Budapest, 2006. (29. évfolyam)

11. szám november - Létay Miklós: Száz éves Óbuda háza

7.U BUDAPEST a Képes Pesti Hírlap is foglalkozott, fotókkal is illusztrálva a történtekről szóló híreket. Különösen izgalmas az a kép és szöveg, ami a Képes Pesti Hírlap augusztus 30-ki számában jelent meg. Jól kivehetőek a részletek. A főalakot külön választották le a homlokzatról, a fotóhoz igazított sorokból az is kiderül: resaturálni vitték a Fővárosi Múzeumba. Más hírlapi szövegek tudni vélik: az egész dombormű a múzeumba keiül, ott őrzik majd, mint a régi város emlékjelét. Nem ez történt. Kibontották a timpanonból a főalakot kísérő hátteret és figurákat is, és felerősítették az új épület homlokzatára. (Oda, ahol most is látható, kipingálva: ez idő szerint éppen törtlehérre.) A közkegyeletet így formálta személyessé Erényi Béla, aki más lépésekkel is bizonyította, hogy van érzéke a históriához, a város mindenkori öröksége védelméhez. A BTM Kiseelli Múzeuma (a Fővárosi Múzeum jogutódja) leltárkönyvében, az 1930. évi oldalakon található több bejegyzés is. Létay Miklós szívességéből adom közre ezeket az információkat. Kiderül: a Diana patikusa gipszmásolatot is készíttetett a teljes domborműről, s azt a közgyűjteménynek ajándékozta (mérete 183 x 336 centiméter). Az utókort némileg zavarba ejtve ugyanakkor beleltároztak még négy kődarabot a Marczibányi-ház homlokzatáról, f.lény i adta ál ezeket is. Nevezetesen az. „eredeti szobor fejét"(!), egy emberfejet ábrázoló kapuzárókövet, és kél kis konzoli. A gipszmásolat az 1950-es évekre elmállott, 1956 decemberében a múzeum leselejtezte. A zárókő mind a mai napig megvan, utoljára 1969-ben szerepelt az ellenőrzés során az erre utaló megjegyzés a leltárkönyvben, s a kapuzárókő, kitéve az időjárás kíméletlenségeinek, olt hever most is Kiscell egyik mellékudvarán, lelökték a közelmúltban alkalmi talapzatáról. Hogy akkor sérülte meg az orra, amikor letaszították vagy már előbb, erről nincs információnk. A konzolok sorsáról szintén nincs, aki elszámoljon. Az „eredeli fej" dolgában pedig teljesen tanácstalanok vagyunk, múzeumostul. Két variáció valószínűsíthető. Az egyik, hogy valóban bent maradt a Vadember feje a Fővárosi Múzeumban, azután hogy a teljes alakot restaurálták, mivel az odaszállítás során letöri, de persze pótolták, mielőtt visszavitték régi-új bemutatásának máig végleges helyszínére. A letört darabot pedig beiktatták a gyűjteménybe, majd az idők során elveszítették valahol, valamikor. A másik: hibás adatot tartalmaz a leltárkönyv. Vagy mert nem csak a letört fejet kellene listáznia, vagy Mert az adat bevezetésekor még nem volt ott az egész alak, vagy mert nem tisztázták, marad-e a gyűjteményben, amit akkor behoztak, vagy... Soha sem fogjuk megtudni. Legfeljebb azt: látszik-e ott, a homlokzaton. hogy pótfeje van a bunkósboljál szorongató göndör óriásnak, s ellenkezőleg, soha sem fejezték le, azután, hogy kerek számmal kétszáz éve kifaragta az ismeretlen, bár valószínűsítetl mester. Talán kiderül, ha a műemlékek sorsára vigyázni hivatott hivatalosság felfedezi most már: ottfelejtették a házon ezt a kalandos sorsú, de felette értékes kőemléket. S dokumentálják, megvizsgálják, rend beteszik, azután meg odafigyelnek arra. mi lesz. a további sorsa. Száz éves Óbuda háza szöveg: Létay Miktós FOTO: Sebestyén László KIZÁRÓLAG A VÉLETLENNEK KÖSZÖNHETŐ, hogy az új önkormányzati választásokkal csaknem egy időben száz esztendős a III. kerti leli elöljáróság épülete (Fő tér 3.). Az évforduló lárgya egy használati szempontból „profi" épület. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert Budapesten It'll gyakran találkozunk olyan esetekkel, amikor a hivatalok, szervezetek, intézmények item a számukra tervezeti s ezért az adott célra leginkább alkalmas épületben működnek. 1894. január 1-től a kerületi elöljáróságok nagyobb hatásköri és önállóságot kaplak. „Elhelyezésük tekintetében azonban ez a körülmény némileg készületlenül találta a fővárost, mert a legtöbb elöljáróság szűk, kényelmetlen bérházban székelt, melyeket nagy költségekkel kellett átalakítani, anélkül, hogy sikerült volna a célt elérni, t.i. kényelmes és célszerű hivatalos helyiségeket teremteni. Ily körülmények közt a hatóságnak első feladata roll azokat a kerületeket, melyek legjobban reászorullak, új otthonnal ellátni," — írja az Építő Ipar című folyóirat (1908), majd így folytatja: ..Egyike volt a legrosszabb régi éjiüleleknek a III. ker. elilljáróságé", mely a Fő tér és a mai Hairer Pál ulca sarkán állt. Az ódon ház valamikor 1800 táján épíill s 1834-től használták hivatalként. A 19. század közepétől a közigazgatás változásai miatt a feladatok szaporodtak, a helyszűke egyre nyomasztóbb lett. Enyhítésére az L alaprajzú épületet újabb s újabb helyiségekkel toldották meg, mígnem a lelket keretszerűen körbeépítették. A hivatal területe így nem növekedhetett a kívánatos mértékben, meri egyrészt körülbelül 1890-ig csak az épület Fő tér felőli. LI alaprajzú része volt egyemeletes. másrészt a keleti és nyugati szárny földszintes hátsó végét a jegyző és a háziszolga (hivatalsegéd, házmester) szolgálati lakása foglalta el. Ebben a helyzetben a döntő fordulat a 20. század beköszöntével következett be. 190f-ben Barcza Elek (1853. január 10. - 1913. március 23.), Budapest Székesfőváros Mérnöki Hivatalának építésze hosszú hezitálás után végre megbízást kapott, hogy a régi elöljárósági épület helyére újai tervezzen. Olyan személyről van szó, akivel érdemeihez képest igencsak méltánytalanul bánt az utókor. 1880-1913 között a főváros mérnöki karának derékhadához tartozott, s munkáival jelentősen hozzájárult Budapest inai. büszkén vállalható historikus/eklektikus arculatának kialakulásához. Nem egyedi, reprezentatív házakat tervezett, hanem a mindennapi élei színtereit, elsősorban iskolákat, hivatalokat és kórházakat, mégpedig jó minőséeben, az adott funkcióhoz igazodva.