Budapest, 2006. (29. évfolyam)

6. szám június - Szablyár Eszter: A transz formál

28 BUDAPEST A transz formál (Kortársak kezdőknek és haladóknak) A ROZZANT KOMODFIOKBOL CHARLIE CHAPLIN UNOKÁJA hajtogatja elő magát. A cirkusz lebegő zsonglőrjeit hirtelen csapóajtók nye lik el. A balett-táncosnak harmadik lába nő, és a homlokára erősített fémmankón lépdel. A Trafó előadásain bármi megtörténhet. — Bármi, ami kortárs és minőségi — pontosít Szabó György, a Trafó igazgatója. Az 1910-es évek kispolgárai alighanem hitetlenkedve hallgatták volna, ha valaki azt jósolja, száz évbe sem telik, és Liliom utcai, csinos kis transzformátorházukba művészek költöznek. Pedig a gyárak, fatelepek, egyemeletes lakóházak szomszédságában megbújó szecessziós épület alig harminc évig szelídítette a magas feszültséget — a második világháború után nem moccant többet. Az ipartörténeti emléket az 1990-es évek elején egy francia anarchista csoport hódította el a kultúrának: egymást érte egy nyáron át a performansz, a koncert, az előadás. Az egynyári pezsgés után rövid ideig még foglalt házként működött az épület, azaz „törvényen kívüli" művészek lakták. Am amikor elfogytak az üres falfelületek, ők is leléptek. A levegőben kitört ablakú busz lógott, mindent elborított a graffiti, a vas limlom és a szemét. Ez a látvány fogadta Szabó Györgyöt, aki felmérni érkezett (zsebében a világkiállításról lecsúszott fővárosi önkormányzat pénzével), alkalmas-e a hely kortárs művészeti központnak. Csak azért nem fogta azonnal menekülőre, mert volt már némi tapasztalata, hogyan lehet a semmiből várat építeni. A nyolcvanas évek elején a közgazdasági egyetem diákjaként lehelt életet a Közgáz Klubba, szervezett mindent folklórtól pantomimon keresztül rockfesztiválig, jazznapokat, teaházat, politikai és irodalmi beszélgetéseket. — Véletlenül sodródtam bele az egészbe. Ilyen lehet az ópium is: egyszer beleszívsz, és utána nem tudod abbahagyni — meséli, és nevetve teszi hozzá, az ópiumot sosem próbálta. Szabó akkor cövekelt le végleg a kortársak táborában, amikor a Planum '84 kortárs művészeti fesztivált szervezte; í985-től aztán a Petőfi Csarnokban kínált teret a bemutatkozásra: hozott avantgárd művészeket, odacsábította az új zenei és táncos irányzatok képviselőit. Mint mondja, beletanult, szép lassan. Mindig is a felfedezés izgatta, nem véletlenül volt annak idején a fociban középpályás. A szakma pedig már a Petőfi Csarnok idején elkezdett neheztelni rá, többek között azért, mert nem részesítette feltétlenül előnyben a hazai előadókat. Ha úgy vélte, nem elég színvonalas az adott produkció, minden bántás nélkül, de köszönte, nem kérte. Ezt a munkát szerelte volna valahol máshol, még önállóbban folytatni. Külföldi és hazai forrásokból összegyűjtött közel félmilliárd forintot, és létrehozta a vágyod intézmény virtuális verzióját, a Műhely Alapítványt. Ezt egészítette ki az önkormányzat i expós „maradvány pénz". Történt mindez a legjobb időzítéssel. A kortárs művészeteket illetően éppen vákuum keletkezett. Bezárt az Almássy Téri Szabadidőközpont, a Bercsényi Klub, a Közgáz Klub, a Fiatal Művészek Klubja. Ez utóbbi jogutódjaként nyilolta meg tekintélyes zöld vasajtaját az új kortárs központ f998-ban. A neve adta magát: Trafó. - Egyszerűen átszippanlottam a korábbi közönséget - mondja Szabó. -Szerettem volna egy helyre koncentrálni a sokak által érthetetlennek és feleslegesnek titulált kortárs művészeti ágakat: táncot, színházat, képzőművészetet, irodalmat, zenét. Elsősorban a közönségre számítottam szövetségesként. Uj, bensőséges viszonyt létrehozni alkotó és befogadó között, egyenrangúvá tenni a két felet. Az emberek Szabó véleménye szerint ugyanis azzal a szándékkal érkeznek a színházba, hogy kikapcsolódjanak, kibújjanak az őket körülvevő zavaros világból. A gondolkodást kizárja a felhőtlen szórakozás iránti vágy, márpedig anélkül nem megy. A modernitás ugyanis sze-