori határán kívül temetkezett. Az egykor híres katonatemetôt Alvinczy-temetônek is nevezték, legismertebb halottja, az 1810-ben elhunyt báró Alvin czy József tábornagy sírköve nyomán. A gazdagon díszített, hatalmas díszurna, amely felett baldachinos építmény emelkedett, egykor a katonatemetô felsô, a polgári temetôvel határos részén, az úgynevezett „tábornoki sarokban” állt. Alvinczy kora egyik neves hadvezére volt, az egyetlen magyar abból a kilenc katonából, akik a Habsburg Birodalom története során megkapták a legmagasabb katonai kitüntetés, a Mária Terézia Rend mindhárom fokozatát. Részt vett a hétéves, majd a bajor örökösödési háborúban és a 18. század török háborúiban, emléke mégis a Napóleon elleni koalíci ós háborúkban elszenvedett vereségei, különösen az 1809-es gyôri csata révén maradt fenn. Utóbbi miatt Alvinczy tábornagy a magyar katonai anekdotakincs legismertebb hôsei közé került. Sírját az itteni felszámolásakor a Németvölgyi temetôbe, majd ennek 1963-as megszüntetésekor a Kerepesi útiba helyezték át. A baldachin megsemmisült a második világháború során, de az eredeti többi része ma is megtalálható: az amfora mellett érdemes szemügyre venni a talapzaton aprólékosan kifaragott családi címert. Szintén a Németvölgyi temetô felszámolásakor fogadta be a Kerepesi úti egyik parcellája a budai sírkertekbôl származó 1848-as honvédsírokat, illetve néhány, állítólag véletlenül közéjük keveredett császári tiszti sírt a 19. század derekáról; utóbbiak a Vízivárosi katonatemetôbôl származnak. Köztük van az 1862-ben elhunyt Eisler Ferenc altábornagy sírköve, valamint Mederer József ôrnagyé, aki a solferinói csatában szerzett sebesülésébe halt bele Budán még a csata évében, 1859-ben. A legkülönösebb egy eredetileg 1810 körül készült emlékjel esete, amelyen, másodlagos feliratként, Hentzi tábornok és tiszttársai neve, valamint az 1849-ben a császárért elesett budai várvédôkre emlékeztetô szöveg olvasható. Idén a BUDAPEST márciusi száma részletesen foglalkozott a tábornokkal, így ezúttal csak azt említjük, hogy a Kerepesi úti temetôben álló sírkô alatt Hentzi nem nyugodott soha, bár sírja 1899-ig valóban az Alvinczy-temetôben volt. Az említett 1848-as parcellában természetesen a honvédsírok vannak többségben. Közülük néhány szintén a Vízivárosi katonatemetôbôl származik, például Üchtritz vérteskapitány síremléke a Farkasréti temetôben 21 BUDAPEST 2007 október Az Alvinczy-temetô halottai szöveg: Tóth Vilmos, fotó: Sebestyén László
