Budapest, 2006. (29. évfolyam)
2. szám február - Buza Péter: Pest legszebb terén mulandó az állandóság
BUDAPEST 33 letett Simonyi Erzsébet (Elisa) emlékére örökre az ő nevét viselje és Erzsébet-alapítványnak neveztessék. Boldogult anyám óhaja szerint ez az alapítvány asylum legyen oly, a műveltebb osztályhoz tartozó egyének számára, akik saját hibájukon kivid jutottak Ínséges helyzetbe." Késő elégtétel szegény Elisának, a mamának, akitől Jenő sokszor hallhatta: koldusbotra jutsz, ha így folytatod, mert, lám, a fiú végül maga is megértette, ez megtörténhet. Persze nem a maga kárán. S ha mint a műveltebb osztályhoz tartozó egyén osztozott volna a sanyarú viszonyok közé keveredők sorsában, róla senki nem mondhatta volna el, hogy önhibája ebben ne játszott volna szerepet. S az alapítvány működni kezd. Az első dolga, hogy lebontatja a Vörösmarty tér s a Deák Ferenc utca sarkán álló Sina—Kasselik-házat, helyén egy igényes küllemű és belbecsű palotát építtet a divatos építész párossal, Korb ElórissaI és Giergl Kálmánná1 (utóbbi tervezte Kasselik Ferenc és Jenő síremlékét is a Kerepesi úti temetőben), ahová már az első világháború előtt beköltözhetnek a balsorsuk okán sikerrel pályázó hajdani jobbsorsúak. A földszintre pedig betelepednek az üzletek. Nem vitás, a Vörösmarty tér „görög házai" mindig is elsőrangú otthonai voltak a kereskedelemnek. In statu nascendi. Képeslapokról, amelyek egytől egyig 1908 után készültek — azt követően. hogy a tér látványát felértékelte az akkor avatott pompás Vörösmarty-szobor —, leolvasható egy-egy cégér felirata, azonosítható az üzletek némelyike az egyetlen 1885 körül készült fotóról is, amely a keleti házsort mutatja, a címtárak szintén adatokhoz segítenek. Itt, a Deák Ferenc — sokáig Nagyhíd — utca sarkán volt az üzlete az 1860-as években például Höpfner úrnak, Eisele Antalnak, Weinfeld Adolfnak (róla tudjuk: könyvkereskedő volt), Wabrosch Józsefnek, Patits Ferencnek. Itt (is) működött az 1880—90-es években Neumann Simon kárpitos és nyergeskellék-kereskedő. Az 1900-as évek elején - üzletük bejárata a sarkon volt — a Pfeiffer nővérek női kalapüzlete s egy másik bolt, tulajdonosa nevét nem ismerjük, a franciák divatját kínáló Maison Marianne (Chic de Paris), továbbá Simái Sámuel és Ijengyel (PolIák) Adolf paszománykereskedése. Nagyjából hatvan esztendővel később, a kereskedelemnek egy merőben új korszakában pedig a „dolgozóknak" szánt áruházat rendeznek be a jobb sorsra érdemes balsorsúak társasházában: 1955-ben, a Vörösmarty téren s Vörösmarty néven. Rövid ideig — nem tudjuk, mikor — Napsugár Áruháznak is cégérezik. 1961-ben aztán Nagy Károly tervei alapján ismét átalakítják, s 1963 novemberében megnyílik a Luxus. Ház az út közepén? A teret bemutató képeslapok egyikén, azon. amelyet 1916-ban nyomtattak színes és fekete-fehér változatban is, föltűnik még egy épület a téren. Igazi rejtvény ottléte, megfejtésével nem boldogultam. A keleti házsortól nyugatra nyomul be a Vörösmarty-szobor mögötti területre — oda, ahol nem volna semmi keresnivalója — egy barokk tetőzetű magas, tekintélyes méretű ház. Sehol máshol nem tűnik fel, sem fotókon, sem anzikszokon, sem alaprajzot is mutató, a tér körvonalait rögzítő térképeken. Ideiglenes, egynyári épület lenne? 1916-ból? Ekkora? Két igényesen falazott kéménnyel? Bepréselve a harsogóan terebélyes Iák közé? A díszparkba!? Vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy a kiadó üresnek érezte a lap jobb oldalát, s belerajzoltatott a lolóba egy kuliszszaházat? A megfejtési kísérletek jelenlegi állása szerint ez az utóbbi feltételezés lehet talán a helytálló. A Gerbeaud-házra és a Harmincad utca déli első háza homlokzatára jellegzetes irányú árnyék vetül, a „rajzolt" épületen viszont nem látszik a fa árnyéka, sőt, két kéményéé éppen ellenkező irányban rajzolódik ki a háztetőn. Más épületekével összehasonlítva a kérdéses épület tető-homlokzat vonala bizonytalanabb, mintha kézzel lestették, s nem építették volna. De mivel az egész felületet agyonretusálták annak idején, mielőtt nyomat lett volna belőle, be kell látnunk: érveink nem sziklaszilárdak. A „görög házak" sorából mára egy maradt meg itt, a tér keleti során: a Lykáéké. (Füves Ödöntől tudjuk: még 1930-ban is a családé: Lyka Miklós lakja.) Grabovszkyéké 1837-ben épült, a limpanonos, klasszikus-klasszicista palotát 1939-ben lebontják. Dr. Kotsis Endre, a háború előtti modern építészet nagymestere emel a helyén bérházat. 1927-ben rombolták le a 4-es számút, mind közül a legrégebbit, a legkisebbet, Lepora egyemeletesét. Üzlet- és lakópalota született a helyén budai Goldberger Leó megrendelésére. A tervezők Révész Sámuel és Kollár József voltak. Mind a négy mai ház a keleti soron védeti műemlék. Vajon az lesz-e, ha megépül majd a velük szemben égnek szökő új is egyszer? A térnek azon a vonalán, ahol most zajlik, ez immár a harmadik, s mindent átalakító beavatkozás. Példátlan eset ez a városkapu öblében!