Budapest, 2006. (29. évfolyam)

6. szám június - Krausz Márton: A Dunánál...

BUDAPEST 5 kolási igényeit minden esetben mélygarázsok szolgálják ki. A Duna Budapestet két részre osztja, az ország két részét pedig összeköti. Ezért kiemelkedően fontos városfejlesztési pólusa fővárosunk térségének. A déli fejlesztési zónához hasonlóan (Csepelészak, Soroksári út, Infopark, Lágymányos) a város északi térsége (Észak-Buda és Észak-Pest) lehet az elkövetkező évtized városkép-alakító tevékenységeinek egyik legfontosabb helyszíne. A Podmaniczky program szerint például az „Észak-budapesti projektek" lehetnek a városfejlesztés első olyan meghatározó elemei (vélhetően Észak-Buda felől indulva), amelyek a szuburbanizáció folyamata ellen hatnak, és újra vonzóvá teszik a városi értékeket és a városi létet, miközben a tudásvárosi funkciók is megtelepednek itt. A fejlődés természetesen nem korlátozódik kizárólag azokra az elemekre, amelyeket eddig tárgyaltunk, azaz nem csak az átmeneti rozsdaövezetre (megjegyezve, hogy annak hosszúsága, kiterjedtsége — és ezérl lehetőségei —, illetve a belső zóna zsúfoltsága indokolttá tenné, hogy ide s csak ide koncentráljuk a fejlesztéseket, a beruházásokat). Budapest összes partszakaszát tekintve a legfrekventáltabb. ugyanakkor igen rövid belső zónája mentén is kibontakozóban az ingatlanfejlesztési láz. Magától értődő, hogy itt a befektetők elsősorban az épített örökség megújításával tudják megvalósítani fejlesztésüket. Jó példa erre a páratlan értékekkel rendelkező, ugyanakkor jelentős építészeti átalakuláson keresztülment Gresham, illetve a budai oldalon található, kivitelezés alall álló Lánchídpalota, melyek megújulásukkal jelentős mértékben hozzájárulnak, tulajdonképpen elindítják a budapesti belváros fejlődését, rehabilitációját. A Fő utca 1. szám alatti, Ybl Miklós tervezte műemlék — az UNÉSCO-világölökség része — történelmi jelentősége, hogy az alapítását követő évtizedekben itt működött a Fővárosi Közmunkák Tanácsa. A 139 éves, neoreneszánsz stílusban épült Lánchíd-palota rekonstrukciója magyar és svájci befektetők öszszefogásából valósul meg. A főváros szimbolikus közepén álló épületei ötmilliárd forintért 2006 decemberére prémium kategóriás irodaházzá varázsolják a felújító vállalkozók. Meggyőződésük szerint a telített magyar irodapiacon is van igény ilyen (luxusszállodák Építik a Lánchíd Hotelt mezőnyében „hétcsillagos"), prémium kategóriás irodára. Ezzel a beruházással folytatódik az a nagyszabású budapesti rekonstrukciósorozat, amelyet olyan történelmi épületek felújítása fémjelez, mint a Vígszínház, a Nagyvásárcsarnok, a Sándor-palota, a New York. Szerződéskötéskor a befektetők kinyilvánították, hogy a Lánchíd-palota újjáépítése a Sándor-palota rekonstrukciójához hasonló színvonalú lesz. El is várható, hogy tisztelegjünk a múlt értékei előtt. De le kellene porolni a feltehetően remek ötleteket is rejtő városfejlesztési terveket is, amelyek mérnökök (rosszabb esetben illetékesek) fiókjaiban hevernek évtizedek óta, és eddig értékeik ellenére nem valósulhattak meg. Többek között esetleg éppen azért, mert a piac érdekeinek megfelelő, a mérnöktársadalom által elismert, a mindenkori politikai viszonyok tükrében is vállalható nagyszabású tervek korántsem biztos, hogy a lakosság mindenkori többségének a lelszésél is elnyerik, lit az alkotói tapintatnak kell és kötelező érvényesülnie, ami számos korszakban sajálja voll tervezésnek-beruházásnak, máskor viszont a legkevésbé sem. Ennek köszönhető, hogy, ha a háborús sérülések befoltozásától eltekintünk, a dunai panoráma a 19. század óla nem változott számottevően. Ami a Podmaniczky program egyik súlyponti kérdése: a Duna legyen újra központi eleme a város életének és fejlődésének, úgy is, mint értékteremtő tényező. ma újra elsődleges befolyásolója a történéseknek. S hogy ez fontos, sőt, kulcsfontosságú eleme a város jövőjének, ebben nincsenek számottevő véleménykülönbségek a sokszereplős Budapest jövőjéről gondolkozók körében. A városrendezés és városfejlődés szabályozásában mindenesetre leszögezendő, hogy a Duna-part beépítési megoldásai a 19. század alkotói eredményeitől nem lehetnek túlságosan távol. Ugyanakkora Podmaniczky program nyitottsága — az, hogy megszólítja a magánberuházókat s bátorítja az alkotókat, ott, ahol nem feltétlenül épített örökségünk tapintatos kezelése, hanem a határozott megújulás teremt másféle, szintén pártolandó értékekel — reményt nyújt arra, hogy ezek a tervek nem kallódnak el ilyen-olyan irodafiókokban, és hogy a kibontakozó lendület végül is nem veszít energiájából.