Budapest, 2006. (29. évfolyam)

12. szám december - Szablyár Eszter: Írisz-diagnosztika

7.U BUDAPEST jéig vesznek kölcsön Van Gogh-remekeket. A szerényebb kasszából gazdálkodók meg várnak - akár húsz-harminc évet — ugyanerre. Mindezek ismeretében képtelenségnek tűnhetett az ötlet, amellvel két évvel ezelőtt Baán László, a Szépművészeti Múzeum frissen megválasztott főigazgatója kereste meg kollégáját, Geskó Juditot: tartsanak Van Gogh életmű-kiállítást a múzeum századik születésnapján. „Utoljára ehhez hasonlót Bécsben rendeztek, még az Osztrák-Magyar Monarchia idején, 1903-ban. Budapesten a művész éleiében nem, 1890-es halála irtán kétszer mutattak be tőle pár képet: 1907-ben a Nemzeti Szalonban, 1910-ben pedig a Művészházban" - olvashatjuk a Van Gogh Budapesten kiállítás katalógusában a kurátor, Geskó Judit bevezetőjét. Szakmai kapcsolatainak hála, a rövid felkészülési idő ellenére, a Szépművészeti négy saját képe mellé - ezekel a legendás gyűjtő- és művészettörténészpárosnak, Majovszky Pálnak és Meiler Simonnak köszönhetjük -, hetvenkettőt kapott kölcsönbe a világ majd' negyven gyűjteményétől. Például az amszterdami Van Gogh Múzeumtól, a párizsi Musée D'Orsay-tól, a New York-i Metropolitan Museum of Art-lól vagy a washingtoni National Gallery of Art-tól. Ez utóbbit arra is sikerült rávennie a főigazgatónak, hogy az ígért képel, a Parasztház Provence-ban című, 1888-as olajfestményt már egy hónappal a többi megérkezése előtt kiállíthassák Budapesten. - Most megtérül az a kapcsolati tőke, amelyet sok év alatt halmozott fel a múzeum - mondja Baán, a Szépművészeti nagyvonalú gesztusaira utalva. Legutóbb például két Raffaello-képet küldtek a római Villa De Borghesének, gazdag spanyol gyűjteményükből pedig rendszeresen adnak kölcsön legnagyobb európai és tengerentúli társintézményeiknek. Így kerülhettek most Budapestre olyan klasszisok, mint a Virágzó gesztenyefaágak, a Váza íriszekkel vagy a Két levágott napraforgó című kép. A mindössze harminchét évet élt és tíz évet alkotott Van Gogh és a hozzá különböző módon kapcsolódó művészek munkáit öl tematikus egységbe — szárnyasoltárra emlékeztető installációkra — rendezte Geskó Judit. A festményt, rajzot, sokszorosított grafikát azonos hangsúllyal kezelő kurátor első fejezetként mutatja be a korai, táj-, életkép- és csendéletfestő hollandiai szakaszt, másodikként a párizsi éveket, ahol már megjelennek az egyéni vonások. Láthatók Rembrandt rézkarcai, Adriáén van Ostade és Eugene Delacroix festményei, Jean Francois Millet grafikái: a Van Gogh-ra ható nagy elődök munkái. Munkácsy Mihály, Paál László, Mednyánszky, Rippl-Rónai József, Czóbel Béla, Farkas István, Csontváry-Kosztka Tivadar, Nagy Balogh János, Nagy István, Derkovits Gyula pedig azok a magyarok, akikre Van Gogh volt nagy hatással. Ráadásul olyan japán fametszetekkel egészül ki a kiállítás, amelyeknek egy-egy levonata Van Gogh melszetgyűjteménvében is szerepelt. Annak ellenére persze, hogy a sok tucat képért nem kellett megfizetni a borsos kölcsönzési díjat, rengeteg a járulékos költség. Majdnem százmillió forintba került az anyag Magyarországra szállítása — titkos útvonalon, rendőri kísérettel, erre specializálódott spedíeiós céggel, klimatizált ládákban. Hasonló összeget kell fizetnie a Szépművészetinek azért, hogy a kiállítótermeket kellőképpen biztonságossá alakítsák. Ezen nem lehel spórolni, hiszen a holland mester munkái mágnesként vonzzák a kincs-