Budapest, 2006. (29. évfolyam)

8. szám augusztus - Vargha Mihály: Emlékeztet és előreléptet

Sokkal tágasabb az A épiilet a Deák tér felőli végen. Földszintjén kiállítóte­ret hoznak létre. Az 1. emeleten nyílt szakkönyvtárat, design-adatbankot és előadótermet alakítanak ki, legfelül in­ternetes design-stúdiót működtetnek majd, és itt lesznek az irodák is. Az épü­let felújításának, átépítésének ter­vezésére másfél évvel ezelőtt hirdettek pályázatot, Golda János és Madzin Attila nyerte meg. Munkájukkal tiszteletben tartották az eredeti épületet, mely 1977 óta műemléki védettséget élvez — sőt ta­lán túlzottan is a régi formákhoz, rész­letekhez igazodtak, természetesen eb­ben az épületben is megszüntetve az é­vek során hozzáerőszakolt átalakításo­kat. Szakmai berkekben azt tartják: ah­hoz, hogy a dizájn mai jelentéstartalma, amit gyakran az innovációval kötnek egybe, minél jobban érvényesülhessen ezen a helyen, bátrabban kellett volna az épületekhez nyúlni vagy legalább a köz­tes teret át lehetett volna alakítani, a­hogy ana más pályaművek tettek javas­latot. A tervezők fontosabbnak tartották azonban, hogy valamilyen módon meg­őrizzék-megidézzék a hely szellemét. A tos eleme az eredeti működésnek, ami­kor még a távolsági buszok tetejére pa­kolták a csomagtartót. Akkoriban prak­tikus újítás volt, hogy a perontető alatti karzatról közvetlenül a buszok tetejére rakták a bőröndöket, dobozokat. A pe­rontető lefedését megújították, és alatta a terasz elérhető lesz a vendéglátásra átalakított B épület emeleti terméből. A József Attila utca felé eső épületben ét­terem, kávézó és különtermek kapnak helyet, működtetésére pályázat útján választanak megfelelő partnercéget. Az épület egyszerű galériás terem, amit most kipucoltak, kibontották az évek so­rán érzék nélkül beleszuszakolt rátéte­ket. Amin nem sikerült javítani: a galéria belmagassága igen szűkös, maga a lépcső is igen kényelmetlen; ezen csak némileg enyhít az újonnan beépített lilt. HÉROSZ ÉPÍTŐIPARI Zrt 1095 Budapest, Hídépítő u. 1-12. Tel.: 347-96ÍO, Fax: 281-0989 iroda@heroszrt.hu, www.heroszrt.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom