Budapest, 2006. (29. évfolyam)

5. szám május - Zeke Gyula: „...a legkedvezőtlenebb égalji viszonyok”

10 BUDAPEST Lelet és kommentár „...a legkedvezőtlenebb égalji viszonyok" Nem szándék, csak a véletlen hozta, hogy sorozatomban Aszlányi Károly után ismét egy félbeszakadt élet akadt az utamba. Horváth Ignácz műegyetemi tanár, az akadémia levelező tagja 1843. július 25-én született Pesten, és 1881. április 18-án. akaratereje megtörvén „az önmagával vívott küzdelemben", ugyancsak Budapesten, önmaga vetett véget életének. (Miként Aszlányi haláláról, az övéről is Szinnyei József szellemi tiszteletről és sosem bulvárízű közelségről tanúskodó szavai tudósítanak.) A zárójel előtti mondat — most látom csak. amint leírtam —, kissé túl szigorú. Mintha életünknek. s kivált az öngyilkosok életének nem is lenne egyéb célja, mint a lehető leghamarabb a túlpartra érni. Az ő életét ráadásul betegség siettette közelebb jutni az unalomig ismeretlen végállomáshoz. Szinnyei — újabb tanulság a ma számára! —, a könvvészetileg megszokottan alapos szócikkében nem közli velünk, miféle betegség, mindössze a műszaki tudományokban igen tehetséges fiatalember 1870-1871-es Nizza- és Menton-beli gyógykezeléséről tudósít. Tudhatta pedig, mert a Pallas Nagy Lexikona vonatkozó X. kötete ('Hehezet—Kacor') 1895-ben, egy évvel az ő IV kötete előtt jelent meg, s abban a szomorú sorsú szerzőről ez a mondat olvasható: „A fokozódó idegbetegségtől való félelmében öngyilkos lett." Félbeszakadt hát. ám így is eredményesnek, szellemileg gazdagnak tűnik ez a svájci és franciaországi tanulóévekkel megalapozott, „határt nem ismerő" szorgalommal és buzgósággal végigdolgozott élet, amelynek az egyetemi oktatás éppoly fontos része volt, mint a könyvekben és tanulmányokban is testet öltő kinematikai. hidraulikai és gépészmérnöki kutaló- és alkotótevékenység. A rá való emlékezést itt két — egymással összekapcsolódó — ok is indokolja. Örömmel hívjuk (el először is az olvasó figyelmét a szerző— a hazai technikatörténet irodalmában laikus szemmel igen fontosnak tűnő — kéziratára, amelyet Szinnyei ..legjelentékenyebb munkája"ként említ, s amely a címében hordozza mai aktualitását: Az 1876-os vízáradáskor a Duna budapesti szakaszában megejtett vízsebesség-méréséről. Horváth Ignácz „több évi fáradhatatlan munkásságának e gyümölcsét" eddigi ismereteink szerint csak a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest-gyűjteménye őrzi. A dőlt betűs szöveg 438 számozott oldalon át hömpölyög — valódi terjedelme ennek a fele, mert a szerző csak minden oldalpár jobb felét használta írásra. Húzás, javítás alig akad benne, féloldalnyira rúgó mondatok, mára már kiveszett műszaki nyelvi archaizmusok, a kor műszaki és hidraulikai szaktekintélyeivel folytatott polémia és — lefordítani szükségesnek nem tartott — idegen nyelvű idézet annál több. A sorok nem szédelegnek, az íráskép fegyelmezett, a szöveg mindenestül a - bizonyára szűk — szakmának szól. Két és fél órán át tartó figyelmes pásztázással is egyetlenegy olyan mondatra akadtam benne, amely a szigorú szaknyelvi térből önkéntelen kiemelkedik, s amely a kutató-szerző vállalkozását — a komoly munka sikere feletti szerény büszkeség szűrőjén ál — a ma embere számára valamelyest közel hozhatja: „Ezek olyan eredmények, melyek arról tanúskodnak, hogy a víz mozgása a Duna azon részében, amelyben az észlelések tétettek, a folyó medrének szabálytalansága, az élénk gőzhajózás, és a folytonos szelek daczára meglepő szabó-Zeke Gyula