Budapest, 2005. (28. évfolyam)

2. szám február - Lévai Zita: Barangolók

BUDAPEST 2005,2 FEBRUAR 18 kis bevétel, akkor van egy kis előrelépés is. - Sokan azt hiszik, a hajléktalanok rossz emberek, pedig köztük is vannak jók és rosszak, akárcsak a „felső tízezerben" - mondja Reményt és kételyt érezni a tekintetén. Most ugyan valamelyest rendeződött a sorsa, de fél, hogy mi lesz majd két év múlva, amikor el kell hagyniuk a most fenntartott szállásukat. A fizetésből albérletre, lakás vásárlására félretenni nem lehet. Laci másodállásban gondolkodik, látom, lázasan mozog az agya, mit és hogyan is kéne még tenni. - Muszáj, próbálkozni mindig kell! Minden hajléktalanban van egy álom, egy gondolat, csak nem mindegyik jut el odáig, hogy igazán akarjon. Sokan, akik aluljáróban vagy utcán fekszenek, azoknak is ez kéne: akarat, meg hát nekik is a jó hely. Ha nincs az embernek hol kipihennie magát, akkor dolgozni menni se tud friss erővel. Tudom, mert én voltam benne. Nem lehet fáradtan dolgozni. - A hajléktalanszállók és menhelyek jók, mert van meleg étel, ital meg egyebek. Csak ez nem elég. Valahogy ahhoz kellene több segítség, hogy el tudjunk indulni fölfelé, hogy előbb-utóbb biztos fedél lehessen a fejünk felett. Most, hogy van mindkettőnknek keresetünk, azért jut még egy kis szórakozásra is. - Hogyan szoktatatok szórakozni? - Hétközben tévézünk. Vettem egy tévét, azt nézzük. A szállón is vannak különböző foglalkozások. Hétvégén néha megyünk fürdőbe, Gyomaendrődre. Vidéken olcsó a belépő, és az utazás se kerül nekünk sokba. Beszélgetés közben lassan fogynak az emberek, Laci is menne már, mert még sok dolga van. Azt mondja, a bableves és a paprikás krumpli estére még elkészítésre vár. Ide, a melegedőbe kenyérért jött, meg talán egy keveset beszélgetni is. Eddig nem volt szem előtt, de így az indulás idejére felbukkan Laci párja, Ilona, várja őt csendesen, türelmesen. Elmennek, és én utánuk nézek... Hajléktalan ténytár A hajléktalanok számát mind országos, mind budapesti szinten csak hozzávetőlegesen lehet meghatározni. Az egész országban körülbelül 35, a fővárosban becslések szerint 15-20 ezren élnek. Túlnyomó részük harminc-ötven év közötti férfi, többségük vidékről került Budapestre a munkalehetőség és a jobb megélhetés reményében. A hajléktalanná válás folyamat, melyben több gazdasági és szociális tényező együttes hatása juttatja el az embert a társadalom perifériájára. így például a gazdasági konjunktúraváltás, a munkaerő versenyképtelen képzettsége, a munkanélküliség, a családi háttér, az emberi kötelékek meglazulása, elvesztése. A folyamat egyéni, pszichés része az önfeladás, mely folyamatos kudarcok következménye. Az egyirányú utcában a kálváriát leggyakrabban az alkoholizmus vagy más szenvedélybetegség és a magány kíséri, ami fizikális és szellemi leépüléshez vezet. Nem minden hajléktalan munkanélküli, és csak elenyésző részük próbál megélni koldulásból. Amikor mégis pénzért tartják tenyerüket, rövid idő áll a rendelkezésükre, ezért próbálnak szánalmat kelteni bennünk. S hogy a zsebünkbe nyúlunk-e vagy sem? Ki-ki döntsön a kérdésben saját maga. Azért egyet ne feledjünk: ma hajléktalanná válni nem nehéz - még velünk is megtörténhet... •