Budapest, 2006. (29. évfolyam)

3. szám március - Zappe László: Szerencsétlen szerepcsere

7.U BUDAPEST Szerencsétlen szerepcsere Néhány esztendeje Ruszt József már öszszehozta egy estére Szophoklész két, Oidipuszról szóló darabját. Veszprémben Gáljfi László címszereplésével erős előadást alkotott. A gondolat színházi szempontból alaposan megokolható. Nemcsak azzal, hogy a két történet kiegészíti egymást: az a tragédia, amely Thébában kezdődött az Athén melletti Kolónoszban ér véget, ott teljesedik be a vétkes király sorsa, ott nyer feloldozást akaratlanul elkövetett szörnyű bűnei terhe alól. Súlyosabb színházi érv lehet azonban, hogy mai felfogásban játszva a két darab együtt tölt meg egy estét. U-gyanígy indokolható volna persze az is, amit a mostani Nemzeti Színház-beli előadás rendezője, Sopsits Árpád fölvetett: hogy a történet kiegészíthető az Antigonéval is, amely a mitológiában Oidipusz tragédiájának egyenes folytatása gyermekei sorsában. Más kérdés, hogy ma már sem az ennyire hosszú előadás, sem a valaha kötelező három felvonás nincs divatban. Ellene szól viszont a drámák együttes játszásának, hogy a darabok lényegesen különböznek egymástól. Jellegben és minőségben egyaránt. Az Oidipusz király talán a világirodalom legtökéletesebb sorstragédiája. Minden véletlen és mégis minden szükségszerű benne egyszerre. Meghaladhatatlan, folytathatatlan konstrukció. Az Oidipusz Kolónoszban viszont nem több, mint remek drámai elemekkel, izzó összecsapásokkal földúsított epika, elbeszélés, és nem utolsósorban tisztelgés a hőst befogadó, haszonleső rokonaitól megoltalmazó athéniak előtt. A száműzött vak vénség lányaival bolyongva jut az Athén melletti szent ligetbe, ahonnan előbb sógora, Kreón, majd fia, Polüneikész szeretné visszacsalogatni; igaz, csak Théba mellé - mert a távozása után kitört polgárháborúban szükségük lenne a nevére. Az athéni uralkodó, Thészeusz azonban megszabadítja és megvédelmezi őt, lehetővé téve számára a végső megnyugvást. A Nemzeti Stúdiójában a Sopsits Árpád rendezte előadás sem képes mély, lényegi kapcsolatot felmutatni a két darab, a szünet előtt és után játszódó két rész között. Pedig Antal Csaba díszlete és jelmezei meg a játék egyéb külsőségei is erőteljesen próbálják hangsúlyossá tenni a stiláris egységet. Steril modernség jellemzi a teret mindkét játékrészben. Előbb fekete márványszerűséggel borított szabályos csarnok, hatalmas kripta vagy aula helyettesíti a görög drámák kötelező színhelyét, a királyi palota előtti teret. Elöl-hátul mozgójárda hordozza be a szereplőket, a kellékeket is. Két oldalról Debreczeni Róbert és Tömösközi László adja az éteri kísérőzenét. László Zsolt sötét öltönyös király, Kulka János lovaglócsizmás Kreón, Udvaros Dorottya fekete estélyiben érett bájú királyné. Sinkó László hibbant öregaszszonynak maszkírozva adja a vén jóst, Bodrogi Gyula művezetőnek öltözött hírnök, Papp Zoltán bundás pásztor. A kórus Rátóti Zoltán vezetésével sárga védőöltözetben takarítva bölcselkedik. A rideg szépségű környezet semmit nem ad ugyan hozzá a tragédiához, de nem is vesz el belőle sokat. Erős, határozott körvonalú alakítások, lenyűgöző színészi jelenlét szabja meg a legtöbb jelenetet. A baj a második részben következik be. A kolónoszi liget ugyan a korábbi szabályos térnek neonfényben csillogóvillogó változata. Ekkor azonban László Zsolt, Kulka János és Rátóti Zoltán kivételével helyet cserélnek a játszók. Az új szereplőket azok alakítják, akik addig a sárga overallokban rejtőztek. Lehetetlenül öltözött modern lányként bújik elő Antigoné szerepében Szalay Marianna, Iszménéként Nagy Cili egyetemi hallgató (a színlap szerint máskor Martinovics Dorina, ugyancsak e. h.), fehér öltönyben Marton Róbert Thészeuszt, Schmied Zoltán pedig Polüneikészt hozza színre. Igyekezetük derekas, ám eredménytelen. A szemet az erre az alkalomra fehér nyaralói viseletbe öltözött kórus, Bodrogi, Sinkó, Udvaros, Papp vonzza, akik többnyire széken ülve közlekednek előre-hátra a mozgójárdákon, hol a játéktér előtt, hol mögötte, és blazírt szánalommal figyelik ifjú kollégáik reménytelen vergődését. tók kötik össze, választják el e különös lelki tájakat. Hét ajtó nyílik meg sorra, hidak épülnek a földiek és az égiek közé, feltárulkoznak a roppant, szédítő mélységek. Hol járunk? Kint-e vagy bent, „urak, asszonyságok"? Március 27-én, a Művészetek Palotájában néhány kitűnő muzsikus és énekes meglepő választ ad erre a kérdésre, a kékszakállú herceg várának előszobájában. Foltin Jolán koreográfus és Kiss Ferenc zeneszerző Bartók Béla csodálatos operájának archaikus, népi gyökereit keresték, és végül egy látomásos, különleges prológust álmodtak az opera elé. Három, igencsak eltérő karakterű énekesnőt állítottak az előjáték középpontjába: Szvorák Katii, Palya Beát és Szalóki Agit. Ok villantják fel a balladai sorsokat, a nagyszerű muzsikusok pedig - Dresch Dudás Mihály, Balogh Kálmán, Ökrös Csaba, Szokolay „Dongó" Balázs, az Etnofon Zenei Társulás és Kiss Ferenc — megteremtik e különleges világ zenei környezetét. Ami hallunk majd, az nem népzene, nem dzsessz, de nem is world music. Más. Előhang a Kékszakállúhoz. Az utóbbi években többször is hallhattuk Bartók néhány művét illetve a zenei források autentikus előadását egy koncerten. Emlékezetes volt a Danubia zenekar és a Muzsikás együttes közös hangversenye. Ezúttal azonban nem erről van szó. Most történetek, a drámai helyzetek egybecsengése teremt kapcsolatot Judit és a balladai asszonyok sorsa között. Eleven színpadot látunk, melyre az énekszó hívja fel a táncosokat. Az előadás második részében lépünk át a Kékszakállú herceg várába, amelyet a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara Héja Domonkos vezényletével adja elő. A koncertszerű előadás címszerepét Kovács István, Juditot Szántó Andrea énekli. A két nagyszerű fiatal művész közül a budapesti közönség Kovács Istvánt ismeri jobban; Szántó Andreát, aki 1998 óta elsősorban Németországban dolgozik, ritkábban láthattuk itthon. A sugárzó szépségű művésznő 2000 óta a Mannheimi Opera társulatában énekel, alakította Carmen, Orlofsky herceg, Szuzuki és a Borisz Godunov Marinájának szerepét. Egyik legnagyobb sikerét Juditként érte el egy mannheimi előadásban. Hogy milyen lesz Judit most, a „régi asszonyok" (Szvorák Kati, Palya Bea, Szalóki Ági) után, március 27-éig maradjon balladai homályban. H Zappe lászló