Budapest, 2006. (29. évfolyam)

2. szám február - Horváth Júlia Borbála: Nyolc óra szotyi

U BUDAPEST Nyolc óra szotyi SZOTYI: 100, TÖKMAG: 50 FORINT. Vagy csak az egyes maradt le az elejéről? Mogyi: 150. Hát igen, a nemes magvak drágábbak. Napi negyven-ötven zacskó eladása már szép teljesítmény. Főállásúaknak. Focimeccs előtt meglendül az üzlet, és a liázimozit is fel kell dobni valamivel. Élettel. Az pedig van errefelé a tökmagon kívül is. Évszaktól függetlenül. SZÖVEG: Horváth Júlia Borbála FOTÓ: Sebestyén László A tric iklit motorbicikliből alakították át, mert nehezen menne a két keréken egyensúlyozás — oldalán zacskók és cekkerek lógnak, csupa fontos dolog beléjük gyűrve —. teteje is van, mint a legmodernebb gépeknek, és óv a napsütéstől. Meg az esőtől, a hótól; a hidegtől legföljebb a baseballsapka, a napszemüveg pedig állandó kellék. Négy évszakos munka. A kínálat a kormányra applikált kosárban látható, lehet válogatni, mint a piacon. Ilyenkor télen foghegyről megy az árulás, a hideg pénzdarabok gyorsabban cserélnek gazdát. A beszéd nehéz feladat, a gégemetszés elintézi a szavakat. A törzsvevők tudják ezt, és segítenek. Kiegészítik. A mondatokat. Is. Délelőtt más a közönség, főleg, ha ilyen verőfény van; kiskabátban kiszaladgálnak a környező irodákból. Hogy hova teszik a maghéjat? Ki tudja... Rohannak, sokszor csak intenek a kezükkel, jelzik: látom, itt van ma is. Biztos pont, mint egy tereptárgy. Szotyi, mogyi, tökmag. És Metro újság. Az cseretermék. Sokszor inkább ajándék, figyelmesség. Az ajándékozott a szatyrába rejti — az ügyfelek nagy része szatyorral jár —, nagy kincs az ingyen újság. Még az elil ruhastúdió tulajdonosának is a gyér napokon, kezét adja, kis morzsákban hull a barátság. A postás érdeklődik: hogy van? Jól, köszönöm. 0 is köszöni, kicsit elidőz, triciklivel könnyebb lenne a dombmenet, de csak arra irigy, a béna lábak maradjanak. Nyugton tűrni a többiek örökös mozgását megpróbáltatás, de meg lehet szokni. Pedig dehogy is. Oldalvást szelek szárnyán reklámozzák a repülőn repülést, majd csak kicserélik tavaszra a plakátot, addig meg essen ki a látótérből vagy csináljon, amit akar, amit takar. Hogy hol az ótépé? Itt balra, hátul; az antikdiszkont szemben lejjebb; a képkeretező kicsit messzebb — a szotyi-mogyihoz képest mind csak perifériára szorult mellékhely. Az aluljáróból fölemelkedők rögtön idelátnak, a gyógyszertár közönsége nem tud másfelé menni, körben padokon csak iilnek — mert karfákat szerellek fel, mintha csak ülve telne kényelmetlenül az éjszaka — vagy téblábolnak, beszélgetnek. A BÁV vásárlói is errefelé járnak. I)e azok régóta nem az alsó több százezer képviselői, inkább a felső néhány ezeré; néha odavetnek valamit. többnyire futó pillantást csak, vagy nem szeretik a magozást. A zálogház? Az igen. Tartja magát, kiegyensúlyozott forgalom, vegyes kasztrészvétel, bár ez a ház-ság nagyvonalú előleg a negyven négyzetméterre. Négypercenként hatos, hatpercenkénl négyes villamos osztja megszámlálhatatlan darabra az időt (közbe-közbe jön