Budapest, 2006. (29. évfolyam)
5. szám május - M. Kaló Judit, Vadas Ferenc: New York, New York!
A sarkon lévő kávéházi bejárat visszakapta eredeti főbejárati funkcióját, s belül rekonstruálták csavart oszlopos hármas kapuzathoz hasonló elemeit is. Bent, a bejárattal szemben állt egy falikút, amelynek bronz szobordísze a háború utáni évtizedekben a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum kapualját díszítette. Visszaállítását fontosnak tartottuk, az épület megnyitásakor a belépő szeme elé táruló első attrakció volt. Medencéjét és hátlapját a rekonstrukció során trieszti márványból terveztük. Helyreállították a mélyvíz és a bár közti eredeti lépcsőt, melynek egyik karja viszonylag épen előkerült a feltárás során, másik oldali párját a meglévő minta alapján készítették el. A körúti oldalon, a hajdani hölgyterem helyén a háború után kialakított előtér, ruhatár belsőépítészeti színvonala nem indokolta megtartásukat. Az ötvenes években készült szintmegosztást megszüntetve az eredeti térarányt állítottuk helyre: most újra az empire stílus jegyeit idézi. Ide a javaslat szerint egy butik keiül, amely belülről s a körút lelől is megközelíthető. Az úgynevezett Lotz-terem és a különterem nem őrizte meg eredeti állapotát, de későbbi kialakításuk megtartását művészettörténeti, építészeti szempontok indokolták. A Lotz-terem flóderozott felületein lévő faragványok korábban ezüstözöttek, aranyozottak voltak, azokat most eredeti pompájukban láthatjuk ismét. A Hauszmann-féle gépészet helyreállítása nem volt cél, de mint technikatörténeti érdekességet érdemes volt dokumentállni, s bizonyos elemeit — például a régi szellőzőrendszeréit — felhasználni. A világítás tervezésekor Hauszmann koncepciójának lényeges eleme volt, hogy a világítótestek a térbe ne lógjanak be, ne bontsák meg annak egységét. E-zért az eredeti csillárok, falikarok, kandeláberek rekonstrukcióját javasoltuk, a gyönyörű darabok archív fotók és analógiák alapján Mohos Károly műhelyében születtek újjá. A kávéház utcai világítása is igen impozáns volt hajdanán. Ördögök tartották a lámpásokat, amelyek — először Budapesten — az ívfényvilágítás elvén működtek. Ma már a homlokzatvilágítással összehangolt világítótesteket rejlenek. Gianni Ronchetti a tervező, a Lisys Kft. volt a kivitelező. A kávéház eredeti, keretmintás kőburkolatát a hatvanas években elbontották, s helyette színben és osztásban a kávéházi színvilágtól idegen változat készült. A tervekben még az eredeti rekonstrukciója szerepelt, három színből kirakva, végül a beruházó a modernebb, egyszerűsített változat mellett döntött. A lefedett udvar a szálloda halijaként funkcionál, összenyitva a kávéház galériájával. A lefedés lehetőséget adott az utólagosan lezárt loggiák kibontására. Itáliai reneszánsz palotaudvarként való igényes kialakítása jóvoltából viszszanyerte eredeti pompáját. Az udvaron Senyei Károly bronz szökőkútja díszlik. Wallher Gida csodaszép üvegablakai a karzaton a háború idején elpusztultak. A szigetelési munkák kivitelezése közben viszont előkerültek a márványterem helyén volt szobák eltérő stílusú ólmozott üvegablakai, így érzékelni lehet majd itt is valamennyit az eredeti hangulatból. Ugyancsak a szigetelési munkák közben kelült elő a kávéházi írókat, művészeket karikatúra formában ábrázoló Pólya Tibor-féle falkép, amit a restaurátorok leválasztottak, s — a tervek szerint — falra helyezeti kép formájában a kávéház területén kerül majd a vendégek elé. A karzaton lenne a helyük a korábban itt függött karikatúráknak is. A kávéház eddig látható kávébarna alapszíne helyett a kutatások során A Boscolo Group 2001-ben vásárolta meg a palotát azzal a céllal, hogy luxusszállodái alakítson ki az épületben. Létrehozta a New York Palace Kft.-t a beruházások bonyolítására Giancarlo Munari építész vezetésével, s megbízták Németh Tamás építészt (Kíma Kft.) az engedélyezési tervek, valamint az ÁMRK-t a műemléki tervek elkészítésével (kávéház, előcsarnok, vesztibül. lépcsőház, palotahomlokzat). A szálloda belsőépítésze Maurizio Papiri, a kávéház új bútorait Adam Tihany tervezte. Restaurátori kutatás és műemlék-helyreállítási tervek: ÁMBK. Építész vezető tervező: M. Kaló Judit. Építész tervező: Hild Csorba Bernadett. Művészettörténész: Vadas Ferenc, Hild-Ybl Alapítvány. Beruházó: Boscolo Group. Generáltervező: Hotels Engineering.