Budapest, 2006. (29. évfolyam)
4. szám április - Jolsvai András: Visszajáró XXV.
32 BUDAPEST sejtelmeimet a jövendőm felől, amikor a Budapesti Hírlapban az ágyamon fekve sokszor elolvastam a névtelenül megjelent dicsérő szavakat ?" Szindbádot átjárta annak az ijjú embernek a röptető borzongása, léptei hol előtte, hol mögötte koppantak, s egy másik közeli utca felé vette útját, miközben egy dohányfüsttől érdes bariton citálta: „Az ábrándos Zerge utcába (ez ma a Horánszky u. - A szerk.) nem költöztem más Megint elvesztettem egy fogadást. Pedig vannak a városban olyan részek, amelyekről magabízón azt hiszem, úgy ismerem őket, mint a tenyeremet. Aztán annál fájdalmasabb a csalódás. A Váci útról például mindent tudni vélek: főleg a régiről, amelyen gyermekkoromban számtalanszor haladtam végig, ismertem minden házát, minden utcakövét — jószerivel a Váci út volt a köldökzsinór, amely minket, újpestieket a városhoz kötött. És persze úgy gondoltam, ma is pontosan emlékszem mindenre. így eshetett meg, hogy komoly tétű fogadást kötöttem Ocskay Zoli barátommal, állítván, az Újpest irányából érkező villamosok a Katona József utcán hagyták el a Váci utat, s tértek át a Visegrádi utcára, hogy aztán a Kádár utcai hurok végén pihenve várják meg a külvárosba igyekvőket. A valóság azonban az — mint arra egykori dokumentumok, térképek, valamint szemtanúk vallomása után jutni voltam kénytelen —, hogy ezt a v illamosok már sokkal előbb, a Balzac utca magasságában megtették, több mint egy megállónyit haladva a párhuzamoson. Ne tudják meg, mennyire elkeserít egy ilyen vereség, egész univerzum dől össze bennem. Hát hogy higgyek ezután magamnak, ha még az ötvenötös vonalára sem tudok visszaemlékezni, teszem föl címemre a szomorú kérdést, és nem is igen válaszolok bánatomban. Hanem elindulok felderíteni a terepet, kikutatni, miből keletkezhetett ez a hiba.Végigsétálok hát a Visegrádi utcán. Ami az utcanevet illeti, viselése teljesen jogos (pedig első látásra nem tűnik annak), hiszen valaha itt haladt el az esztergomi vasútvonal (Esztergomi utca is van, kicsit feljebb és párhuzamosan), utolsó nyomait éppen most tünteti el a okból, mint csupán regényesség kedvéért, mintegy a halott Benedek Aladár, de még inkább a régebben halott Szendrey Júlia tiszteletére, és néha még manapság, annyi kiábrándultság után is azt hiszem, hogy abban a szobában laktam, amelyben Petőfiné, amikor különböző okokból nem akart többet a Képíró utcai Szendrey-házba visszamenni, ahol apósa megbízásából a másik vő, Horvát Árpád tanár úr volt a házgondnok, nyugtatválakóparképítési láz az Árpád híd meg a Dagály utca között. Ennek — mármint a vasútnak — persze már gyerekkoromban sem volt nyoma erre, valamikor a háború után tolták kijjebb a városközponttól. Hivatalos visszajárásiinkat kezdjük a Csanády utca sarkán, részben, mert gyerekkoromban is mindig ilt fordultam be, s ezért ily módon innen számít hivatalosan is visszajárásnak, részben, mert a Visegrádi utcának két, nagyon eltérő arca van: egy lipótvárosi (nyüzsgő, változó, csillogó, iparkodó) meg egy angyalföldi (csöndes, fáradt, panelos, alvó). Mostanában, igaz, mintha ez utóbbi is mozdult volna valamit, főleg az Ipoly utca környéki luxusházak megjelenésével, de