Budapest, 2006. (29. évfolyam)

6. szám június - Zeke Gyula: Mernik bútorasztalos

22 BUDAPEST Lelet és kommentár Mernik műbútorasztalos Zeke Gyula Kivel és hol éljük le az életünket, milyen arcuk lesz a gyermekeinknek, ha lesznek gyermekeink, merő véletlen csupán. Ugyan nem érzelem nélkül való, ám önmagában szeszélyes és értelmetlen eseménysor. Gondolják csak meg, egyetlen másféle lépés életünk valamelyik megállójában, egyetlen miccenés terünk és időnk tetszőleges pontján, csak valami kicsit odébb, és minden, de minden annyira másként alakul, hogy anyánk igen, de mi nem feltétlenül ismernénk magunkra. (Alkatunk, korlátaink, a kultúra és a többi ember jóvoltából nem értelmetlen mindemellett sorsról beszélni, még ha e sejtelmet a cél és ok nélküliség hidegében didergő elme csökönyös fűtési hajlama leheli is a mindig esetleges, kora tavaszi tények közé.) No így, meglehetős véletlenek sorozata kellett, hogy a Rózsák terén átsétálva — e sétát ajánlom különben mindazoknak. akik másfél százados katolikus levegőt óhajtanak szívni a Külső-Erzsébetvárosban — elvetődjem ebbe az Izabella utcai, 1897-ben épült házba. Hogy egyemeletes létére áll még, azt csupán a viszonylag félreeső elhelyezkedésének köszönheti, s hogy nem akadt még meg rajta nagyralátó szem a barbár bontásairól elhíresült kerületben. íme nézzék együtt velem, micsoda kincsek rejtőznek benne! Nem könnyű bejutni — vagy másfél évtizede már, hogy bezárultak a budapesti kapuk, sohasem járhatunk többé kedvünkre ki-be rajtuk -, ám ha a szerencsénk betessékel, a pesti idő egyik mitologikus zárványa nyílik meg előttünk. A belső udvarba vezető csapóajtókról könnyű angyalok alakjai tűnnek a szemünkbe, fátyolos színű, sav maratott üvegen. Amíg ámulunk, miként élhették túl sértetlenül az ostromot (és egyáltalán), az angyalok alatt íves felirat tűnik a szemünkbe: „MÉRNIK UDVAR. " Udvarocska, pontosítunk magunkban mindjárt, hisz a ház kedves függőfolyosója alatti kicsiny teret szinte madárházszemen betölti kél különös fa, melyek fölött a fényt a környező házak magas tűzfalai vigyázzák. A gesztenyeszín márvány, félspirálnyi lépcső házába az előbbihez hasonló angyalos csapóajtók nyílnak, fölérve az első emeletre pedig már meg sem lepődünk. hogy megint találkozunk velük. A függőfolyosó korlátja esetlenül közelít az egyeneshez (ahogyan az ellenőrzőjét vitte haza az ember), a nemrégiben kicserélt födém cserépserege a tűzfalakra tapad. Csend van, béke, mintha még nem kezdődött volna el az első világháború, és soha nem is kezdődött volna. Mernik Jakab asztalosmester csendje ez, aki 1899-ben tűnik fel a „Budapesti Czím-és Lakjegyzék"-ben, hogy azután ott is maradjon mindvégig, olykor Miernik alakban. (A földszinti csapóajtóra mart Mérnik névalak általam eddig látott forrásban nem szerepel.) A szakmai és a lakásjegyzékek összevetéséből kitűnik, hogy mindig ilt, a Külső-Erzsébetvárosban lakott, s hogy a műhelye is mindig itl volt, általában a lakása közelében. Egy volt Budapest félezer vagy olykor hétszáz asztalosa közül, az „Asztalos Mesterek 1930-as Évkönyve" az ipartestület közönséges tagjai sorában említi. Ez az Izabella utcai ház lehetett a főműve, amelynek egyik lakásában fejezte