Budapest, 2005. (28. évfolyam)

12. szám december - Ráday Mihály: Vendégoldal - Változatok napfényműteremre

DECEMBER BUDAPEST Vendégoldal Változatok napfényműteremre Budapest fontos épülete a Nagymező utca 20. szám alatt Mai Manó egykori „cs. és kir. fotográfus" háza. Évtizedekig tartó méltatlan használat, majd a „megszerzése" után hosszú évekig tartó előkészítés és munka után nyílt meg itt 1999-ben - éppen 105 évvel a megépítése után - a Magyar Fotográfusok Háza. A napfényműteremben helyreállították a fal festését is, de a beáramló fény mennyiségét szabályozni hivatott, drótokra feszített és azokon mozgatható, tologatható textíliákat csak jelzésszerűen installálták az üvegezett födém alatt. Szentesen a földig le kellett bontani az egykori Görög udvarban 1905-ben megépített Fridrich-míítcrmet -már olyan állapotba került -, mígnem aztán 1993. évi visszaépítése óta múzeummá berendezve állhat a fotográfia múltja iránt érdeklődők rendelkezésére. Szegeden a Széchenyi tér egyik udvarában még áll egy napfényműterem, de fából készült, üvegezett falai között egy képzőművészeti kör működik. Eredeti funkciója szerint működött a Bogdán-műterem Kézdivásárhelvt egészen 1999-ig, amikor Etelka néni - aki a céget 1890-ben megalapító Bogdán Ferenc fia s a műteremben követője, az 1914-ben született liogc/án Elemér özvegyeként folytatta a családi ipart, s fenntartotta a különleges házat - egy földöntúli napfényműterembe költözött. Sikerült a ház megvásárlására Magyarországról pénzt kerítenem úgy, hogy a kezelője a város múzeuma legyen. Az újjáépítés idén befejeződött, s az újbóli berendezés -felhasználva mindent, ami megmaradt - 2006-ban készül majd el. A Bogdán-műterem fényszabályozását ellátó mennyezeti textilek fehérek voltak, a Kováts-féle műteremben kék színűek és fehérek sorakoznak egymás fölött. Ez a történet most erről a házról s a berendezéseiről szól. Meg a csodáról: itt minden olyan, mintha 1903-ban járnánk errefelé. Szöveg és fotó: RÁDAY MIHÁLY A Csíkszépvízen 1850-ben született Ferenczy Lukács 26 évesen nyitotta meg első székelyudvarhelyi fényképészeti műtermét, a várfal tövében. A mesterek akkor még maguk készítették a felvételekhez szükséges, fényérzékeny réteggel bevont lemezeket és a kópiák papírjait. Vegyészeti tudományok nélkül a fényképész nem élhetett volna meg, mielőtt a gyári készítésű alapanyagok elterjedése megkezdődött. De Erdélyben ez már a századfordulóra esik, amikor Ferenczy megnyitotta új műtermét a főutcán, vagyis a Kossuth utca 21. szám alatt. 1903 óta ugyanazon a helyen működik a napfényműterem, amelyben először tanítvány, majd társtulajdonos, később (mert Ferenczy az első világháború után Magyarországra költözött) utód lett az 1881-ben Marosújváron született id. Kováts István. Idősebb, mondjuk és írjuk, mert fia, az ifj. Kováts István apja mellett kitanulta, Nagyszebenben és Budapesten tökéletesítette a fotográfia tudományát, majd folytatta ezt az ipart és egyben művészetet a Kossuth utcai udvarban felépített műteremben. Ott el ma is az udvarban 93 évesen az ifjabb Kováts, s ma a 102 éves műteremben az ő fia, Kováts Árpád dolgozik. Ferenczy és Kováts, a Kovátsok Székelyudvarhely történelmének részei, külön-külön és együtt is. És nem csak a tisztes ipar művészeiként, de úgy is, mint akik az elmúlt száz évben megörökítették a város házait, lakosságát s a vendégeket is, köztük Bartók Bélát, amikor betért. Megörökítették, s ránk hagyták Székelyudvarhely változásait, dokumentálták történetét. Megvan a napfényműterem üvegezett tetejével és oldalával, a beáramló napfény mennyiségét szabályozó textilekkel, a festett hátterekkel, a régi fényképező-masinákkal s a kiegészítő felszerelési tárgyakkal együtt, mint amilyen - például - a nyaktámasz (volt idő, amikor a fényerőtől függően tíz-húsz másodperc is volt egy expozíciós idő). Megvannak, a különböző korokra jellemző stílusú, s így nem csak a megörökítés tárgya miatt fontos fényképekkel együtt. Mindez Magyarország és Erdély történelmének, kultúrtörténetének része. Meg is kell hogy maradjon. Ez mindkét ország számára fontos. A 19. század tízes éveiben - ha a vándorfotográfusokkal nem is kalkulálunk - körülbelül kétezer fényképészeti műterem működött Magyarországon. Kováts István napfényműterme ma az egyetlen az egész Kárpátmedencében, amely még őrzi - mégpedig maradéktalanul! - a 19. század végi, 20. század elejei mivoltát. Haáz Rezső, az ifj. Kováts Istvánnál két évvel fiatalabb néprajztudós (1958-ban halt meg) a fényképész jó barátja volt. Ma a város múzeuma Haáz nevét viseli. És szemben áll a Kovátsműteremmel a Kossuth utcán Székelyudvarhelyt. Kovátsék nem fognak tudni megélni abból, amit a különleges udvar a Kossuth utcán s benne az érintetlen napfényműterem kínál. A Haáz Rezső Múzeum és Kovátsék - még megvalósulatlan - együttműködése mindannyiunk öröksége megmentésének lehet(ne) a záloga... •