Budapest, 2006. (29. évfolyam)

7. szám július - Szablyár Eszter: Por és hamu

32 BUDAPEST Por és hamu SZÖVEG Szablyár Eszter FOTÓ Sebestyén László PATAKI TIBOR SORSKÖNYVEK CIMU , Ráday utcai kiállítását ismeretlen tettesek június 16-án éjjel felgyújtották. A porig égett tárlatot Teljes könyvfogyatkozás címen három napra újranyitották. Proszektúra — mutat a kormos üveglapra Orbán György, a kiállítás szervezője. A szétpattant felületen három papírkönyvmaradvány kunkorodik. A többi por és hamu. Pataki Tibor hatévnyi művészkönyvtermésének legjava. — Ilyenek vagyunk mi magunk, emberek — mondta egy hónappal ezelőtt, a „rendes" kiállítás megnyitóján Orbán, az emberi kapcsolatokat szimbolizáló könyvmetszetekről. Most ez a másodkiállítás is arról szól, milyenek vagyunk mi, emberek. Mert mi, emberek, olyanok is tudunk lenni, hogy éj jel egykor odamegyünk egy kulturális központnak tartott belvárosi utca egyik kiállítóterméhez, benyomjuk az ajtaját, és egy kicsit meggyújtjuk. De éppen csak annyira, hogy a szomszéd biztonsági őre észrevehesse és elolthassa. Mert ezt még csak figyelmeztetésnek szántuk. Aztán mi, emberek, olyanok is tudunk lenni — tengernyi munkánk okán, és valljuk be, egy kicsit önvédelemből is —, hogy jóformán tudomást sem veszünk a dologról, csak csöndben ellakarítjuk a történtek nyomát. Aztán mi, emberek még olyanok is tudunk lenni, hogy nem hagyjuk annyiban: visszatérünk a tett helyszínére, Molotov-koktéllal, és még nagyobb elszántsággal. A terem pedig a tárlattal együtt kiég. Erre aztán mi, emberek, olyanok tudunk lenni, hogy félni kezdünk, és egyre csak azt kérdezgetjük, miért történt. Egyre csak az jár a fejünkben, hogy ha ez megtörténhetett, akkor a templom és az óvoda sem tabu többé. Hogy egyáltalán nincsenek tabuk többé. Hogy a nagyvárosi bűnözés átlépett egy újabb határt. Es hogy ezek után egyáltalán nem biztos, hogy Pataki Tibornak lesz még kedve művészkönyvet ál modni. Mi emberek, olyanok is tudunk lenni — ha már összehívtuk a barátainkat, hogy ne legyünk egyedül -, hogy legalább megadjuk az újabb kiállítás-megnyitó módját. Azokat, akik nem hívei a könyvégetésnek és eljöttek, megkínáljuk hamuban sült pogácsával és egy pohár borral. Még akkor is, ha a közönséget Tűzoltóság feliratú műanyag szalagkordon védi az üvegszilánkos helyiségben, akkor is, ha közben nagy robajjal a földre zuhan a félig kitört üvegajtó maradéka, és akkor is, ha a vendégkönyvben nem a művésznek szóló gratulációk gyűlnek, hanem kizárólag elkeseredett részvétnyilvánítások. Mi, emberek olyanok is vagyunk, hogy legszívesebben elköltöznénk abból a házból, amelynek földszinti galériáját felgyújtották. Mert attól tartunk, előbbutóbb úgyis szórakozóhelyet nyit benne a helyiség egykori bérlője, akinek ez eddig miattunk nem sikerült. Mert mi, emberek olyanok vagyunk, hogy éjjel szeretünk nyugodtan aludni. Mi, emberek, végül olyanok is vagyunk, hogy a torokszorító bűz és az elkeserítő látvány ellenére azt tervezgetjük, hogyan fogjuk fekete klottgatyában kitakarítani a kiégett kiállítóteret, és hogy mi lesz azután. És azt is tervezgetjük, hogyan kezdjünk hozzá a legújabb művészkönyv megalkotásához. Akkor is, ha egyelőre még minden csak por és hamu. És azért is.