Budapest, 2006. (29. évfolyam)

8. szám augusztus - Zappe László: Vendel végre hegedülhet

27 BUDAPEST Vendel végre hegedülhet ma mondanák. Alvásra nem nagyon pazarol). öntötte magába a kávét, a szája másik szegletéltől meg tekeredtek a mondatok, egyenesen a gépbe, a kiadók rendelte regények kalandjai, hősei, szellemes szövegei. Persze hogy ponyva, az kell a pesti népnek. Aztán kiderült ezekről a gyorsöklű és gyorstüzelő fiúkról, futólag talán tüzes érzelmű hölgyekről, hogy — irodalompolitika ide. megtervezett jövő oda — feltámadnak a tetszhalálból, leporolják magukat, s vihogva túlélik a veretes művek fennkölt szövegű hőseit. Nem mellesleg a legjobbak fogadták barátságukba Rejtőt. Karinthy hívta viszsza az életbe egy különös nekrológban, mikor híre kelt. hogy Rejtő ifjan elhalálozott. Es Rejtő kedvelte József Attilái: a Japánban meg a Bucsinszkyban (ezek nem csellók, kávéházak voltak) gyakran találkoztak. — A főnököt nem szabadott volna egyedül hagyni, ha pénze volt — Fülig Jimmy szavait ki-ki értse úgy, ahogy azt a megszólaló előélete és utókora diktálja. Tény, hogy Rejtő időnként valóban tekintélyes summát is felvett készülő és újrahasznosított regényeire, hogy aztán könnyű kézzel megszabaduljon a pénztől. A Nagykörút című írásában Rejtő így érzékenvtil el (a budai Tigris utcába. szülei harmincas évekbeli lakásába jobbára csak látogatóba jár): „A Nagykörút a világ szimbóluma. (...) Miért jöttem én ide vissza ? Mi kényszerfíett erre az előreláthatólag balvégzetű lépésre. Mi vár itt rám, mi helyem van itt, mit csinálok holnap és főképpen ma? Nem tudom, de fájdalmas boldogság Jog el. Valami hasonló érzés lehet anyának lenni. Fáj és halsejtelemmel tölt el, és mégis boldog vagyok, Budapest &.." Ezek a sorok ugyebár 1930-ban íródtak, szerzőjük huszonöt éves. s a balsejtelem később bizonyossággá lett. Kéretik tehát érzékeny alkotók magán- és közérzületi megjegyzéseit, előrejelzéseit komolyabban venni, mint azt mindenkor szokás. Mindig pontosabbak és előrelátóbbak, mint a kortársi, úgymond szakértői elemzések, fontoskodó jó tanácsok, biztos, tehát soha be nem váltódó jóslatok. Hírlik, egy rokonszenves asztaltársaság évek óta szervezi, bog)' Rejtőnek szobra legyen a Terézvárosban. Elvégre, ha az íreknek van Joyce-uk, nekünk mi-Cserna-Szabó András nem tud darabot írni. Ez nem is lenne baj, hiszen semmilyen tudás, pláne szabály nem érvényes mostanában. Így abból sem támadna különösebb probléma, hogy megpróbálkozott vele. Az értelmetlen motívumok zűrzavara a legkívánatosabb alapanyag a színházi teremtőkedv számára. Pontosan ez történik A Vendel tragédiája című szöveggel a Zsámbék fölötti színházi bázison, Jámbor József rendezésében, a színészek élvezettel lubickolnak az értelmetlen cselekményben, a csattanósan előadható ellenpoénokban, a mindig morbid és gyakran trágár mondatokban. így azt sem kifogásolhatjuk, hogy a szerző nem is akar darabot írni. A kínos csak az. hogy nem is jut eszébe semmi, amit érdemes volna színpadra fogalmazni. Ezért jobb téma híján önmagát adja. Egy író szenvedései és szenvelgései képezik a darab tárgyát. Az író huzakodik hősével, s még az sem világos, hogy novella vagy dráma készül-e. Igaz, régi poétikák szerint e kél műfaj között bensőséges kapcsolat van. Csak hát hol érvényesek ma a régi poétikák? Az írót valóságos őrjöngésbe kergeti, hogy kitalálmánya visszapofázik, hisz a lázadás is csak az ő agyában születhet meg, hősének minden gesztusa csak az övé, az alkotó íróé lehet. A drámai helyzet reménytelenül egyenlőtlen. Eleve is az, hát még ahogy előadják. A szobafestőnek, aki inkább hegedülni szeretett volna gyerekkorában, bármily szegényesen is motiválja jellemét a szerző—lényegében mindegy, hogy a valóságos vagy a darabbeli -, mégiscsak valami megragadható, színészileg ábrázolható emberi figurája van. Az írónak egyetlen vonása, hogy küszködik az alkotással. A darab legjobb jelenetei azok, amikor ő nincs jelen. Sajnos ez az előadás kisebb hányada. A játszási időnek csaknem fele a címszereplő Vendel halála előtti és azt követő eseménysor. Felütésként szó esik Kádár János impotenciájáról, ám ennek később semmi szerepe. Az apolitikus, nőcsábász kocsmatöltelék Vendelt az írótól kapott feleség féltékenységből öli meg. A szellemesnek szánt ötlet az lenne, hogy a cselekmény lényege a hős halála után játszódik. Vendel egy lélekvándorló változataival társalog, sőt maga is lélekvándorol, VIII. Henrik ötödik feleségeként bukkan föl. A történetnek a szokványos-általános abszurditáson túl nem sok értelme van, ám bizonyos részleteit hatásosan el lehet játszani. Jámbor József a Zsámbéki Színházi Bázis és a Debreceni Csokonai Színház közös produkciójában egy dupla rakétasilót járat körbe a darabbal és a nézőkkel. Az első részben a siló hosszában elhelyezett két padsoron ülünk, keskeny, elnyújtott teret próbál bejátszani az írót adó Vranyecz Artúr, aki a hisztérikus alkotói válságot minden határon túlharsogja. A Vendelt játszó Tóth József viszont egy fürdőkádban tölti ezt a játékrészt, abba öli bele villanyárammal a féltékeny asszony (Pallai Mara). Tóth József, a remek karakterszínész is kénytelen alkalmazkodni a kényszeredetten megírt, forszírozottan megrendezett jelenet hangvételéhez, de közben sem feledkezik meg az emberábrázolásról. A második részben aztán módja van magához méltó alakításra. Ott a halott Vendel egy kocsmában iszik, s szellempartnerével társalog, akit bravúrosan kezelt mágnesekkel jelenít meg, s közben hárítja a pincérnő (Szoták Andrea kis remeklése) ostromát, filozofikus éiveléssel. A legjobb jelenet ezt követi, kint a szabadban, a rakétasiló túlsó oldalán, ahol a sírban két halott pihen, szó szerint: napozóágyon, napernyők alatt fekszenek, s ott folytatják le jellegzetes kisemberi — természetesen pálinkázásba torkolló — társalgásukat. Sajnos azonban ebbe a jelenetbe már beleérkezik az író, és kezdi elölről alkotói nyavalygását, veszekedését hőseivel, s ez zárul le végül az első helyszínen. Minthogy azonban az író problémájával Csema-Szabó nem tudhat mit kezdeni, Vendel életének-halálának egy mellékmotívumát zárja le: a halott szobafestő végre hegedülhet egyel. Zappe László