Budapest, 2005. (28. évfolyam)

1. szám január - Tamás Pál: Városi rezsimek és városi identitások

B U I) A P F. S T gflfl^J IANIÍÁR 4 régión belül Prága többet javított pozícióin, mint a régió más meghatározó nagyvárosai. A második, hogy kontinentális szinten Budapest, Prága és Varsó sem tartozik a nagyon attraktív, odatelepedésre csábító üzleti központok közé, akár a felkészült és ott rendelkezésre álló szakmunkaerőt, akár a külső közlekedési hálózatot, a távközlés minőségét, a városon belüli közlekedési lehetőségeket, a környezet állapotát, vagy éppen az idegennyelv-tudást vizsgáljuk (BOURDEAULEPAGE, 2003). Ugyanakkor más tekintetben természetesen igen vonzóak például az olcsó irodai személyzet és irodai bérleti díjak, az odatelepiilést támogató szabályozási háttér vonatkozásában. Kérdés: ha a régión belül, az elérhető gazdasági szolgáltatások vonatkozásában Varsó mégis jobban áll, illetve Prágának kedvezőbbek a turisztikai és légiforgalmi adottságai, akkor hol találjuk meg Budapest komparatív előnyeit? És amíg Varsó lesz Északkelet-Európa gazdasági és közlekedési fordítókorongja, mi megpróbálunk-e valamilyen ehhez hasonló szerepet tudatosan elvállalni a Balkán kapujában? Vagy inkább a Kárpátmedencére és ott is a magyar kisebbségekre összpontosítunk? Ha az öt régióbeli nagyváros összehasonlításakor a nemzeti környezetet is a képbe emeljük, a vizsgált központok országonkénti teljesítményének megítélése némileg módosul. Bukarest és Szófia - a modern gazdasági szolgáltatások minőségét illetően -Románián, illetve Bulgárián belül kivételesebb helynek tűnik, mint a közép-európai nagyvárosok saját országaikban. Míg az említett első két városban ilyen munkákat elvégezni képes szervezeteket a fővárosokon kívül alig találunk, addig a „visegrádiak" potenciális teljesítménye e tekintetben kiegyenlítettebb. Ezeknek a városoknak azonban összemérhető gazdasági és infrastrukturális adottságaik mellett is meglehetősen eltérőek a kollektív mentalitásai. Másképp és másmilyen szerepeket alakítottak a nemzetépítésben a 19. század eleje óta, másféle lehetőségeik voltak a nemzetközi szellemi mozgásokba történő bekapcsolódásra, és különböző módokon kötődtek egy-egy időszak nagy nemzetközi központjaihoz is. A mindebből kirajzolódó „városi tagságok" (a városi közösséghez tartozás készségei) is mások. Kulcs: a multikulturalitás Budapest egyik legkönnyebben felszabadítható belső energiaforrása a városon belüli és városkörnyéki területi tagoltságot meghaladó programok és a közös vállalkozások szaporítása lenne. A kerületek autonómiájának indokolatlan vagy legalább is nehezen védhető mértékéről, valamint Budapest és Pest megye kapcsolatának anomáliáiról már hihetetlen tömegű írás született. A helyi igazgatás körkörös védelmi garanciái azonban, gondolom, a következő időszakra is kimozdíthatatlanok maradnak. Az így megteremtett keretek, bár erre eredetileg tulajdonképpen senki sem gondolt, a szegregáció öntőformáivá válhatnak. Egy nagyváros vonzását erősödő multikulturalitása növeli. A többfajta szín, a kulturális sokszínűség, a különböző életvitelű, hitű, nyelvű csoportok együttélése - különösen egy kis ország viszonylag nagy nagyvárosában - egyértelműen előny lesz (talán már ma is az). A sokféleség kiteljesedéséhez és egymással nem szembefordított működtetéséhez azonban átfogóbb városi közösségi keretek is szükségesek lehetnek. Ha a metropolitán terület túlságosan felszabdalt, és ráadásul olyképpen az, hogy belső tagozódása kizárja az átfedéseket (vagy pesti vagyok, vagy monori, vagy terézvárosi, vagy érdi - két közösséghez ebben az értelemben nem tartozhatom), akkor a területi elkülönülés -akár jelenlegi formájában, akár még tovább aprózódva - módot ad a részéletszínterek abszolutizálására. Belakom az én jövedelemcsoportomhoz és kulturális mintámhoz tartozókkal egy negyedet vagy települést, és a többihez semmi közöm. Máshol lakom, máshova vagyok területileg igazolva, szolidaritásom a többiekkel minimális. Ugyanakkor belátom, még ilyen megfontolásokra hivatkozva sem lehetséges a jelenlegi területi határokat egyszerűen felülíró, integráló projektek erőltetése. De abban reménykedem, hogy megteremthetők azok az egymást átfedő szervezeti és lakópolgári körök, amelyek hálózata döntő pontokon egyszerűen eltünteti ezeket a városon belüli és a várost, illetve vidékét szétválasztó határokat, anélkül, hogy a kerületi-székesfővárosimegyei politikai mandátumokhoz hozzányúlna. Kisstílű és rövidlátó politika lenne ilyen projektek kérdésében egyszerűen az Európai Unió regionális pénzeszközeinek elérhetőségi játékszabá-