Budapest, 2005. (28. évfolyam)
7. szám július - Vásárhelyi Tamás: Budapest természetesen
5 J Ú L I U S 2 0Q5/7 BUDAPEST IB •'-*;': nak, ahol semmit sem látunk, ami egy magocska kicsírázásához, a szár, a levelek, a virág vízzel és tápanyaggal való ellátásához szükséges gyökerek fejlesztéséhez kínálkozna. Az élővilág hősies igénytelenségének, élni akarásának szimbólumai lehetnek. Pár éve felmértük, milyen növényfajok fordulnak elő abban a résben, amely a Klinikáktól a Természettudományi Múzeum felé vezető járda és a mellette emelkedő, méteres magasságú tömör, egyenes betonfal között nyílik. (Ezt láthatják képeinken.) Ott tehát, ahová a puha anyag nem folyt-préselődött be a járda aszfaltozásakor. A 29 növényfaj (!) közül feltétlenül említést érdemel az a szamára, amely évek óta termést is hoz (vajon valaki lehajolt valaha érte?). De nemcsak ilyen apró lágyszárúak, hanem a ma már vállig érő eperfa és bálványfa, zöld juhar, valamint szilfa is több példányban fordul ott elő. Üllői úti fák A Pál utcai fiúk-ban említi Molnár Ferenc az Üllői út eperfáit. Mára eltűntek, de nem az utolsó szálig. A Klinikák metrókijárattal szemben van egy kicsiny újságosbódé (ez volt valaha a Füvészkert bejárata). A Klinikák számára sokat elvettek a kertből. De a hajdani eperfák magról kelt utódainak ágai áthajolnak a kerítésen, egy fa kint, a járdaszélen is felnőtt, és júniusban hullatja finom fekete gyümölcsét a vizsgázó medikák fehér blúzára. Kint vagyunk a vízből Kultúránkra jellemző, hogy vizeket csak ott szeretünk látni, ahol mi szabjuk a feltételeket. Korábban az Alföldön készségesen alkalmazkodtak a vizek járásához a lakosok, a csíkászpákász-halász emberek is tudták, hogy legbőségesebben úgy terem számukra a víz, ha természetes járását nem korlátozzák, hanem követik. Egy épített város ilyesmit nem engedhet meg magának, árvizeket sem. A 19. században még természetes, lankás Duna-part Budapesten mára már kőszórásoknak, magas kőfalaknak adta át a helyét, és az is médiaszenzáció, ha a „medréből kilépve", az alsó rakpartot is ellepve, tíz-húsz méterrel szélesebben hömpölyög. Mi kint vagyunk a vízből, és persze kint vannak mindazok a halak, rovarok, rákok is, amelyeknek olyan faksznik jutottak az evolúciós osztozkodás során, mint igény a fövenyre (és nem a ,,beach"-re), a sekély vízre és a partra kifutó hullámokra (merő pokol átevezni a belvároson a sok visszaverődő hullám miatt), a tiszta vízre (régen ihattuk a Duna vizét), a nem melegített vízre (évtizedek óta nem fagyott be télen a folyó). Voltak fajok, amelyek másféle körülmények között fejlődtek, alkalmazkodtak, és kibírják a mostani állapotokat is. Például a va-