Budapest, 2006. (29. évfolyam)

4. szám április - N. Kósa Judit: Még mindig vár a Vár

BUDAPEST 9 nagymérvű beépítés nélkül tudnák elfogadni. Fölvetik ugyanakkor azt a régi gondolatot, hogy ismét meg kell teremteni a kapcsolatot a Duna és a palota között. amelynek legtermészetesebb módja a várkert közlekedési rendszerének helyreállítása. A palotának az előző századfordulón kialakult képét segített volna felidézni az a változtatás is. amelyre az A épület, azaz a Ludwig (volt Munkásmozgalmi) Múzeum esetében tettek javaslatot. A szárnyat — amely eredetileg a palota díszes kocsibehajtója volt - nagyrészt viszszabontották volna, hogy így állítsák helyre a Hauszmann tervezte épület eredeti arányait. Ilyen változtatás azonban már aligha esedékes, hiszen az A épületet birtokba vette a Nemzeti Galéria, és nagy időszaki kiállításai számára szeretné helyreállítani. A műemlékvédők ennél is nagyobb léptékű változást javasolnak a tabáni oldalon: meglátásuk szerint a Széchényi Könyvtár számára hosszú távon nem megfelelő a budavári elhelyezés, különösen, hogy az intézmény már most kinőtte a helyben lévő raktárait. Ezért egy önálló, kifejezetten erre a célra készülő könyvtárépület megépítését szorgalmazzák, a palota e szárnyában pedig a Magyar Kultúra Házát javasolják elhelyezni. (A kormányrendeletben — mint már utaltunk rá — ezt a feladatot a Szentháromság téri volt Pénzügyminisztérium tömbjének szánták, de az örökségvédelmi szakértők az irodaépületnek inkább hivatali szerepet adnának. Jelesül a részben már ma is ott működő intézmény újabb részlegeit költöztetnék a neogót palotába.) Ami a ma pusztán csak térnek mondott. de a Sándor-palotát nem számítva foghíjakkal körülölelt Szent György teret illeti, a szakértők a reprezentatív terület és a polgárváros közti összekötő szakaszként, de mindenképp épületekkel övezett, zárt városi térként határozzák meg. Fontosnak tartják ugyanakkor leszögezni, hogy a tényleges beépítési csak a házak majdani funkciójának végleges eldöntése után érdemes megtervezni. Ami egyszerűnek hangzik ugyan, de a valóságban több évtizedes munkával sem sikerült megoldani. A Szent György tér romosán, de helyreáll íthatóan élte meg a világháború végét, az ötvenes évek eklektikaellenes indulatait azonban már nem tudta megúszni. A Sándor-palotát poraiból is feltámasztották — pontosabban akkor még csak a Potemkin-kiilseje emlékeztetett az eredetire—, lebontották viszont a teljes nyugati és északi térfalat, azaz a Teleki-palotát, az istállót és a testőrlaktanyái, akárcsak a hatalmas honvédelmi tömböt. Ma már csak a honvéd főparancsnokság idétlen torzója idézi a hajdani teret. Az elmúlt tizenöt évben egyre-másra születtek a lervek a „világháborús skanzen" lelélesztésére, de a kormányrendeletek megfogalmazásánál senki sem jutott tovább. Kormányzati negyed, turisztikai központ, digitális könyvtár, gyerekvár, a Szenl Korona őrzőhelye — sorolhatnánk a szigorúan iktatott álmokat. A realitáshoz talán Horn Gyula kabinetje álll a legközelebb, amely a nyugati térfalat vállalkozói tőkéből, szállodával, luxuslakásokkal építette volna be - ennek mementója a majdani párkánymagasságot jelző zászlósor —. a kötelező kincstári optimizmust pedig alighanem Medgyessy Péter kormánya mutatta a legjobban, hiszen konferenciatermet, reprezentatív állami épületeket szánt a város legértékesebb telkeire. Nincs hát abban semmi meglepő, hogy a precízen feltárt középkori romok ma is fedetlenül várnak sorsukra a Szent György tér oldalában.