Budapest, 2006. (29. évfolyam)

2. szám február - Sándor P. Tibor: A jövő múltja

„ A Budakeszi út egyike a hegyvidéki útjainknak, a forgalom lebonyolítására alkalmas, miután a városnak ez az ol­dala meglehetősen kis forgalmat bonyo­lít le. Bár regionális tervünk nincsen, de tudjuk, hogy itt nagyobb forgalom lebo­nyolítására a jövőben sem kell túlzottan számítani." (Ruisz Dezső, 1952. január 3].) „Amikor az eredeti nagy-budapesti el­gondolás, sőt vidéki elgondolás is volt, azon a véleményen voltunk, hogy a Du­na jobbpartjának egészen más szerepe van települési szempontból, mint a Du­na bal partjának. Tulajdonképpen me­zőgazdasági és üdültetési szerepe van. Ebből következik, hogy ebben a telepü­lési formában nem csak meg kell tar­tani, hanem e szerint kell megalakítani és bizonyos mértékben nem szabad elő­segíteni itt — esetleg forgalmi utak sűrű beállításával - olyan települések kelet­kezését, amely ek egyáltalán nem felel­nek meg az elgondolásnak. Tehát nem­csak azt kell látni, hogy Nagy-Buda­pesten hogyan képzeljük el a, települést, hanem látnunk kell Nagy-Budapesten túl is a települési elgondolást." (Harrer Ferenc hozzászólása 1952. február 14-én.) „A Keleti pályaudvar kérdése most forr egy komplex-brigád munkájának kap­csán. Egyébként ott kerül megoldásra a Szabó kartárs által említett HÉV-MÁV közös végállomás [... / A MAV a Keleti pályaudvar épületéhez toldalékot kap; itt egy korszerű peronra kerülnek a kör­nyéki forgalom új vágányai és a HÉV végállomása is." (Bérezik András, 1952. február 7.) „ Tervünk az, hogy a személyhajó kikötőt a Szabadság hídtól délre, [... ] a túlnyo­móan romos közraktárak lebontása után az ott parkírozandó területen helyezzük el," (Ruisz Dezső, 1952. január 31.) „A [... I Duna bal parti, kettes villamos­vasút vonalát a Széchenyi rakparttól, illetve az Újpesti rakparttól meghosszab­bítani tervezzük, majd a Rákospalota déli oldalán lévő újtelepi lakótelepig tervezzük elvinni. A kettes villamos meg­tartása régóta húzódó problémát vet fel, amely az elmúlt hetekben — úgy látszik — mintha nyugvópontra jutott volna, ú­gyanis nem tudtuk eddig megfelelően BUDAPEST 29 Szép utca-Kossuth Lajos utca sarok, 1960 Cipőüzlet és könyvesbolt a Váci és a Párizsi utca sarkán, 1950-es évek második fele sí Tejivó a Marx (Nyugati) téren, 1959

Next

/
Oldalképek
Tartalom