Budapest, 2005. (28. évfolyam)

8. szám augusztus - Kálmán Attila: A kiváló ivóvíz milliárdos hátteret igényel

7 AUGUSZTUS flflSfl BUDAPEST nagy nyomású gépház. A vízellátás modernizációja folytatódik: 1999 novemberében - szintén német-francia szakmai befektetők közreműködésével - elkészült a számítógépes, automatikus északi üzemirányító rendszer, amellyel tizenkilenc termelőtelep és gépház, a fertőtlenítést végző, klóradagoló berendezések, három főnyomó-gépház és az ezeket ellátó elektromos alállomások munkáját hangolják össze. A káposztásmegyeri - továbbá a mintegy kilencven másmás méretű és kapacitású gépház mellett - további hét nagyobb vízműtelep, így a békásmegyeri, a budaújlaki, a krisztinavárosi, a csepeli, a kőbányai, a rákosszentmihályi és a Gilice téri látja el Budapestet ivóvízzel. Ez utóbbi eredetileg a Wekerle-telep számára létesült. Az 1950-es városegyesítéskor a vízművek átvette a létesítményt, majd új medencéket épített. A szintén ebben az időben átadott új gépház a medencék vizét a Lakatos utcai víztoronyba emeli, ellátva ezzel a kispesti és pestszentlőrinci lakótelepek toronyházait. Ha már a víztornyokat említjük, érdemes róluk külön is néhány szót ejteni. Kétségtelen, hogy - szerepükből adódóan - olyan ipari objektumok ezek, amelyek működtetésében a célszerűség és a hatékonyság a fő szempont. Ennek ellenére talán nem túlzás azt állítani, hogy az elmúlt több mint száz esztendőben építészeti műremekszámba menő tornyok is épültek. ízléstől, látásmódtól függően számos jelzővel illethetjük mindegyiket: monumentális, grandiózus, romantikus, „békebeli" hangulatot árasztó vagy éppen futurisztikus, sci-fibe illő. Utóbbira a jövőben is lesz példa, hiszen reneszánszát éli a víztoronyépítés. Az ellátás javítását, a víznyomás stabilizálását szolgáló legújabb ilyen létesítményt a Tétényi-fennsík szélén építik majd meg, a torony csaknem 18 ezer budafoki fogyasztóhoz juttatja el a „különleges élelmiszer"-t. Persze nem feledkezhetünk el az elmúlt néhány évtizedben épültekről sem, így az új, hatvan méter magas víztornyokról Kispesten és Csepelen; ezek a lakótelepek tízemeletes házait látják el. A toronykelyhek űrtartalma háromezer köbméter. Az újpalotai lakótelep víztornyát ellenben idővel kikapcsolták a rendszerből, és áttértek az úgynevezett fordulatszám-szabályozós üzemre. Ugyancsak lakótelepi toronyházak kiszolgálására építettek Kelenföldön, a Fejér Lipót utcában két épület tetejére egy-egy harminc köbméteres medencét, ma már ezek sincsenek használatban, ellentétben a Szabadság-hegyi, Eötvös úti, kétszáz köbméteres vasbeton víztoronynyal, amely Ziel ins ki Szilárd tervei szerint 1912-ben épült. A toronymedencét a Diana úti gépház tölti, ma már automatikus üzemben. A torony földszintjén működő nyomásfokozó berendezéssel emelik fel a vizet a János-hegyi kilátóig. Az „újkori" víztornyok közül érdemes még megemlíteni azt a két acél hidroglóbuszt is, amely a Szentendrei-szigeten áll, s a horányligeti, valamint a surányligeti üdülőtelep ellátására szolgál. A főváros területén egyébként az említettek mellett - nem számítva ide az egyes ipari üzemek területén álló fogyasztói létesítményeket - több olyan víztorony is van, amely szerepet játszik vagy játszott a vízellátásban. A korábbi peremvárosok és falvak önálló vízművekkel és víztornyokkal rendelkeztek. Az 1950-es városegyesítéskor a Fővárosi Vízművek e berendezéseket átvette, a hálózatot egységesítette, fejlesztette, ennek következtében néhány feleslegessé vált. Lebontották a rákoscsabait, a két mátyásföldi Corvin-tornyot, a budafoki kereszt-hegyi tornyot, a Stefánia útit és a kőbányait. A hajdani, belga érdekeltségű, újpesti Ister vízműhöz tartozó víztornyot átállították ipari víz tárolására. Ilyet tárol Nagytétényben a Chinoin-víztorony. Az ellátórendszerből kivonva, de - raktárként - áll még a kispesti, a népligeti (mint lépcsőház), a mátyásföldi (köréje lakást építettek) és a rákoshegyi víztorony, amely újabban kilátóként működik, bár állapota nem valami jó. Mint ismert nevezetességről, külön is szólni kell a margit-szigeti víztoronyról. A Margit-szigetet egy 1908-as törvény alapján közkertté nyilvánították, és a Fővárosi Közmunkák Tanácsának tulajdona lett. A 96,5 hektár területű park fenntartásához jelentős mennyiségű öntözővízre volt szükség, ezért a kedvező adottságú területen kutakat, gépházat, hálózatot és egy víztornyot építettek. A torony alaprajza nyolcszögű, szimmetrikus szerkezet, magassága 55 méter. Vasbeton pillérek alkotják a fő tartószerkezetet, amelyre a negyven méter magasságban elhelyezett, hatszáz köbméteres vasbeton tartály súlya nehezedik. A vízellátó rendszer a „várositól" függetlenül működött, 1950-ben ezt is átvette a vízművek. Felismerve a sziget kitűnő adottságait, további kutakat építettek, a többletvizet pedig a Margit hídon át a hálózatba juttatták. Ezzel azután megpecsételődött a torony sorsa, mert a megemelkedett hálózati nyomás meghaladta a toronymedence negyven méteres magasságának megfelelőt. A torony ma ipari műemlék, és része Budapest látványosságainak, nem utolsósorban pedig szimbólum is: a Fővárosi Vízművek Rt. jelképe. • A káposztásmegyeri főtelep, a Vízművek egyik legrégebbi épülete