Budapest, 2006. (29. évfolyam)

2. szám február - Tomori László: Keltsünk (nagy)feszültséget!

BUDAPEST 18 ELGYÖNYÖRKÖDÜNK a kivilágított budai várban. Az utcák is ragyognak, amelyeken járunk, miközben villamos, trolibusz húz el mellettünk. Otthon néhány kattintás, és fénybe borul a lakás. Egyszerű? Pedig mennyi tudós, kutató, mérnök, no meg vállalkozó, pénzember és kétkezi munkás tevékenysége kellett ahhoz, hogy ez lehetségessé váljék! A technika korábbi vívmányait mára modernebbekre, néha nagyobb teljesítményű eszközökre cserélték ki. De van egy hely, ahol megnézhetjük, milyen volt a villamosság múltja és félmúltja. Ez a hely az Elektrotechnikai Múzeum, az erzsébetvárosi Kazinczy utcában. SZÖVEG: Tomori László FOTÓ: Sebestyén László Magyar Elektrotechnikai Múzeum Kht., 1075 Budapest, Kazinczy u. 21. Tel.: 322-0472, fax: 342-5750. Keltsünk (nagy)feszültséget! Újjászületett az Elektrotechnikai Múzeum Az 1881-es párizsi világkiállításra Edison izzólámpája kilépett a laboratóriumból, megszűnt kuriózumnak lenni, mindennapos használati eszközzé vált. Ez nagy lökést adott az elektrotechnika fejlődésének. A lámpát működtető villamosság az ipar legsokoldalúbb energiaszolgáltatója lett. Magyarország ebben a világ élvonalában járt: sok nyugat-európai fővárost is megelőzve 1884-ben Temesvárott tizembe helyezték az első áramfejlesztő telepet. Egész Európában itt használták először az áramot utcai közvilágításra. Ekkor még általános volt az ívlámpa alkalmazása, amelyről a legtöbben ma már nem is tudják, micsoda. Nos, két szénrúd között a villamos áram ívet alkot, az pedig erős fényt bocsát ki. Ezekből a berendezésekből is láthatunk néhány darabot a múzeumban, akár működés közben is. Rohamosan nőtt az igény a villamosság iránt, és a kis, helyi áramfejlesztők, melyek a környékükön néhány tucat lámpát működtettek, már nem tudták kielégíteni a keresletet. A jövő a nagy, központi áramtelepeké volt. Ehhez azonban meg kellett oldani a villamosság szállítását és elosztását. Ez gazdaságosan csak az úgynevezett transzformátorok alkalmazásával volt megvalósítható. Zipernowsky Károly, Déri Miksa és Bláthy Ottó Titusz olyan, váltakozó feszültségű elosztórendszert alkotott, amelynek elveit napjainkban a továbbítás legmodernebb változataiban is alkalmazzák. Budapesten jogi buktatók miatt csak 1891-től kezdődhetett meg a nyilvános elektromos hálózat kiépítése. Akkor viszont a két fő energiaszállítási elv, az egyenfeszültségű és a váltakozó feszültségű is teret nyert. A Magyar Villamossági Részvénytársulat 1893-ban építette meg a gőzgépek hajtotta generátortelepét a Váci úton. A kazánokba csillékkel szállították a szenet, majd onnan el a salakot. A berendezés keltette gőz körvezetéken jutott az egyes gőzgépekhez, ezek hajtották a villamos generátorokat, melyek feszültsége (3000 volt) kábeleken jutott el a fogyasztók közelében lévő transzformátorokra. A transzformált feszültség (105 volt, körülbelül a fele a ma alkalmazott feszültségnek) közvetlenül a fogyasztók villamos berendezéseit mű-