Budapest, 2005. (28. évfolyam)
4. szám április - Csordás Lajos: A vasember meg az idő vasfoga
BUDAPEST ZflflS ff ÁPR1MS 32 A vasember meg az idő vasfoga Szöveg: CSORDÁS LAJOS Fotó: RÁDAY MIHÁLY Schlick Ignác síremléke összedőlt. Ráday Mihály városvédő műsorának legutóbbi adásában siralmas állapotáról tudósítottak a képek. Azzal a szándékkal, hogy figyelmeztessék azokat, akiknek ez a dolguk: mentsék meg, ha még megmenthető. írásunkat is ez a szándék ihlette. • Százharmincnégy évet bírt ki az öntöttvas sírboltozat, amely egyike a fokozottan védett s az állami tulajdonlásból ki nem vonható tizennyolc emlékműnek a Kerepesi úti temetőben. Már le is bontották. Még március végén láttam a félig álló, megroskadt elemeket, melyekre táblát drótoztak: „Vigyázat, életveszély!" A sírkert lóversenypálya felőli fala mentén sétáltam odáig, s közben elhaladtam a 19. századi Budapest leggazdagabb vállalkozóinak nyughelyei előtt. Itt alusszák álmukat azok, akiket Krúdy „pesti aranyemberek"-nek nevezett, vagyis a dúsgazdag görög kereskedők, s köztük néhány román, szerb család is. Hogy csak néhány nevet idézzek a noteszemből: a Harisok, a Derrák, az Agorasztók, a Sacelláryak, a Lykák. I.yka Anasztáz síremléke ugyanolyan stílusú, mint Schlické volt, és úgy tűnik, sorsa is hasonlóan alakul: szűk lépésnyire van attól, hogy összedőljön. Itt nyugszik a soron Emanuel Gozsdu, az ő síremléke is ugyanebbe a típusba tartozik, ezt szerencséjére s szerencsénkre szépen felújították. A románok 1996-ban szétszereltették, s a maguk megbecsülését kifejezve vele rendbe is hozatták. Nincs már rajta magyar felirat. Schlick Ignác -a vasember az aranyemberek között. Országos hírű vasgyára révén ő is Pest leggazdagabbjai, virilistái közé tartozott egykor, 1868-ban halt meg, 1870-ben temették el ide, korábban (1861-ben) elhunyt feleségével együtt. Síremlékét saját cége készítette öntöttvasból, az alkalmazott anyaggal is emléket állítva a gyáralapítónak. A sírépítmény kis, antik szentélyhez hasonlított, tíz bordázott vasoszlop tartotta a tetőzetét, amely T alakban előreugrott. Timpanonja azonban nem háromszög, hanem körív alakú volt. Mennyezete belül színezett fakazettás lehetett a ránk maradt fényképek tanúbizonysága szerint. Az oszlopokat öntöttvas korlátelemek kötötték össze, s volt egy kerítés is a kripta előtt. Ez utóbbi teljesen eltűnt. A vastagon rozsdás, kidőlt-bedőlt vasalkatrészek állítólag valamikor túlnyomórészt aranyszínűek voltak, később zöldre festették őket. Ez is már csak nyomokban maradt meg. A síremlék hátfalán márciusban, amikor ott jártam, még láttam Schlick Ignác fémből öntött portréját. Rajta kívül egyébként még tíz családtag nyugszik itt, de névtábláik többnyire hiányoztak. Hogyan juthatott egy védett síremlék idáig? - próbálom kinyomozni. A Budapesti Temetkezési Intézet Rt. igazgatója, Simóka Kálmánné elmondja, amit persze mindenki lát: az enyészet, az „idő vasfoga" juttatta ilyen állapotba. A hozzá hasonló 19. századi öntöttvas építmények mind tönkrementek az 1990-es évekre, csak az menekült meg, amelyiknek sorsát valaki felkarolta. Vecseyét például felújította a róla elnevezett középiskola, Gozsduét pedig a román állam. De ki fogja felvállalni Schlick Ignác sírjának rendbetételét? A híres öntőmester ükunokája, Schlick András építészirodát vezet az Erzsébetvárosban. Mellesleg szorgalmasan foglalkozik a család történetével, gyűjti a relikviákat. Irodája falán jó néhány termék fémtáblája megtalálható, még az asztalán lévő réz jegyzettartó és a cigarettahamuzó is régi Schlick-reklámtárgy. Azt hiszem, az ükapáról, a családról és a gyárról ma ő tud legtöbbet. De, mint mondja, nem temetőjáró ember. A síremlék sorsáról persze értesült, sőt részt vett a felújítási tervdokumentáció elkészítésében is, még 2002-ben. Akkor több minden megvolt még az építményből, bár rajta lógott már az „Életveszély!" feliratú tábla. Látszik a dokumentáció fényképanyagából. Schlick András adott a tervezőnek. Jelenik Katalinnak egy 1940-ben készült fotót is, amely még sértetlen állapotában mutatja a sírt. A terv az elmúlt két év alatt egy lépésnyit sem haladt a megvalósítás felé. Aztán egy tavalyi augusztusi vihar végleg megpecsételte a vasszerkezet sorsát. Pedig nem mondható, hogy a család elhanyagolta volta az ősök nyughelyét. Még a hetvenes évekből is fennmaradt egy levél, amelyben a temető igazgatásától megrendelik a gondozást. Egyébként akkoriban lett műemlék. De már akkor is hiányoztak róla az oszlopok közötti korlátelemek. A família a hetvenes években már egyáltalán nem vagyonos, bár a háború előtt a három Schlick unokának -köztük Schlick András nagyapjának - még volt közösen három pesti bérháza. Persze az ötvenes években ezeket elvették, a családtagok legtöbbjét kitelepítették. Egy ilyen síremlék sokmilliós restaurálására nem teremthető elő a magánfedezet. Schlick András egyébként is bizalmatlan a kalkuláció hitelességét illetően, szerinte vastagon fog a ceruza, ha százmillióra jön ki a végsumma. Ennyiért két villát lehet építeni. De ha pénzt nem is adhat, a szakmai tudását felajánlja, a statikai tervezési feladatokat elvégezné. Az öntészet, Schlick mestersége múzeumában, a szakmai kegyelet intézményében nem sok tárgyat őriznek a híres műhelyből. Mint Lengyelné Kiss Katalin igazgatónő elmondja, a Schlick-életmű feldolgozása is csak kutatási terveik között szerepel. A síremlék sorsáról a legutóbbi Rádayműsorból értesültek, ezután kimentek a helyszínre, s megnézték, mit
