Budapest, 2004. (27. évfolyam)

0. szám január - Tosics Iván: Budapest és a közép-magyarországi régió - Lehet-e különzárni a megyét és a fővárost?

Z004/P B 11 D A P F. S T Budapest és a közép-magyarországi régió TOSICS IVAN Lehet-e különzárni a megyét és a fővárost? Az uniós csatlakozás közeledtével teljesen természetesnek vehető, hogy megélénkülnek a viták olyan kérdésekről, amelyek befolyásolhatják EU-tagként működésünket, a fejlődés lehetőségeit. Ugyanakkor fennáll annak a veszélye, hogy ezekben a vitákban a belépéskori helyzet optimalizálásának vélt vagy valós szempontjai túlságosan előtérbe kerülnek az ország hosszabb távú fejlődésének érdekeivel szemben. Éppen erre nézve tipikus példa Budapest és a középmagyarországi régió esete. Nyár elején vetődött fel először, hogy az Európai Uniótól kapható strukturális támogatások maximalizálásáért a régiónak szét kellene válnia, azaz Budapestnek és Pest megyének eltérő régiókba kellene tartozniuk. Az erről folyó vita változó hevességgel azóta is tart, és a politikai, gazdasági, közigazgatási érvelések szánakazlában egyre kevesebben ismerik ki magukat. Jelen írásnak az a célja, hogy bemutassa a különböző szempontokat, logikus rendbe szervezze az eltérő érveléseket. Végkövetkeztetése szerint elhamarkodott lenne feltételezett (ma bizonyossággal egyáltalán nem megítélhető) és rövid távú pénzügyi előnyökért egy olyan, lényegében nem visszafordítható lépést megtenni, mint a régió kettéválasztása, amely a közigazgatási rendszer és a hosszú távú versenyképesség szemszögéből nézve egyaránt erősen negatív hatásokkal járna. Ehelyett az energiákat arra kellene fordítani, hogy hogyan lehet a régió működését, a főváros és a megye közötti kapcsolatokat javítani, a fejlesztési programok előkészítését felgyorsítani. Hogyan alakult ki a „helyzet"? Magyarországon az 1990-es évek elején a területfejlesztés szabályozása többnyire közvetett volt, és finanszírozási kérdésekre vonatkozott. A PHARE- és a know-how-programok támogatásaival kísérleti regionális fejlesztési tevékenység indult a leginkább alulfejlett megyékben (Borsod, Szabolcs-Szatmár), és 1994 után létrejött néhány mikrorégió is önkéntes alapon. A kelet-közép-európai országok közti 1 Magyarország volt az első, amely a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996-os XXI. törvény (Ttv.) megalkotásával megteremtette a szükséges törvényi alapot a területfejlesztéshez. Az uniós nómenklatúra szerinti „NUTS-2" Rólunk, budapestiekről szól a régiók vitája LAKSŰRŰSÉG KERÜLETENKÉNT, 2003. JANUÁR 1. Forrás Budapest statisztikai évkönyve. 2002 szintű régiók létrehozása azonban még így is lassú és ellentmondásos folyamat volt, a törvény elfogadását követően a területfejlesztési intézményrendszer felállítása még több évig elhúzódott. A hét tervezési-statisztikai régiót már létrehozták, ám még nem volt kötelező felállítani az e területi struktúrához alkalmazkodó területfejlesztési tanácsokat. Az volt az elképzelés, hogy meg kell várni a régiók „alulról felfelé" haladó kialakulását. Hamarosan nyilvánvalóvá vált azonban, hogy ezzel a módszerrel néhány év távlatában nem lehet elérni egy olyan területi rendszer kialakulását, amely befedi az ország egész területét, felöleli az összes megyét, és amelyben minden megye hozzátartozik valamelyik régióhoz. A megyék által önkéntesen alkotott régiók egyike-másika „túl nagy" volt (például az északkeleti, amelybe hat megye tartozott), illetve voltak olyan megyék, amelyek több régióban is képviseltették magukat (például Zala). E problémákra reagálva végül a Ttv. 1999-es módosítása kötelező jelleggel definiálta a területfejlesztési tanácsok rendszerét a hét tervezési-statisztikai régióhoz beosztása szerint. A Ttv. 1999-es módosítása tehát pontosan meghatározta a területfejlesztési tanácsokat, összetételüket, területi határaikat. A helyi szint képviselőinek számát és arányát azonban minimálisra szorította, a kamarák jelenlétét megszüntette és a központi kormányzat képviseletét olyan mértékben megnövelte, hogy az többségbe jutott a tanácsokban. Sok elemző véleménye szerint a régióközpontok (az rft-k, illetve az rfü-k székhelyének) kiválasztásánál sem pusztán a racionalitás játszott szerepet. Mindezen okok miatt a Ttv. 1999-es módosítása óriási vitát váltott ki. A szakértők és helyi politikusok zöme úgy értékelte az adminisztratív és döntéshozatali struktúra megváltoztatását, hogy az a központi kormányzat centralizációs kísérletét. Emellett szemet szúrt az a tény, hogy minden regionális fejlesztési tanács elnöki posztját valamelyik odatartozó megyei közgyűlési elnök tölti be (azóta is). Egyes elemzők szerint ez a tény arra utal. hogy a megyék erős kontroll alatt tartják a régiókat - s ilyen körülmények között igen valószínűtlen, hogy a régiók független szereplőkké válhatnak, amelyek képviselhetik érdekeiket akár a megyék érdekeivel szemben is. A közép-magyarországi régió (Budapest és Pest megye) fejlesztési tanácsának működését az előző kormányzati