az összképen, bizony, sok időbe telik még változtam. Vissza tehát a Csanády sarkára, ahol a szerény közért áll, mely gyermekkoromban a környék legelőkelőbb ilyenfajta üzlete volt: sosem mulasztottam el bemenni, forintos csokik tárgyában, de inkább a bámészkodás miatt, mert ilyen gazdag kínálatot Újpesten még csak nem is álmodhattunk. A dicsőség odalett, a környék tele van elegáns élelmiszerboltokkal, s bár ezt is privatizálták, be is csatlakozott valamely üzletláncba, nem versenyezhet a fiatalabbakkal. Vegyünk azért egy csomag fruttit a régi idők emlékére, s induljunk utunkra. Gyermekkoromban még kimondottan csöndes volt ez a rész itt, parkoló autókra igen, forgalomra egyáltalán nem emlékszem (igaz, a dolgok természetéből adódóan — rokonlátogatás - leginkább hétvégeken jártam erre), és boltokra sem. A sarki közérten kívül hosszú ideig csak egy Patyolat mutatott valamit az utcában: egész pontosan a pontos időt mutatta, merthogy a híres hattyús emblémája egy utcai órát ölelt körül. Mára a tisznyozta a házbéreket, és szegény jogászoknak adott bérbe hónapos szobákat," Az iljúság elandalít, az öregkor meg — az ifjúságot idézve — elérzékenyít, így nem ált néha az égből jövő józanság. Hogyan is írta a követet küldő? ,(... ) az Aranykéz utcai szép napok, az Aranykéz utcai lelkes, romantikus, szerelmükért rajongó hölgyek már az én fiatal koromban is csak a hangulatokban, a mesemondásokban, az elképzelésekben él-——MITn—THBIITTMI ffWHrn r THilUliCTMl' ti tó eltűnt, de a háza megújult, így, kifestve látszik csak, milyen különös ház ez, van benne valami móros jelleg, büszke gipszmadarak (gólyák vagy pelikánok, döntse el az utókor) terpeszkednek az oldalán. A Patyolat tehát elveszett, de lett helyette ezernyi más. Minden házban apróbb-nagyobb üzletek hada, régiségbolt. bútorbolt, virágbolt, házimozi- és projektorbolt, valamint CD-boltok sora követi egymást. Egyáltalán, látszik, hogy a környék erősen együtt lélegzik a modern időkkel — korunk legdivatosabb árucikkei lelhetők fel erre, a portálok pedig gyakran változnak, az új irányzatoknak megfelelően. (Ami az együtt lélegzést illeti, nos, az inkább csak a jelképek szintjén ajánlatos: az autóforgalom ugyanis már régen túllépte a tűrhetőség határát. Parkolóhelyek sincsenek persze, így aztán ki hol tud, ott áll meg, ha dolga akad itt - leginkább a parkoló kocsisor mellett, villogó vészjelzőkkel.) Aztán jön a Balzac utca (csak azt nem értem, ha itt jött be a villamos, miért az Élmunkás térnél szálltam le róla?), az Autóklub félelmes portálja (valaha komoly hatóságnak mutatta magát, kígyózó sorokban kellett elébe járulni minden autózási kérdésben), aztán egy hallókészülékes, néhány étterem-kezdemény, és máris az utca torkolatánál járunk. Valaha színházjegyeket vásároltunk itt, most egy antikvárium hirdeti Arisztotelésszel: A műveltség jó sorsban ékesség, balsorsban menedék. Aztán jön a Hing Szálló (egykor Tükör büfé, jénai tányérokban szolgálták föl a tányérhúst, csak annyit mondok), és már ki is bukkantunk a Ringre valóban, melyet errefelé Szenl István-ringnek hívnak. De az már tényleg egy más világ. iiiii i mii ' iii m ini ii ' imiiinii ini nii nii mi i" imii imin hihihi 11 n Visszajáró XXV. Jolsvai And rás
