Budapest, 2006. (29. évfolyam)

2. szám február - Győri Péter: Hajlékuk az utca, s nincsenek otthon

U BUDAPEST Akkor mit keresnek ők a hajléktalanszállókon — kérdezhetnénk. S ez a kérdés el is hangzik rendszeresen. Legtöbbször a családok rakják ki ezeket a családtagjaikat az otthonukból. Sokuknak fölmondják albérletét, s nem találnak másik. megfizethető lakhatást. És nem kevesen vannak olyanok, akik pszichiátriai vagy idősotthonra várnak, hosszú betegség után maradnak fedél nélkül, kerülnek ki a kórházakból. A Budapesten élő hajléktalan emberek körében évről évre február 3-án elvégzett kérdőíves felmérések alapján persze ennél részletesebb kép is fölrajzolható: sokszor az utolsó mozzanat, a hajléktalanná válás bekövetkezléséhez korábbi munkahelyvesztésen, alkoholizmuson. kapcsolati és adaptációs problémákon, konfliktusokon vagy éppen a mindig is bizonytalan, nyomorúságos lakhatási körülményeken keresztül vezetett az út. Az éjjeli menhelyeknél hosszabb időre igénybe vehető és jobb körülményeket biztosító átmeneti szállások lakóinak döntő többsége nem az utcáról, nem a menhelyekről, hanem saját vagy bérelt korábbi lakásából kerül be ezekbe az intézményekbe. Lakástalanná váltak, s egyél) támogatások hiányában — jobb híján — a hajléktalanok átmeneti szállásain élnek, addig, amíg valahol a lakásszektor legalsó szegmensében ismét saját fedélhez nem juthatnak. A közhiedelemmel ellentétben nagyon sokan csak néhány hónapig szorulnak rá erre a segítségre, utána ismét szívességi lakóként, albérlőként, élettársként, szegényes magánlakások bérlőiként laknak a városban, de mindig újabb és újabb sorstársaik kerülnek ugyanebbe a helyzetbe: egy év alatt egy férőhelyet átlagosan két ember vesz igénybe... Vannak azonban, akik lakásuk, munkájuk. családjuk elvesztését követően nem jutnak, nem találnak el ezekhez a szállókhoz: mert vidéken lettek hajléktalanok, s ott csövezni kezdtek; mert nem volt éppen hely a szállókon; mert ha be is jutottak, kitették onnan őket az alkohol vagy az összeférhetetlenség miatt — lehet az sokkal jobb körülmények között is magatartászavarok forrása, ha az élet és a holnap céltalanná válik... Ennek az egzisztenciaveszteti állapotnak gyakori velejárója a legkülönbözőbb sérülések okozta bizalmatlanság. Bizalmatlanság az emberekben, az intézményekben, az egész világban. E kishitűek azok, akik sokszor még a legnagyobb hidegben sem mennek be még a legigénytelenebb menedékhelyre sem. A Budapesten kialakult - európai mércével mérve is igen kiterjedt és öszszetett — hajléktalanellátó rendszer egy része megpróbál átmeneti segítséget nyújtani a lakáskrízisbe kerüli embereknek. másik része megpróbálja valahogyan segíteni, újrakezdésre bírni az egzisztenciavesztett, fedél nélkül élő embereket. A lehetséges kitörési pontok nehezen határozhatőak meg, és még nehezebben. lassabban lesz a tervekből valóság. Az egyik ilyen eleme a változásnak a lakhatás biztonságának megerősítése volna, azaz példáid olyan, a megelőzési szolgáló lehetőségek alkalmazása. mint a lakásrezsi kiegészítése vagy az úgynevezett hátralékkiegyenlítő támogatás. Ma már működnek ilyenek Budapesten, eddig is több tízezer fővárosi családot segítettek át a lakhatási krízisen. Az ilyen megoldások körének, változatainak érdemi bővítése bizonyíthatóan sokakat segítene abban, hogy kényszerűségből ne kelljen átmenetileg intézményekbe költözniük vagy hogy ebből a helyzetükből mielőbb kikerülhessenek. A hajléktalanellátásban így fölszabaduló kapacitásokat aztán a fedél nélkül élők igen bonyolult, célzott, nagyon sajátos megoldási módokat igénylő segítésére lehetne fordítani. Amióta Magyarország tagja lett az uniónak, igen sok szakember tanulmányozta a Budapesten mára kialakult helyzetet, s a mi szakembereink is megtehették ezt Európa más nagyvárosaiban. A tapasztalatok közös tanulsága, hogy fővárosunk hajléktalanellátó rend-