Budapest, 2005. (28. évfolyam)

11. szám november - Serfőző Melinda: A Budapesti Őszi Fesztivál belakta a várost

11 NOVEMBER BUDAPEST A Budapesti Oszi Fesztivál belakta a várost SERFŐZŐ MELINDA Talán amikor indult, nem hittük volna, de mára bizonyosság: a Budapesti Őszi Fesztivál már nemcsak a tavaszi „kistestvére", hanem sajátos, bensőséges hangulatával, programjaival önálló, hiánypótló eseménysorozat. Családias együttléthez hasonlít, amelynek célja, hogy ismerjük meg a fiatalokat, az újdonságokat és a várost, ahol élünk. • Bár nap nap után átutazom a Fe­rencvároson, valahogy sohasem jutott eszembe, hogy csak úgy elinduljak, és minden cél nélkül csavarogjak egyet az építkezéstől számtalan helyen fel­forgatott városrészben. Az meg vég­képpen nem, hogy mindezt vakon tegyem. Egészen addig, ameddig az őszi fesztivál programjai között fel nem fedeztem a franciaországi Gre­noble városából érkező Ici-Méme csoport programját, amelyben rend­hagyó „városnézésre" invitáltak, ahol a hangoké a főszerep. A Tompa utca közepén, egy útbur­kolat-javító brigád szomszédságában gyülekeztünk, és eleinte úgy tűnt, egy házaspárt leszámítva én vagyok az egyetlen vendég, mindenki más a művészcsoport tagja. Aztán lassan megérkeztek mások is, és kiderült, miért voltak többen a rendezők, mint az érdeklődők. Arra kértek, hogy csukjuk be a szemünket, és próbál­juk nem kinyitni. Majd egyszer csak valaki karon fogott, és elindultunk. Szavak nélkül is hamar megértettem a jelzéseket: ha lassítunk, akadály jön, ha vezetőm kicsit lefelé húzza a kezem, lefelé vezet a lépcső, és így tovább. Alig néhány perc múlva már nem az kötötte le a figyelmem, hogy hová teszem a lábam, hanem a körü­löttem kavargó hangokra, illatokra és - bármilyen furcsa - a fényekre ügyel­tem. Egy nagyon közel elsuhanó autó, a szokásosnál is fülsértőbben csengető villamos, a pénztárgép csipogása egy nyitott boltajtóból, a forgóajtó üvegén átszűrődő tompa zajok, a babakocsi kerekének zörgése, egy operaénekes skálázása, egy csattanás, ahogy egy tégla földet ért valamelyik építkezé­sen. Mindez átszőve s átitatva a pék­ség illatával, a mellettem dohányozva elsétálok nehezebb füstjével, az út­felbontás porával, a parkban nemrég felásott föld, az avar szagával, az éles napfény és a kapualj sötétjének ellen­tétével. S amikor már azt hittem, is­merem a környék hangjait, az átjárók, a belső udvarok és a forgalmas útsza­kaszok zaját, vezetőm leültetett, és kaptam egy fülhallgatót. Ebből is a város zajait hallottam, de egészen más módon, megszerkesztve. Aztán egy­szer csak ott álltunk egy teljesen fel­dúlt parkban, és azon tűnődtünk, nyi­tott szemmel mennyivel halkabb min­den. A Budapesti Őszi Fesztivál egyik legfontosabb üzenete, hogy vegyük észre, milyen is a város, amelyben minden áldott nap jövünk-megyünk. Hogy nézzünk egy kicsit más szem­mel a megszokottan egyformának, is­merősnek vélt dolgokra, események­re. Erre voltak jók a Zeneakadémia, az Iparművészeti és a Képzőművészeti Egyetem nyitott napjai is. Nemcsak az épületek általában zárt részeit le­hetett felfedezni, de azt is, hogy mit gondol egy fiatal, még csak leendő képzőművész a világról, hogy egy most készülődő zeneszerző milyen zenei formában szeretné elmondani gondolatait, és hogy ezeknek a per­formance-hoz közelítő koncerteknek milyen sajátos karaktert adhat egy különleges helyszín, mint amilyen egy lépcsőforduló, a ruhatár vagy a padlás. A másik fontos üzenet, amelyet a fesztivál mintegy mottójának is te­kint, hogy az élő művészettel talál­kozzanak az emberek mindennapo­sán, akár az utcán is. A vak városnéző séta-performance-ok, a kertben meg­rendezett művészeti egyetemi talál­kozó mellett ilyen program volt pél­dául a köztéri szoborkiállítás, amelyen idén többek között közszemlére tet­tek egy használatba vehető Pietät, egy mobiltelefonon kommunikáló vir­tuális szobrot és egy meglehetősen szokatlan helyen, a metróban elhe­lyezett perzsaszőnyeget is. A fiatal filmesek, táncművészek be­mutatkozása, a különböző műfajok kevercsének feltálalása (videoopera szoprán szólistára, zenekarra, multi­mediális vetítésre és elektronikára) további, sokak számára eddig talán ismeretlen arcvonásait rajzolják meg Budapestnek. Kinek jutna eszébe például, hogy táncfilmekből is lehet fesztivált rendezni? Vagy hogy az élő, a kortárs kultúra életünk természe­tes része, talán tegnap is elmentünk mellette. De most megálltunk. Legalább er­re az egy szűk őszi hétre. • Új élmény füllel látni a várost...

Next

/
Oldalképek
Tartalom