Budapest, 2005. (28. évfolyam)
8. szám augusztus - Kálmán Attila: A kiváló ivóvíz milliárdos hátteret igényel
5 AUGUSZTUS flflSfl BUDAPEST tó rendszerhez, azonban elképzelése szakmai körökben élénk vitát és ellenkezést váltott ki. A talajfeltárások kedvező eredménye és a Szentendreisziget közelsége végül mégis Wein János ötletének kedvezett, és az azóta eltelt évszázad is az újító szakembert igazolta. 1893 augusztusában már négy aknakútból termeltek vizet a János gőzszivattyú segítségével. A következő években kutak, szivattyúk épültek, majd, amikor százkilenc évvel ezelőtt elkészült az I. számú átemelő telep is, hivatalosan üzembe helyezték a káposztásmegyeri vízművet, amely 1904-ig több gépházzal bővült; elkészült a Szentendrei-szigeti kútsor és kiépült a Duna alatti csőhálózat. Ez ma is meghatározó eleme a vízellátásnak. gáltat a főváros egész területén. Vezetékei csaknem ötezer kilométer hosszan hálózzák be a várost. Víztisztítási, hibaelhárítási és vízminőségvizsgálati tevékenységét világszínvonalú technológiák segítik. A főváros és a hálózatához kapcsolódó agglomerációs települések napi hat-nyolcszázezer köbméternyi vízigényét térségünkben egyedül csak a Duna tudja biztosítani. A második világháború majdnem véget vetett a budapesti ivóvízellátás sikertörténetének: 1944-ben a visszavonuló német alakulatok a Duna alatti alagutak felrobbantására készültek. Lindenmayer Kálmán, a vízművek akkori vezetője azonban elárasztatta vízzel az alagutakat, így megakadályoz-Jelenleg már hétszáznál is több ivóvíztermelő kút üzemel az északi vízbázison - azaz a Szentendrei-szigeten - és a délin - a Csepel-szigeten -, valamint a Margit-szigeten, továbbá a Duna bal és jobb partján, összesen naponta 1,2 millió köbméter ivóvíz továbbítását tehetnék lehetővé, vagyis mintegy hétszázezer köbméterrel többet, mint amennyit Budapest lakossága egy átlagos nap leforgása alatt elfogyaszt. A társaság ma Budapest és 21 agglomerációs település több mint kétmillió lakosjának ellátásáról gondoskodik, emellett ipari vizet szol-A Ferencvárosi Szivattyútelep ma A Ferencvárosi Szivattyútelep 1900 körül A Ferencvárosi Szivattyútelep az ostrom után