Budapest, 2005. (28. évfolyam)
4. szám április - Veress Miklós: Emberfolyamok
15 Ál' RI I-I S aflflSfl BUDAPEST Emberfolyamok VERESS MIKLÓS Európának tavaszán (nem őszén) hatvannyolcban a Tisza-töltés oldalán egy kavicsba botoltam; s hajítottam, mint a gyerek egy Attila-i versben: ugorjon vízen, míg mereng létünkről Idős Isten, kik által ég meg part örök. Míg tágul Európa (mint a Mindenség?) őszülök hajdani tavaszomba. Ki folyóparton született, nem élhet folyó nélkül; bújtatnák bárha tengerek, vagy hegyek menedékül: Dorozsmáról bútorfonót, Aradig vitt az árvíz, fiát a Trianon-habok visszasodorták máris, mert a Maros túloldalán - bár nem gondolt apámra -barcsinak álmodott anyám: hármunké lett a Dráva, a Kapós, Tisza. Mind enyém. Rám hagyták életiglen a Dunát is, amikor én még halálban sem hittem: hiszen e partról arcukat vélem a vízgyűrűkben, amíg a percnyi ámulat valóvá visszaszökken: mert annyit ugrik csak kavics, amennyit vélhet jelnek, ki eldobta. így magam is, bár rég nem az a gyermek, rakpartról úgy látni eget, hogy azt a múlt sodorja; mert ki Dunának született, annak hét nép a sorsa; s ez csak a hullámzó jelen, mert hétszer, tízszer annyi a faj, a föld - történelem: élni és belehalni; mint latinok vagy avarok végül valaki másba. Nagy ősz van: visszakavarog a Duna vallomása. Hogy nem csak örök siralom dalát mormogja árja: ezreket őrző száz halom, Kévék s Budák halála; aranykor vagy ezüst sirály csupán - s Nándorfehérvár; jég-akarta Mátyás király, és nem mohácsi vég-vár; meg vérgőzös históriák -de gőzös-fútta felhő. Vizében nézi önmagát ama Fekete-erdő, ahol forrásnak születik, majd Ady-zengte Er csak, míg Pest-Budától Tengerig ringhat dinnyehéj csónak: a remény, hogy nemzeteket nem vérözön, mi fönn tart. Zászló zászlónak integet -mégis csak egy a Rakpart; a nemzetes szobormagány: egy kalap, egy felöltő. A folyam is olyan talány, mint tükörképe-költő. József Attila városának Mert, ki árvának született, cigarettát sodorva, csupán gyereket és követ lát, kiknek az a sorsa, mint az övé; bár habjai a Tiszának, Dunának, Drávának, Oltnak valami népdalt hullámzanának: s nem hangzavart, mikor jegek zúznak hazát meg házat, vagy bombák hasítnak eget. Belenémul a század, vagy csupán belesüketül? Fölrobban bármi hitben? Már nem ember él egyedül, csupán benne az Isten. Fs ki folyónak született, belé is vakulhat még, ha lélekölő ezredet süvölt a tűzijáték. A lét nem játék — hamuja a mi testünknek van csak; nagy bölcs a bölcsőnyi Duna, fiúálmokat ringat: inkább ugrasson kavicsot -laposat -, s fütyörésszen. Örvény a mély, fönn hab locsog; de rend a Teremtésben, hogy ki embernek született, az hidat is akarna, akár a folyó - gyereket látni a túlsó partra.
