Budapest, 2005. (28. évfolyam)
7. szám július - Szalai Anna: Panelek: távfutás helyett tipegés
BUDAI' F S T gflflgfl I T 'l í. T 11 S 12 felvehető összegnek alig a fele fogyott el a többször meghosszabbított határidő ellenére, az is jobbára Szegeden. A rendelkezésre tartás tetemes díját így is ki kellett fizetnie az államnak. A közönynek számos okát lelték a szakértők: az állami támogatás ellenére is magasnak bizonyult a kamat, sem a lakók, sem az önkormányzatok nem tudták előteremteni az egyharmados önrészt, miközben a felvehető hitel nem fedezte a felújítás költségeit. Ráadásul a befektetés megtérülési ideje - az elvégzett munkától függően - 15-20 év. Ilyen hoszszú távra pedig nem terveznek a panellakók. A Fidesz-kormány új programot hozott. A Széchenyi terv részeként 2001-ben elindított pályázati rendszer fő célja a lakóépületek energiatakarékos felújítása, illetve a gépészeti rendszerek korszerűsítése volt. A pályázati felhívásra jelentkező lakóközösségek közül 355 nyert összesen másfélmilliárd forint értékű állami támogatást. Ez csaknem 17 ezer lakás megújítására lett volna elegendő, ám a rehabilitációs fogaskerekek meglehetősen lassan mozdultak. Két évvel később a nyertesek fele bele sem kezdett a munkába, így a program révén alig 163 épület újult meg. Budapestről csupán öt pályázat érkezett, és egyetlenegy kőbányai panelblokk végezte el a felújítást. A sikertelenség oka nem változott. A maximum négyszázezer forintos állami támogatást ugyanis csak azok a társasházak nyerhették el, amelyek nemhogy csak képesek voltak előteremteni a költségek harmadát, de a helyi önkormányzatot is sikerült rábírniuk a másik egyharmad előteremtésére. A folyamatos forráshiánnyal küszködő önkormányzatok jó része az egyszerűség kedvéért meg sem hirdette a pályázatokat, így a panellakóknak esélyük sem nyílt az állami támogatás megszerzésére. És a program ott sem aratott nagy sikert, ahol meghirdették. A társasházak népe ugyanis nehezen jut egyezségre a hosszú távú elkötelezettséggel és eladósodással járó hitelfelvétel tárgyában. Az építőipar érdeklődését sem keltette fel különösebben a program. Az új lakások építése ugyanis mindmáig nagyobb üzlet a felújításnál. Tőlünk nyugatabbra már megfordult a trend: a munka nagyobb részét ott a