Budapest, 2006. (29. évfolyam)

5. szám május - Csordás Lajos: Áramházak

24 BUDAPEST csoportjaként kezdte a szolgáltatást 1912-ben, s elsőként az új lipótvárosi Palatinus-házakat látta el vett árammal. Lágymányoson 1912 és 1914 között épüll lel saját erőműve, a kor legnagyobb áramfejlesztő telepe. A cég ekkor már kinőtt a gázművek szárnyai alól, s a Budapest Székesfőváros Elektromos Művei Rt. (BSZEM Rt.) nevet viselte. Az új villamoserőmű tervezője Reicht Kálmán volt. ugyanaz a mérnök, aki az 1913-ban átadott óbudai gázgyárai is megálmodta. Tulajdonképpen ezek a főművei, rajtuk kívül néhány fővárosi iskola építészeként ismert. A lágymányosi telep kialakításában haláláig, 1926-ig részt vett, azt ugyanis folyton bővíteni kellett, 1914-es átadása csak építésének első ütemét zárta le. Halála után egy másik neves mester, Bierhauer Virgil vette át a tervezést. Már csak egy kapu a Visegrádi utcában Reiehl romantikusabb ipari formái után ő modern felfogásban, de az előzményekhez igazodva tervezett. Bierbauer álmodta meg azt a kapcsolótermet, amely ovális alakú üvegtetejével fantasztikus filmekben látott űrhajókat idéz, azok vezérlőtermeire emlékeztet. (Állítólag egyébként nem ez volt minden idők legszebb vezénylőterme, hanem a Markó utcai trafó negyedik emeletén berendezett.) A lágymányosi épületegyüttes a századelő és a két háború közötti időszak budapesti ipari építészetének egyik legnagyobb teljesítménye volt. A fővárosi áramszolgáltatás hőskorának ezek az épületei néhány kivételtől eltekintve maradandónak bizonyultak. Maguk az épületek vagy egyes elemeik máig megtalálhatóak a városban. Első helyen említhető közöttük a Váci úti telephely, amely ma a 74. számú épülettel együtt a Budapesti Elektromos Művek Rt. központja. Ez utóbbi — mely ma a főépület -1900-ban létesült a Nay és Strauss Iroda tervei alapján, s eredetileg a Magyar Műhely és Raktártelep Rt. tulajdona volt. A 72. szám alatti régi, 1893-as központi épületre 1907-ben húztak két emeletet Gerstenberg Emil és Arvé Károly tervei alapján. (Nevükkel később még találkozunk.) Bár e régi épületeket belül teljesen modernizálták, kívülről még őrzik eredeti formájukat. A Tisza utcai oldalszárny, a régi gépház jelenleg garázsként szolgál, az egykori kazánház helyén pedig (külső falait megőrizve) színháztermet kezdtek kialakítani. A másik központ, a „Csákv utcai" áramfejlesztő épületét a harmincas években átépítették, majd 1992-ben lebontották, csak díszes klasszicista kapuja maradt meg a Visegrádi utca felől, amelyet védetté nyilvánítottak. Meghatározó eleme ma is a környék arculatának: e kapu nyomán kapta nevét a telep helyén épült lakópark, a Cézár-ház. A kelenföldi telepet a Budapesti Erőmű Rt. vette ál. A műemléki védelem alatt álló régi épületeket az erőmű sorban felújítja, egyet pedig átadóit a Lágymányosi-öböl beépítését végző cégnek, amely remélhetőleg megtekinthetővé, felkereshetővé teszi. Míg a központi telepeket a város szélén alakították ki, a fogyasztókkal közvetlen kapcsolatot tartó áramátalakítók és alállomások szervesen beépültek a városszövetbe. A régiek (a fentebb említett öt) közül is több megtalálható még, de már új funkcióban. Időrendben az első egyenáram-átalakító a Kazinczy utcai volt, a 2f. szám alatt, de ma már nem ugyanaz az épület áll otl, mint amelyik 1893-ban épült. Az új igényekhez alkalmazkodva 1934-ben Gerstenberg Emil és Arvé Károly tervei szerint átépítették Bauhaus-épületté. Ez 1968-ig állt az áramelosztás szolgálatában. Ezután sikerült új funkciót találni számára: 1978-ban itl rendezték be az Elektrotechnikai Múzeumot. Axel Föhl német ipartörténész szerint e funkcióváltás példaszerű lépés, így ítéli meg a történteket a nemzetközi szakmai közvélemény. A Murányi utca 47-^19.-ben, a régi átalakító épületében ma a Villamosenergia-ipari Kutató Intézet Rt. Hőenergetikai divíziója működik. A ház egy része valószínűleg még 1895-ből való, a másik a harmincas évek építészeti jegyeit tükrözi. Megvan tehát. Nem járt ilyen szerencsével a Weiner Leó utcai (egykor Dávid, majd Horn Ede utcaiként emlegetett), 1896-ban épült átalakító. Nyoma sincs már. Csak annyi, hogy helyét (a Weiner Leó utca 7-ben és a Lovag utca 8-ban) tavaly felhúzott két modern ház jelzi. lelke ugyanis akkora volt, hogy mind a két utcára nyílt egy-egy bejárata. Eredeti funkciójának megszűnte után az ELMU tanműhelyei működtek itt: a kilencvenes évekig iparitanuló-képzés folyt az intézményben. A Liliom utcai Trafó az ipari szeceszszió jellegzetes budapesti alkotása 1909-ből. Szintén a Gerstenberg—Arvé építészpáros tervezte. Átalakítóként illetve trafóházként 1945-ig működött. Utána negyven évig nem használták. A RamoviHé volt, majd privatizálták, de új tulajdonosa sem kezdett vele semmit. A kilencvenes évek elején egy francia anarchista művészcsoport foglalta el, s egy ideig féllegálisan, foglalt házként működtette. Kulturális színtér lett. Végül a fővárosi önkormányzat vásárolta meg az épületet, és az Andrássy úti Fiatal Művészek Klubja (FMK) jogutódjaként itt nyitotta meg a Trafó Kortárs Művészetek Házát f998-ban. Miután a két nagy magán-áramszolgáltató 1918-ra a város kezébe került, megkezdődhetett az egységes áramszolgáltatás rendszerének kialakítása. Mái' világos volt, hogy a váltóáramé lesz a jövő, de ekkorra jelentős egyenáramú hálózat épiilt ki a Belvárosban és Belbudán, nem lehetett egyik napról a másikra váltani. Az egyenáramú hálózat még Áramház a Hungária körúton