Budapest, 2006. (29. évfolyam)

1. szám január - Vargha Mihály: Üvegfalú budavári faló

kérdőjelezte volna az üvegfalat, még lelkesedett is érte. Ezek után a tulajdonos várhatóan ismét beadja a hatóságokhoz a módosítási kérelmet, amelyet legutóbb, mint ahogy utaltam rá, 2000-ben elutasítottak. Erveik között vannak műemlékieskedők (varsói charta, egy 2005 októberi UNESCO-állásfoglalás), melyekkel azt próbálják bizonyítani, hogy nem ildomos a régi szolgai másolása. Másik érvük technokrata: az üvegfal nagy, keret nélküli táblákból készülne, miáltal az antireflexiós, kívülről zöldes árnyalatú üveg mögötti ötven centiméteres hézag — mely voltaképpen kiadja a falvastagságot - alkalmas úgynevezett klímahomlokzat kialakítására. Ez azonban nem igazi építészeti argumentáció, csak a laikusokat győzheti meg. A villát véleményem szerint meg lehetett volna építeni tömegében hasonló, részleteiben azonban igazán mai felfogásban — ez lett volna az építészeti tett. Az üveg elé aggatott, régieskedő álkeret közhely, szimpla geg, amit az úgynevezett posztmodern tolt le a torkunkon már jóval korábban. Jobb-rosszabb hazai példák bőven akadnak (a Prímási Palota átalakítása a várban, építész ür. Kiss Zsolt István és Szathmáry Zsolt-, a biztosító épülete a Bajcsy-Zsilinszky úton, építész Herrer-y M. Caesar), külföldi meg bizonyára rengeteg. A klímahomlokzat pedig olyan technikai „csoda", amitől nem kéne hasra esni. Jól kitalált gravitációs szellőzés — amit Ybl korában még kiválóan tudtak! —, kombinálva például a napenergia-hasznosítással, sokkal előremutatóbb lenne. A részletekbe menő visszaépítéstől, amire az engedély szól, nem vagyok oda, de mint kompromisszumot sokkal elfogadhatóbbnak tartom az ismét forszírozott pótmegoldásnál. Alig néhány évvel később már senki nem firtatná, hogy ez a villa valóban akkor épült-e, mint az eklektikus Budapest oly sok megszokott háza. Az igazi architektúra viszont nem ez, hanem érzékeny átrajzolása ugyanennek a tömegnek kevésbé álrégi, de mégis kimunkált részletekkel vagy például a nyílások finom eltolásával, aránymódosításokkal. Biztos vagyok benne, hogy egy jól előkészített pályázattal meg lehetett volna találni a hazai mezőnyből azokat, akik képesek a jó megoldás megtalálására. Ehelyett a rosszul értelmezett tekintélytisztelet győzelme közeleg, már megint. Pedig a világ „fejlődése" igazából az, amikor a felnőtt nemzedékek szerves módon örökítik át tudásukat és tennivalóikat az őket követő generációknak. Ez legalább olyan izgalmas ténykedés minden időben, mint egy régi, valójában elmúlt épület átrajzolása, át hangszerelése a fentebb leírt módon. Lesz még talán is, de egyelőre ez inkább az öszvérzombik kora.