Budapest, 2006. (29. évfolyam)

9. szám szeptember - Horváth Júlia Borbála: Képírás - Kaján Tibor Budapestje

382 BUDAPEST Képírás Kaján Tibor Budapestje Horváth Júlia Borbála A modernizmus karcsú, simatestű termet, felesleg rajta semmi, díszítés is alig, igaz, megkülönböztetni sem lehet az idősödő vesztestől, kinek viseltes büszkesége még ilyen állapotban is megragadó. Modernül szinte mindenki tud, ha akar, régiül csak az, akinek megadatik. A funkció, a funkció... — harsogja a modernizmus —, a szépség, a kellem, a játék... — mormolják fáradtan az áldozatok, végül engednek, s elmennek. ,Az embernek van egy bizonyos elraktározott műveltsége, van a fejében egy képtár, régi idők múzeuma, a karikaturista ebből válogat analógiákat, példaképeket. " Kaján Tibornak mindegy, képeket rajzol vagy rajzokat képzel, a világol nem ferdén ábrázolja, hanem ferdének látja. Karinthy és Heltai évszázados mosolya, Daumier keze és saját egyedi látásmódja kíséri útján; nem akar különösebben nevettetni, magánügy, ha valaki közben elmosolyodik. „A karikatúra védekezés a kétségbeesés ellen, fölébe kerülés a gonosznak, a butaságnak, az emberi hitványságnak. Lágerekben, börtönökben, elnyomatásban is születtek karikatúrák. Az iskolapadokban és padokon bevésve a drill ellen." A karikaturista mesterséget nem választotta, hanem „kapta", tízévesen rácsodálkozott politikusok, írók, történelmi alakok arcképére, eleinte csak másolta őket, de rájött, az kevés. „Addig a rajzolás volt az én játékom, bár nem nagyon jól ment, de voltak gondolataim. Miután beiratkoztam a Képzőművészeti Főiskolára, a portrékészítés lett a kedvencem." Szöveget ritkán használ, de az írás közel áll hozzá, mondataiból ugyanolyan humor és bölcsesség sugárzik, mint a rajzokból. Egyik könyvének előszavában azt írja: „Munkámban senki sem támogatott, ezúttal mondok ezért őszinte köszönetet,"